nb1.hu

Lemondott a posztjáról Mátyus János

Felcsút – A Puskás Akadémia elleni vereség után jelentette be a döntését. FRISSÜLT!

17.00: Az nso.hu tolmácsolta Mátyus János szavait.

 

„Két éve szinte napra pontosan ilyenkor érkeztem Nyíregyházára, és ebben az időszakban huszonhárom hónap a győzelmekről szólt, csak az utóbbi egy hónap a sikertelenségről – mondta Mátyus a találkozót közvetítő M4 Sport-nak. – Méltatlan helyzetbe kerültem, illetve hoztak. Szeretném megköszönni Magyarország legjobb tulajdonosának, hogy itt lehettem. Sok sikert kívánok a folytatásra. Nem reális célt tűztek ki elém. Köszönöm a csapatnak, a szurkolóknak és a szakmai stábtagoknak is ezt a felejthetetlen időszakot. Úgy gondolok vissza rá, mint edzői karrierem legszebb időszakára. Annyit tanultam ebben a két évben az edzői szakmáról, mint más tizenöt év alatt. Volt benne kizárás, kiesés, feljutás, közben háromszor építettem újra a csapatot. Kívánom, hogy Révész Bálint álma a feljutással valósággá váljon, de ez már nélkülem valósul meg. Biztosan meglesz a feljutás, de nem most, ebben a szezonban.”

 

 

16.43: A Szpari képgalériája a mérkőzésről.

 

 

 

15.30: Mátyus János búcsúszavai a lefújás után

 

"Szeretném megköszönni Magyarország legjobb tulajdonosának, hogy két évig itt dolgozhattam. Köszönöm a szurkolóknak a buzdítást, az utolsó hónap méltatlan volt az eddigi munkánkhoz. Kívánom Révész Bálintnak és Brekk Jánosnak, hogy teljesüljön az álmuk, jusson fel a Nyíregyháza az NB-I-be, de már nélkülem. Nyíregyháza mindig szép emlék lesz számomra."

 

 

15.17: Az MTI jelentése

 

„A Nyíregyháza Spartacus hazai pályán 2-0-ás vereséget szenvedett a Puskás Akadémia csapatától a labdarúgó NB II szombati, 14. fordulójának nyitómérkőzésén. A vereség után Mátyus János vezetőedző elbúcsúzott a nyírségi klubtól. A másodosztályban újonc, de szeptember közepén még listavezető nyíregyháziak az elmúlt öt meccsükön csupán egy pontot szereztek. A szinte napra pontosan két évvel ezelőtt kinevezett Mátyus János a meccs lefújása után az M4 Sport élő adásában jelentette be távozását.”

 

 

15.09: A 14. forduló első mérkőzése után lemondott a posztjáról Mátyus János, a Nyíregyháza vezetőedzője. A Szpari 2-0-ra kapott ki otthon a Puskás Akadémiától, a tréner a televízióban jelentette be a döntését.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC