nb1.hu

Megérkezett Diósgyőrbe a gólkirály, lesznek új igazolások Szegeden

Elkezdte a Gyirmót és a Budafok is.

 

DVTK

 

"Megérkezett Diósgyőrbe Lukács Dániel, a Merkantil Bank Liga gólkirálya, aki már télen aláírta szerződését. A támadó szerdán elvégezte az orvosi és erőnléti teszteket a DVTK Medical egészségügyi központban, hétfőtől pedig együtt kezdi el az edzéseket új társaival.

 

A tamadósor közepén és szélén is használható labdarúgó, a Merkantil Bank Liga előző évi kiírásának gólkirálya szerdán felvette a munkát Diósgyőrben.

 

– Ma, csütörtökön és pénteken egészségügyi teszteken és fizikai állapotfelméréseken veszünk részt – sorolta Lukács Dániel első diósgyőri programját. – Vérvétellel kezdtünk, megreggeliztünk, majd egy előre meghatározott beosztás szerint következtek a vizsgálatok és tesztek. Örülök annak, hogy végre lezárult életemnek ez a furcsa időszaka, és végre itt vagyok. Sportemberként mindent megtettem a KTE feljutása érdekében, és ígérem, hogy ugyanígy fogok tenni DVTK sikeréért is. Minden nagyon tetszik, a gyönyörű stadiont ellenfélként is ismertem, a DVTK Medical pedig ugyanazt a magas színvonalat képviseli. Az edzőpályákról majd a jövő héten tudok véleményt mondani, hiszen az érdemi munka hétfőn kezdődik el az DVTK Edzőközpontban. Alig várom már a közös munkát! – zárta a Merkantil Bank Liga előző évi kiírásának gólkirálya."

 

GYIRMÓT

 

"A Gyirmót FC Győr csapata megkezdte a felkészülést a 2022/23-as Merkantil Bank Liga NB II-es bajnokságra. A rövid nyári pihenő után június 15-17-ig orvosi-, és terheléses vizsgálatokon esnek át a játékosok, és 20.-án megkezdjük az edzéseket is. A felkészülést a stadionban tervezzük, majd a negyedik héten ausztriai edzőtáborra kerül a sor, végül a szezonrajt előtt ismét itthon tréningezünk.

 

Az NB III-as csapat tagjai először június 23.-án találkoznak és kezdik meg a munkát. A bajnokság mindkét csapatnál július 31.-én indul, tehát a csapatainknak 6 hetük van felkészülni.

 

Természetesen csapataink több edzőmérkőzést is játszanak, melyek szervezése még folyamatban van."

 

SZEGED

 

"A háromhetes nyári pihenőt követően szerdán munkába álltak labdarúgóink és elkezdték a felkészülést a következő szezonra.

 

Érdemes lesz figyelemmel követni a csapat hivatalos honlapját és Facebook-oldalát, ugyanis a tervezett felkészülési mérkőzésekről és az új igazolásainkról a következő napokban beszámolunk majd."

 

BUDAFOK

 

"A játékosok ma orvosi vizsgálatokon vettek részt, de hogy hogyan alakul a folytatás, arról csapatunk vezetőedzője, Csizmadia Csaba adott tájékoztatást honlapunknak.

 

"Szerdán a terheléses orvosi vizsgálatokkal megkezdődött a munka, péntekig mindenki átesik az ilyenkor szokásos kötelező felméréseken. Hétfőn kezdjük a futballspecifikus edzéseket, de a játékosok egyénileg az elmúlt két hétben már kaptak gyakorlatokat, amelyeket el kellett végezniük.

 

A június 27-i héten aztán Telkibe megyünk edzőtáborba, ahol az edzések mellett már felkészülési mérkőzések is várnak a csapatra. A keret kialakítása folyamatban van, bizakodóak vagyunk a jövőt illetően!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC