nb1.hu

Lipcseiék leckét adtak Szanyóéknak, újra jelzett az NB I-nek a Budafok – eredmények, tabella

Nagyobb bajban a Hali, tovább szárnyalt a Szpari.

Utolsó fordulójához érkezett 2019-ben a másodosztály is, de két meccs még hátravan. Az Ajka-Tiszakécske 17 órakor kezdődik, holnap 19 órakor meg Gyirmót-ETO városi rangadó lesz.
 
A ma kora délutáni meccsek után is egyértelműen kiderült, hogy a Budafok, melynek vezetői már a bajnokság előtt lenyilatkozták, hogy az anyagi feltételek teljes mértékben megvannak az első osztályú szerepléshez, szakmailag is komolyan gondolja, hogy a nyáron egy osztállyal feljebb lépjen. Csizmadia Csaba csapata Szolnokon aratott magabiztos győzelmet.
 
Fordulatos, változatos mérkőzésen múlta felül a Lipcsei Péter vezette Soroksár a Szanyó Károly irányította Vasast. Az angyalföldiek arról beszéltek a bajnokság kezdete előtt, hogy egyértelmű céljuk a feljutás és a Magyar Kupában egy élvonalbeli gárda kiejtése. A kupából az NB III-as Kerület búcsúztatta a piros-kékeket, a bajnokságban meg igen messze vannak még a második helytől is. A meccsen egyébként parádés gólok is voltak, de a vendégeken a már gólt szerző Torghelle Sándor sem tudott segíteni.
 
A Haladás, mely gárdának s puszta léte is veszélyben forog, a masszív, egész ősszel taktikus Siófok otthonában szenvedett vereséget, a kisebb hullámvölgybe került Csákvár a kiesésre ítéltetett Vác otthonában nyert lazán.
 
Az éllovas MTK szoros mérkőzésen győzte le korábbi legendája, Bognár György csapatát, a kék-fehérek teljesen megérdemelten telelnek az élen. A Nyíregyháza tovább szárnyal az edzőváltás után, az MK-ból a Lokit búcsúztató Dorog otthonában nyert. A Kazincbarcika lélektanilag nagyon fontos meccset nyert a Viharsarokban, de mindkét gárda nyugodtan készülhet a tavaszra.
 
21. forduló
BFC Siófok–Szombathelyi Haladás 2–0 (Jagodics B. 26., Bencze 65.)
Szolnoki MÁV FC–Budafoki MTE 0–1 (Kovács D. 50.) (Kiállítva: Horgosi 50. – Szolnok, Tamás L. 51. – Szolnok)
Vác FC–Aqvital FC Csákvár 0–3 (Nándori 16., 19., Sejben 88.)
Budaörs–MTK Budapest 1–2 (Stieber A. 24., ill. Lencse L. 43. – 11-esből, Kanta J. 82.)
Dorogi FC–Nyíregyháza Spartacus FC 0–3 (Jova 55. – 11-esből, Papp M. 84., Gyurján B. 85.) (Kiállítva: Beke 55. – Dorog) 
Soroksár SC–Vasas FC 5–3 (Csernik 31., Pászka 52., Korozmán K. 60., Csonka 74., Lőrinczy 76., ill. Szivacski 40., Birtalan B. 58., Torghelle 84.)
Békéscsaba 1912 Előre–Kazincbarcika 0–1 (Lukács R. 29.)
 
FRISSÍTVE: 18.55
 
Az utolsó, 2019-es fordulóból egy meccs maradt még hátra (a Gyirmót-ETO meccset hétfőn este, 19 órától rendezik), a bentmaradásért harcoló Ajka és Tiszakécske küzdött egymással. Azt mondjuk hozzá kell tenni, hogy a kizárt Balmazújváros mellett a szintén nagy gondokkal küszködő Vác kiesése is biztosra vehető és a szintén nagy bajban lévő Haladás helyzete sem túl rózsás.
 
Viszont a délutáni meccs győztese még jobban megléphetett az említettektől, és a kínálkozó lehetőséggel a hazaiak éltek.
 
A mérkőzés egyetlen gólja a 16, percben volt, amikor Horváth Péter kiugratása után Nagy Mihály Krisztián egy védőt és a kapust is kicselezve lőtt a hálóba.
 
21. forduló
FC Ajka–Tiszakécske LC 1–0 (Nagy K. 16.)
 
 
Tabella a linkre kattintva olvasható

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC