nb1.hu

Magyar Kupa: az ellenfél játékosaival pacsiztak a Vasas-szurkolók meccs után

Továbbjutást érdemelt volna a megyei csapat.

A Vasas úgy jutott tovább a kupában, hogy nem rúgott gólt, hosszabbítás mégse volt. A mérkőzés egyetlen gólját az úrkúti Szabó Levente szerezte, balszerencséjére a saját kapujába fejelt.
 
Az angyalföldi drukkerek közül sokan utaztak el megtekinteni kedvenc csapatuk meccsét, valamint a házigazda Úrkút népe is szép számmal látogatott ki a találkozóra. Papíron a meccsnek a vendégek gálázásáról kellett volna szólnia, ehelyett egy váratlanul nagy csata kerekedett a mérkőzésből. A látottak alapján vagy azt kérdőjelezi meg, hogy a Vasas hogyan nem esett még ki az NB II-ből is, vagy azt, hogy miért van ilyen indokolatlanul alacsony osztályban az Úrkút. Mindenesetre az a tény, hogy a Vasas szurkolók az ellenfél csapatát tapsolták meg és pacsiztak a játékosaikkal, eléggé sokat elmond a helyzetről.
 
Szanyó Károly a Vasas edzője így nyilatkozott a kupameccs után:
 
,,Alacsonyabb osztályú csapat ellen léptünk pályára a Magyar Kupában. Ezúttal több olyan játékosnak adtam lehetőséget, aki eddig kevesebbet játszott. Sajnos nem láttam kimagasló teljesítményt, inkább negatív produkciókat. Van egy továbbjutásunk, ami nem biztos, hogy megérdemelt."
 
A szezon előtt egyértelmű célként tűzték ki Angyalföldön a feljutást, valamint azt is, hogy egy NB I-es klubbot is ki tudjanak ütni a Magyar Kupából. Ehhez képest a bajnokságban a bajnokságban a 8. helyen állnak, 3 győzelemmel, 2 döntetlennel és 4 vereséggel 11 pontot gyűjtöttek. A feljutást érő második hely egyre távolabbinak tűnik, 19 ponttal második jelenleg a Siófok. Legutóbb 4-1-re kaptak ki haza pályán az MTK-tól, akik a piros-kékekhez hasonlóan a fiatalokra építenek, de szemmel láthatóan sikeresebbek ebben. A kék-fehér csapat 18 ponttal, csak egy pontra van a feljutó helytől és kettőre a dobogó legfelsőbb fokától.
 
Visszatérve a kupára, nem NB I-es csapatot sikerült kiejteni, hanem egy megye I-ben szereplő gárdát, akik a meccsen nyújtott teljesítményük alapján továbbjutást érdemeltek volna. A célok már-már látótávolságon kívülre kerülnek a XIII. kerületben, helyette maradnak az üres szavak és a szurkolók örökös reménykedése. Ha a dolgok nem változnak sürgősen a Fáy utcában, a drukkerek lemondhatnak arról, hogy szeretett csapatuk részvételével rendeznek NB I-es mérkőzést az új stadionban jövőre.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC