nb1.hu

Mátyus elmondta, miben kell javulnia a Halinak

A Siófok ellen győzelmet arattak a szombathelyiek.

 
Mátyus János már a harmadik edző a vasiak élén, aki megpróbálja az NB II. 18. helyén tanyázó Szombathely gárdát megállítani a lejtőn. A győri születésű szakember edzői pályafutását a REAC-nál kezdte, majd a Pápát irányította pár mérkőzésen, mielőtt Nyíregyházára került volna. A 45 éves szakembernek most a nagy múltú Halit kell felráznia és a tavaly még élvonalbeli gárdát az NB II-ben tartania.
 
Mátyus mindenestere jól kezdtett a Szombathely élén, hiszen a klub első edzőmérkőzésén 2-0-ra verték a Siófókot. A Szombathelyi Haladás vezetőedzője a mérkőzés után értékelte a találkozót klubja honlapjának:
 
"Messzemenő következtetést nem szabad levonni a mérkőzésből – kezdte mindjárt Mátyus János. – Egy új évet kezdett a csapat, új edzővel, ebből a szempontból persze többet jelentett ez a találkozó egy sima edzőmérkőzésnél. Minden apró siker jól jön a mi helyzetünkben, örülök, hogy játékosaim ennek szellemében álltak a meccshez. Jól reagáltak azokra a dolgokra, amiket kértem tőlük, jól végrehajtották őket, de még rengeteg teendőnk van. Játékban akadtak szép dolgok és egy gyönyörű gólt is lőttünk. Taktikailag van mit fejlődnünk, a védekezésben is kell javulnunk – de összességében pozitív benyomásokat szereztem a mérkőzésen."
 
A Haladásban Rózsa, Németh Márió, Medgyes, Tóth Milán sérülés, Doktorics pedig betegség miatt hiányzott.
 
Jó iramú mérkőzésen a szombathelyiek kezdtek jobban, és két kisebb helyzet után a 20. percben vezetést szereztek, Schuszer révén.
A 32. percben tizenegyes után növelte előnyét a Szombathely, Bosnjak jobb sarokra tartó büntetőjét védte ugyan a Siófok portása, de a kipattanót Bosnjak a jobb sarokba fejelte.
 
Hosszú út előtt áll Mátyus és stábja a Haladás csapatával, mindenesetre az első lépés bizakodásra adhat okot, hiszen a Siófok az élmezőny tagja az NB II-ben.
A Szombathely pedig a 18. helyen szerénykedik , hat pont hátrányban az előtte helyet foglaló Szolnok előtt.
 
Szombathelyi Haladás-BFC Siófok 2-0 (2-0).
 
Haladás: Gyurján – Schimmer (Tóth D., 46.), Jagodics (Bokor, 46.), Devecseri, Bosnjak (Balogh F., 60.) – Szekér (Jancsó, 46.), Holdampf – Schuszter (Kiss B., 46.), Rácz F., Németh Milán (Illés, 46.) – Szalay (Tóth-Gábor, 46.).

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC