nb1.hu

Már a kezdés előtt üzentek Győrből a Liverpool ellen debütáló magyar kapusnak

Nem felejtették el!

Mint írtuk, Ónodi Ákos bemutatkozott az Aston Villa-Liverpool mérkőzésen, a hazaiaknál összesen 16-an debütáltak, a FA-kupa meccset a vendégek nyerték meg 4-1-re.
 
Onódi ETO-nevelés, ezért nem kell rajta csodálkozni, hogy a győriek kiemelt figyelemmel követik a pályafutását, ezért már a kezdés előtt beszámoltak arról, hogy ő áll majd a gólvonal elé.
 
ÍME, AZ ETO BEJELENTÉSE AZ ASTON VILLA-LIVERPOOL KEZDÉSE ELŐTTRŐL:
 
„A Liverpool ellen debütál a felnőttek között az ETO-nevelés 
 
Ma este az FA-kupában bemutatkozhat a felnőttek között a tizenkilenc esztendős ETO-nevelés, Onódi Ákos. Az Aston Villa kapujában olyan sztárokkal kerülhet szemben, mint Mohamed Szalah vagy Sadio Mané. 
 
 

 
Onódi Ákos 2018. októberében igazolt a nagy múltú Aston Villa csapatához, miután az ETO-ban már tizenhét évesen három NB II-es mérkőzésen is szerepet kapott. Kevesebb, mint egy évvel később már profi szerződést írhatott alá a birminghami csapattal. Az ETO-nevelésű játékos az U23-as angol gárda elsőszámú kapusa. A 193 centiméter magas hálóőr idáig még nem lépett pályára a felnőtt csapatban, de most lehetőséget kaphat, mivel csapatát jelenleg is sújtja a koronavírus járvány. Minden bizonnyal nem lesz könnyű dolga, hiszen mindjárt elsőre a világsztárokkal teletűzdelt Liverpoolt kell megakadályoznia a gólszerzésben.
 
Sok sikert kívánunk Ákosnak a mai mérkőzésen és a további pályafutása során!”

A 4 gól, amit a 19 éves magyar kapus kapott a Liverpooltól – videó – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC