Magyar Kupa: a Hali edzője elárulta, miért nem játszott Guzmics - reakció - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Magyar Kupa: a Hali edzője elárulta, miért nem játszott Guzmics - reakció

Bíró Ádám - 2021. September 20. Monday 13:52
Két tehetség is bemutatkozhatott.
Kép forrása: mlsz.hu
A hétvégén nagyüzem volt a MOL Magyar Kupában. A sorozat harmadik fordulóját rendezték meg szombaton és vasárnap, és végre az NB I-ben és az NB II-ben érdekelt együttesek is bemutatkozhattak az MK-ban.
 
A másodosztályban eddig szárnyaló Haladás a kupában sem torpant meg, hiszen a Dabas otthonában 2-1-es győzelmet aratott. A Hali az első félidő derekán szerezte meg a vezetést, ekkor Tóth Máté egy beadás után nyolc méterről passzolt az ellenfél kapujába. A szünet előtt a szombathelyiek megduplázták az előnyüket: Romic fejese az egyik dabasi védéről Debreceni elé került, aki 12 méterről a kapu közepébe lőtt.
 
A 78. minutumban a Dabas szépített, de újabb gól már nem született, így a Hali lépett tovább. 
 
A meccs után Németh Szabolcs kiemelte, hogy a csapata elérte a célját.
 
"A kitűzött céljainkat sikerült teljesítenünk. Továbbjutottunk, kvalifikáltuk magunkat a legjobb 32 közé, emellett olyan labdarúgóknak tudtam lehetőséget adni, akik korábban kevesebbet játszottak. Sőt, két, az Illés Akadémia U19-es csapatában szereplő futballista is bemutatkozott tétmeccsen - Tarján Patrik és Szijjártó Ármin" - mutatott rá a Haladás vezetőedzője a klub hivatalos weboldalának.
 
Németh arra is kitért, hogy Guzmics Richárd miért nem lépett pályára.
 
"Ricsinek még korábban bevizesedett a térde, de jövő hét elején minden valószínűség szerint ismét számíthatok rá" - árulta el Németh Szabolcs.
 
A Haladásnak a következő körben már nehezebb dolga lesz, hiszen az NB I-es Gyirmót vár rá. 
 
Mol Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzés, 3. forduló
FC Dabas–Szombathelyi Haladás 1-2 (0-2).  
Dabas, 300 néző, vezette: Dolnegó.
Haladás: Verpecz – Tóth D. (Dezamits, 72.), Romic, Devecseri, Tarján (Délczeg, 57.) – Doktorics, Hegedűs, Tóth M., Debreceni –  Monori (Szijjártó, 72.), Horváth R. Edző: Németh Szabolcs.
Gólszerzők: Kincses 78., ill. Tóth, 27., Debreceni 41.
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2021. 10. 27. 15:18

Magyar Kupa: gálázott a Fradi, megizzadt a Vasas és a Békéscsaba - eredmények

Dicséretet érdemel az FTC ellenfele is.
2021. 10. 27. 12:02

Topbajnokságból "igazolt" védőt a magyar válogatott ellenfele

Akár már a mieink ellen is pályára léphet.
2021. 10. 27. 11:25

U15: bemutatkozott a magyar válogatott - reakció

Gólgazdag meccsen debütált nemzeti együttesünk.
2021. 10. 27. 10:28

Német Kupa: Szoboszlai elmondta a lényeget, Dárdai nem lepődött meg - reakciók

Egészséges rivalizálás megy Szalaiéknál.
2021. 10. 27. 16:22

Jön a feljutásért küzdők csatája: megszólalt a DVTK hétvégi hőse

Tévés meccset játszik a Diósgyőr.
2021. 10. 27. 14:05

Budaörs: jöhet a következő lépés Lipcseiék ellen

Komoly dicséretet kapott a Soroksár.
2021. 10. 27. 12:55

Elképesztő feltámadás a Salgótarjántól

A rossz sorozat nem szakadt meg.
2021. 10. 27. 11:01

Fordítás Bozsik Péterék ellen a 90. perc után - reakciók

Fordulatos meccset játszottak.
2021. 10. 27. 09:37

MK: Horváth borzasztó élményről, a Fradi-edző extra motivációról beszélt- az NB I-es főszereplők várakozásai

A ZTE-nél jó a hangulat, Csertői rotálni fog.
2021. 10. 27. 08:08

Női foci: kegyetlenül kiütötte a magyar válogatott a feröerieket

A kezdeti sokk sem okozott gondot.
2021. 10. 27. 10:52

Vereséggel avatta fel a Dorog a részlegesen felújított stadionját

Érzelmi nyomást gyakorolt az egyesület.
2021. 10. 26. 22:59

Nyíregyháza: előtörtek az emlékek a visszatérő edzőből

Már a bemelegítésnél eldölhetett az első meccse.
2021. 10. 26. 23:36

Misleny-Iváncsa: nagyon szomorú a Vasas legendája

Zavaró volt az 5-0-s félidő.
2021. 10. 26. 17:58

Csak 1 focistát büntetett az MLSZ

Hivatalos bejelentés.
2021. 10. 27. 07:37

Magyar Kupa: az NB I-es csapatok is felköthetik a gatyájukat

Több napon át lesznek a meccsek.
2021. 10. 27. 07:07

Eb-selejtező: hősies meccsel zárt a női U19-es magyar válogatott

Az emberhátrány sem jelentett akadályt.
2021. 10. 27. 06:32

Szerdai foci: folytatódik a Magyar Kupa

Az NB III-ban bajnoki is lesz.
2021. 10. 26. 23:50

Német Kupa: Szalai villanása nagyon kellett a Mainznak

Sallai csapata is megszenvedett.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Szombathelyi Haladás28
2Vasas FC27
3Kecskeméti TE HUFBAU26
4DVTK23
5Nyíregyháza Spartacus FC23
6Szeged-Csanád Grosics Akadémia21
7Szentlőrinc20
8PMFC18
9Dorogi FC18
10WKW ETO FC Győr17
11BFC Siófok17
12Szolnoki MÁV FC16
13Budafoki MTE15
14FC Ajka15
15Soroksár SC15
16Aqvital FC Csákvár14
17Budaörs12
18III. Ker. TVE10
19Békéscsaba 1912 Előre9
20Tiszakécskei LC2
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!