nb1.hu

Megkérdeztük a legilletékesebbtől, hogy igazol-e még a Vasas

És azt is, mennyi dudás fér el az angyalföldi csárdában.

Már játszott egy edzőmeccset az újjáalakuló Vasas Bene Ferenc irányításával a Mezőkövesd ellen (a matyóföldiek 3-1-re nyertek), majd másnap a klub leigazolta Feczesin Róbertet az Újpestből. A piros-kékek támadósora így félelmetes lesz, pláne annak tükrében, hogy már az ősszel is 20 meccsen 39 gólt rúgott a Vasas. Közben a Vasas Kubala Akadémia államilag elismert akadémia is lett.
 
Felgyorsultak tehát az események az új tulajdonosi kör színre lépése óta Angyalföldön, ezért „gyors” helyzetjelentést kértünk Nagy Miklóstól, az első csapat kisebbségi tulajdonosától illetve klubigazgatójától, akivel a tegnapi Soroksár és Somorja elleni edzőmeccsek előtt beszélgettünk. Az első mérkőzést Torghelle góljával 1-0-ra nyerték meg az angyalföldiek, a második összecsapásnak 0-0 lett a végeredménye.
 
Hogyan tetszett a Mezőkövesd elleni meccs?
Kíváncsian vártam az első edzőmérkőzésünket, ami rögtön egy igazi erőfelmérő volt, hiszen a jelenlegi NB1 egyik legerősebb csapata volt az ellenfél, akik szinte „élesítve” érkeztek, mivel az első osztály küzdelmei hamarosan elkezdődnek. Mi a felkészülés elején tartunk, az eredmény másodlagos volt, de reális képet kaphattunk a csapat erejéről. Az elmúlt napok igazolásainak köszönhetően sokakban hurráhangulat alakult ki, de Mezőkövesd elleni mérkőzés is megmutatta a realitást, hogy nagyon sokat kell még dolgoznunk. Az új igazolások közül Jova Levente már most bizonyította, hogy mekkora szüksége volt rá a csapatnak, a bravúrjai nélkül egészen másként is alakulhatott volna a mérkőzés… Vernes Richárd első labdaérintésből szerzett góljának nagyon örültem, de ennél is fontosabb volt számomra, hogy minden megmozdulásával megmutatta a képességeit, – melyek messze nem NB II-esek – dinamikus volt és kreatív. Az új igazolásaink közül Hidi M Sándor is biztatóan mozgott, sok labdát szerzett, felismerhetőek voltak játékában azok a karakterjegyek, amik miatt szerződtettük. Ha így folytatja biztos vagyok benne, hogy hamarosan a kezdő csapat erőssége is lehet, pedig még csak 18 éves játékosról beszélünk. Kiemelném még Farkas Botondot is, aki két héttel ezelőtt 17 évesen csatlakozott a felnőtt kerethez az akadémiáról és nagyon büszke voltam rá látva a teljesítményét. Róla is sokat fogunk még hallani.
 
 
Várható-e még erősítés Feczesin Róbert megszerzése után?
Komoly változások már nem várhatóak, de természetesen folyamatosan tárgyalunk erősítésekről, ami nem egyszerű ebben a téli időszakban. Bár az eddigi igazolásaink megadták az alaphangot és felkeltették az érdeklődést a csapatunk iránt, így olyanokkal is le tudok ülni, akikkel enélkül talán nem sikerült volna. 
 
Feczesin, Vernes, Torghelle, Balajti, Birtalan, Szatmári, Jova – nem félnek a sok dudás egy csárdában helyzettől?
Az egészséges szemléletű játékos örül annak, ha erős csapatban játszhat. Sokat mondó az számomra, amikor még éppen csak kezet rázok egy új játékossal a szerződés aláírását követően a tárgyalóasztalnál és csillogó szemmel azt kérdezi tőlem, hogy milyen további erősítések várhatóak. Na éppen erre a hozzáállásra van szükségünk! Aki a komfortzónában szeretne maradnia, azzal nem lehet extra eredményeket elérni. Aki nem vállalja a versenyt a saját keretünkben, attól hogyan várhatnám az ellenfelek ellen..? A „nagy nevek” mellett nagyon sok a fiatal is a keretben és továbbra is azt vallom, hogy az egyensúlyt kell megtalálni, a fiataloknak vezérek, példaképek kellenek, akiktől tanulni tudnak. 
 
 
Miért fontos, hogy államilag elismert akadémia lett a Vasas Kubala Akadémia?
Legalább két szempontból is nagyon lényegesnek tartom. Az egyik szempont, hogy megfelelő anyagi és infrastrukturális feltételeket tudjunk biztosítani az akadémiai szintű szakmai munkához. Az akkreditáció során azok szerezhették meg a minősítést, akik már jelenleg is elértek egy bizonyos szintet a szakmaiságuk, a versenyeztetés, a klubfelépítés kapcsán. A fejlődést csak akkor lehet fenntartani, ha tartjuk a lépést a szakmával, melynek része többek között a szakmai stáb összetétele, másrészt a műszerezettség, a technikai háttér megléte, melynek megvalósításához, fenntartásához komoly segítségünkre lehet ez. A másik maga a presztízs, a megítélésünk. Ezt sem öncélúan értem, hanem sokkal inkább abból a szempontból, hogy a legjobbak, a legtehetségesebbek az akadémiákon szeretnének nevelkedni. Mind a jelenlegi tehetségeink megtartása, mind az újak beáramlása szempontjából elengedhetetlen számunkra, hogy az akadémiák között tartsanak számon bennünket.    
 
Az első csapatnál szereplő akadémistákról mi a szakmai stáb visszajelzése? Bírják a terhelést?
A januári felkészülés megkezdése óta eddig három akadémista csatlakozott az első kerethez, mindhárman korosztályos utánpótlás válogatottak. Farkas Botondról már említést tettem, de a középpályás Kapornai Bertalan és a kapus Bánfalvi Gergő is maximálisan megállja a helyét. Bene Ferenccel folytatott rendszeres nap végi egyeztetéseinken külön ki szoktunk térni ezeknek a fiataloknak a teljesítményére, mert az ő és társaik sikere a koncepciónk egyik legfontosabb alappillére. Sok türelemre és munkára, sőt másfajta munkára van szükségük, mint egy 30 éves játékosnak, gondolok itt a posztspecifikus egyéni képzésekre, az egyéni videoelemzésekre, vagy akár a differenciált fizikai jellegű terhelésekre. Ez azonban elsősorban plusz feladatokat jelenthet számukra, a keret többi tagja által elvégzett munkát ők is maximálisan elvégzik és örömmel mondhatom, hogy teljes értékű kerettagok.  
 
 

Élő közvetítés az átigazolásokról – Priskin és Remili is bemutatkozott – NB1.hu

 

 
Gaál Miklós erőnléti edző az első csapat mellett az akadémián is dolgozik. Mik a legfontosabb feladatai?
Gaál Miklós elsősorban a felnőtt csapatra koncentrál, az akadémiai erőnléti stáb nélküle is teljes. A heti fizikai blokkok során ő nem vesz részt a napi munkában, viszont a teljesítmény diagnosztika területén is specialistának számít, így ezt a tudását az akadémiai munka során is igyekszünk kamatoztatni. Az akadémián létrehoztunk egy úgynevezett kiemelt programot, melynek keretében a programba bekerülő tehetségeink kiemelt figyelmet kapnak a tehetséggondozás terén. Ennek a szakmai programnak az egyik eleme a teljesítménydiagnosztika. A rendszeres mérések elvégzése, kiértékelése és ezek alapján a terhelés egyéni szintű paraméterezése fontos szempont lehet ezeknek a kiemelt terhelés alatt álló fiatal játékosoknak az esetében az egyéni edzésmunkájuk kialakításánál.  

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC