nb1.hu

Megmondta az ETO ikonja, kiknek nincs náluk keresnivalójuk

Vezetőedzőként debütált.

A volt játékos és a jelenlegi pályaedző, Stark Péter meglepően kritikusan értékelte a győri gárda teljesítményét az 1–1-es döntetlennel végződött Tiszakécske elleni bajnoki után. Azt mondta: szégyelli magát a játékosok helyett is, akiknek ha már az alázat, valamint a klubhűség nem számít, legalább a fizetésükért küzdjenek meg. A Kisalföld interjújából szemezgettünk:
 
Másnap sem bánta meg a szigorú nyilatkozatát?
Egyáltalán nem. Aki ismer, tudja, hogy játékospárti vagyok. A srácok is tudják, hogy a kritikával inkább segíteni akarok. Azt gondolom, a pályán néha túlságosan jó fiúk. Kilencven percre ezt félre kell tenniük. Majd a meccs után lehet kezet fogni és aztán barátkozni.
 
Kapott valamilyen visszajelzést ezzel kapcsolatban?
Senki nem mondta, hogy túlságosan kemény lettem volna.
 
Van, aki úgy véli, ez a véleménye kicsit talán a szurkolóknak is szólt…
Tisztában vagyok vele, hogy a győri az egyik legkritikusabb közönség. Az egekbe tud emelni, de ha úgy alakul, a pokolba taszít. Ezzel nincs is probléma, s őszintén, minden hátsó gondolat nélkül mondtam, amit mondtam.
 
Amúgy meglepődött, amikor Király József mellé kinevezték pályaedzőnek?
Persze, hiszen ahogy említettem, tisztában vagyok a jelenlegi tudásommal. Nyilván ez a pályafutásomnak, klubszeretetemnek is szólt. Ami biztos, igyekszem minden jót visszaadni mindabból, amit az elmúlt harminc évben tanultam és kaptam a klubomtól, és persze igyekszem most Király Józseftől a lehető legtöbbet megtanulni a szakmából. Most az első csapat mellett van rám szükség, de ha úgy alakul és azt mondják, menjek vissza az egyik gyerekcsapathoz, szívesen dolgozom a klubért ott is.
 
Egyelőre elmarad a várakozástól az ETO szereplése. Mit gondol, van még esélyük jövőre feljutni az élvonalba?
Nem férfi, aki feladja! Aki nem hisz ebben, nincs keresnivalója ebben a csapatban. Sokkal több van egyébként ebben a társaságban. Csak néha hiányzik még az alázat.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC