Loki: szerződtették a fiatal tehetséget - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Loki: szerződtették a fiatal tehetséget

Bíró Ádám - 2021. February 08. Monday 15:55
Hivatalos bejelentés.
Kép forrása: dvsc.hu
A DVSC közleménye:
 
"Profi szerződést kötött a DVSC az évek óta a Debreceni Labdarúgó Akadémián pallérozódó tehetségével, Bene Ádámmal.
 
A január közepén 20. születésnapját ünneplő balhátvéd Mátészalkán kezdett el futballozni, majd négy évvel ezelőtt Nyíregyházáról igazolt a DLA-hoz, melynek korosztályos csapataiban szerepelt. Másfél évig volt tagja a Szatmári Csaba vezette NB III-as együttesünknek, az elmúlt időben pedig már egyre többször edzett az első kerettel. Teljesítményével meggyőzte klubunk vezetőségét, amely 2 éves szerződést kötött a fiatal tehetséggel.
 

Szolnok-Loki: Kondás kőkemény kritikája, Csábi nem ment bele - reakciók

 

– A januári, DEAC elleni edzőmeccsen lehetőséget kaptam a DVSC felnőttcsapatában, úgy érzem, jól is ment a játék, a lefújást követően pedig Kondás Elemér jelezte, hogy a jövőben velük edzek majd – fogalmazott Bene Ádám, aki a 4-es számú mezt kapta. – A társak segítőkészek és befogadóak voltak, így könnyen ment a beilleszkedés. Ezt követően a klub vezetői profi szerződést kínáltak, a menedzseremmel való rövid egyeztetés után pedig rábólintottam az ajánlatra. A DVSC-ben képzelem el a jövőmet, így nyilván nagyon boldog voltam a családommal és a hozzátartozóimmal egyaránt, akiknek szintén köszönettel tartozom.
 
Bene Ádámnak gratulálunk és sok szép sikert kívánunk a Lokiban!"
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 08. 15. 07:34

Honvéd-Paks: koncentráltság helyett fából faragás – reakciók

Vékonyan kezdtek a vendégek.
2022. 08. 15. 07:13

FTC-Vidi: vezéráldozat – reakció

Amit nem lehetett eltervezni.
2022. 08. 15. 06:36

Hétfői foci: Elkezdik Nikolicsék Törökországban

Bajnokit játszanak Szalaiék.
2022. 08. 14. 22:32

Honvéd-Paks: a drámai végjáték pontot ért a paksiaknak

Mesterhármast ért el a paksi támadó.
2022. 08. 14. 21:07

Időben ébredt az MTK, továbbra is remekel a Pécs

Eredmények, tabella
2022. 08. 14. 19:25

Megszerezte első győzelmét a Diósgyőr, rangadót nyert a Hali

Eredmények, tabella.
2022. 08. 14. 20:30

Tíz gól esett a Dunaújváros meccsén, ötöt rúgott az Érd

Eredmények, tabellák.
2022. 08. 14. 14:34

Otthon ütötték ki a Diósgyőrt, az MTK nyerte a fővárosi csatát

Eredmények, tabellák.
2022. 08. 14. 21:56

FTC-Vidi: könnyed hazai siker a legnagyobb rivális ellen

Esélyt sem adtak a zöld-fehérek.
2022. 08. 14. 20:00

Kisvárda-Puskás Akadémia: pontosztozkodás a rangadón

Döntőek voltak a kapusbakik. 
2022. 08. 13. 18:50

Mumusával találkozik a Szeged, szerződéskötések a DVTK-nál

Szurkolóbarát döntést hozott az MTK, folytatódhat a Gyirmót jó sorozata.
2022. 08. 12. 18:47

DVTK: szerződéshosszabbítás után kölcsönadták a magyar tehetséget

A szlovák másodosztályban bizonyíthat.
2022. 08. 13. 20:49

Különleges meccs vár Horváth Ferencre, folytatódhat Urbánék jó sorozata

Rangadója lesz a Honvédnak, javíthatnak Aczél Zoltánék.
2022. 08. 12. 19:56

BVSC: Urbán Flórián alapelvei - reakció

Jól sikerült a szezonrajt.
2022. 08. 14. 17:56

Bundesliga: idegenben szereztek pontot Schaferék

Folytatják jó sorozatot.
2022. 08. 14. 16:14

FTC-Vidi: tematikus programokkal várják a szurkolókat

Érdemes korábban érkezni a stadionba.
2022. 08. 14. 15:09

FTC-Vidi: nem csak a három pont lesz a tétje a rangadónak - reakció

Ezt várja az FTC válogatott játékosa.
2022. 08. 14. 12:40

Csongvai Áron: Félig üres maradt a pohár

Kritikusan nyilatkozott az Újpest védője.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1MTK Budapest7
2Soroksár SC7
3PMFC7
4Szombathelyi Haladás7
5Gyirmót FC Győr6
6Békéscsaba 1912 Előre6
7FC Ajka6
8BFC Siófok6
9Kolorcity Kazincbarcika SC6
10Aqvital FC Csákvár5
11Szentlőrinc4
12Credobus Mosonmagyaróvár3
13DVTK3
14ETO FC Győr3
15HR-Rent Kozármisleny3
16Szeged-Csanád Grosics Akadémia3
17Tiszakécskei LC3
18Budafoki MTE1
19Nyíregyháza Spartacus FC0
20Dorogi FC0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!