Már 16 éve: Fehér Miklósra emlékezett az ETO – képek

„Fehér Miklósra emlékezünk 16 éve tragikus körülmények között hunyt el Fehér Miklós, az ETO és a magyar válogatott kiválósága, akadémiánk névadója, nemzetközileg elismert labdarúgó. Klubunk hagyományosan minden évben közösen megemlékezik sírjánál, valamint gimnazistáink mécseseket gyújtanak a kollégiumban felállított emlékhelyen.

 

A temetőben ezúttal az egykori játékostárs Böjte Attila mondott beszédet, aki a fiatalokat megszólítva kiemelte, hogy a mi kötelességünk megvalósítani Miki álmát, végigmenni azon az úton, amit Ő eltervezett!  Vissza kell jutni az első osztályba és ápolni az ETO értékeit!

 

Miki örökre velünk maradsz, őrizzük mosolyodat!” – írta az ETO a cikkünkben is látható fotókkal illusztrált közleményében.

 

 

Fehér Miklós egyébként 1979. július 20-án született Tatabányán, majd az ETO-ban kezdett el futballozni. 1995-től szerepelt a győriek NB I-es csapatában, 3 év alatt 62 mérkőzésen 23 gólt szerzett.

 

„1998 nyarán, akkor rekordösszegnek számító 700 ezer dollárért vette meg a Porto, ám abban a csapatban nem kapott túl sok bizonyítási lehetőséget. Előbb a Slagueirosban 14 meccsen lőtt 5 gólt, amivel ő lett csapata legeredményesebbje, majd a nevesebb Sporting Braga játékosa lett, ahol házi gólkirályként fejezte be a 2000–2001-es idényt, 26 találkozón szerzett 14 góljával. 2002-ben szerződtette a Benfica, de Portóhoz hasonlóan, itt is inkább a kispadon kapott helyet. Egyszer nyert portugál bajnokságot és kétszer portugál Szuperkupát. Már a távozáson gondolkodott, amikor José Antonio Camacho közölte vele, hogy a sérült Nuno Gomest kell pótolnia. A lisszaboniaknál 27 meccsen és 7 gólt szerzett addig a meccsig, amikor bekövetkezett a tragédia.” – emlékezik meg Fehérről a Wikipedia.

 

A magyar válogatottban 1998-ban mutatkozott be, a 2000-es Európa-bajnoki-selejtező-sorozatban az azeriek ellen csereként állt be Horváth Ferenc cseréjeként. 25 meccsen hét gólt szerzett, a 2000-es Európa-bajnoki-selejtezőkben, Vilniusban három gólt lőtt a litvánoknak a 6-1-re megnyert mérkőzésen.

 

 

2004. január 25-én csereként lépett pályára a Vitória SC elleni bajnokin. A találkozó hajrájában sárga lapot kapott, majd előrehajolt és összeesett. Mindkét csapat orvosai azonnal a pályára rohantak és megpróbálták újraéleszteni, miközben megérkezett a mentőautó, hogy Fehért a közeli kórházba vigyék. A média egész éjjel figyelemmel követte állapotát és az orvosok küzdelmét. Nem sokkal éjfél előtt bejelentették halálát, amelynek oka hirtelen szívmegállás és hypertrophiás cardiomyopathia volt.

 

HALÁLA

 

"Fehér Miklós a hatvanadik percben állt be csereként a Guimaraes-Benfica portugál bajnoki találkozón. A szakadó esőben megrendezett találkozón Fehér nem egészségesen vállalta a játékot – náthával bajlódott már napok óta –, legalábbis a tragédia előtt saját honlapján még erről adott tájékoztatást. A hajrában gólpasszt adott csapattársának, Aguiarnak, amellyel a vendégek megszerezték a vezetést. Pár másodperccel később a játékvezető sárga lapot mutatott fel a magyar válogatott támadónak – nem engedett elvégezni egy bedobást –, aki egy hamiskás félmosollyal és hajának hátra simításával nyugtázta figyelmeztetését. Fél pillanat sem telt el, Fehér megpróbált újra a játékra összpontosítani, de ekkor mintha valami történt volna vele. Megállt, fejét előre hajtotta, majd háta begörnyedt, kezeit térdére támasztotta, majd tehetetlenül esett hátrafelé a fűre. A két csapat játékosai azonnal körbevették, a játékvezető engedélyt adott az orvosi segítségre. Tizenöt percig állt a játék, ekkor már lehetett tudni: nagy a baj.

 

 

Már a pályán megpróbálkoztak újraélesztésével, valaki elrohant a mentőért. A pályán tanácstalan játékosokat láthattunk ekkor, néhányan a földre borulva sírtak, majd lementek a pályáról, hiszen a játékvezető félbeszakította a mérkőzést… Fehért azonnal a guimaraesi kórházba szállították, ahol hiába küzdöttek életéért az orvosok, már ők sem tudtak rajta segíteni.”

 

 

A NEMZETI SPORT MEGEMLÉKEZÉSE:

 

A fiú, aki győzni akart

 

Nekem mindig élni fog. Ha majd újra válogatott meccsre készül a csapat, ha kezet nyújtunk egymásnak a reptéri találkozásnál vagy a pálya szélén, amikor az edzés végén az öltöző felé vonul a csapat, mindig látom őt is. A mosolyát, ahogyan nyilatkozik, a szemét, ahogyan követi a papírt szántó tollat, minden szavára, minden gesztusára figyelve, tudva azt, hogy minden, ami róla szól – egy cikk, egy rövid idézet, egy felvillanás a televízióban – azoknak ad hitet, akik majd azért szurkolnak, hogy sikeres legyen. Ő tudta, mert hiszen a lelke ilyen volt, az ő szolgálata a földön arról szól, hogy örömöt szerezzen – egy csellel, egy góllal, egy fejessel. Nekem és neked mindig élni fog. És bár a most földre hulló sok ezer könnycseppet megint a kegyetlen halál fakasztja, a fájdalmasan üvöltő lelkekből – legyen futballistáé, edzőé, szurkolóé – feltörő vízgyöngyök között mindig kell legyen egyetlen azokból is, ami akkor is megbújt a szemekben, amikor azt nem ez a mélységes mély fájdalom, hanem az öröm csalta ki, és amit csak azok érezhettek, akik gyermekien, őszintén, fanatikusan örültek annak, ha a magyar csatár a kapu előtt magasba emelte a kezét, és boldog eksztázisban ünnepelt – góóól! Nekem, neked és nekünk, mindannyiunknak mindig élni fog. Ha lehunyjuk a szemünket, és csendben emlékezünk magunkban, akkor látjuk őt egy távoli dimenzióban, és ott is mindig ugyanúgy, mint itt, az életben, amíg közöttünk volt, amíg nekünk és értünk játszott: mosolygósan, tettrekészen, boldogan. Ám, ha a fájdalom lesz az erősebb, ha az emlékeink sodrásában a kegyetlen képsor, az ifjú futballistára a pályán lesújtó halál utat tör, akkor csendesítsük le a lelkünket, a gondolatainkat azzal, hogy felidézzük azt a mondatot, amit a halál által legyőzött fiú hagyott itt nekünk, a magunk létével viaskodó életben maradottaknak: "Engem a futball megtanított győzni, és megtanított veszíteni is, és megtanított arra is, hogy az öröm úgyis felülkerekedik a bánaton, és hogy a gól maga a boldogság, a gyógyír minden addigi kihagyott helyzetre…" Fehér Miklós 2000 októberében, egy nagy meccs után, a Litvánia elleni 6-1-es győzelmet hozó vb-selejtezőt követően nyilatkozott így, egy olyan meccs után, amelyen ő három gólt szerzett, és lám, még akkor is szerény és kedves maradt. Mert ő volt az, aki ha sikeres volt, máris előre tekintett, mert újra és mindig győzni akart. Értem, érted – mindannyiunkért…

(Vincze András, a magyar foci rovatának a vezetője)