nb1.hu

Megtört lendület: pécsi átigazolási tervek

A nyári érkezőknek nem volt könnyű bizonyítaniuk.

A Pécs az előző idényben remek teljesítményt nyújtott az NB II-ben. A Baranya megyei klub újoncként vágott neki a másodosztálynak a 2020/2021-es szezonnak, ettől függetlenül a negyedik helyen zárt.
 
A pécsiek a mostani kiírásban eddig nem szerepelnek ennyire fényesen. Vas László legénysége a 10. helyről várhatja a folytatást az NB II-ben. A csapat 26 pontot szerzett 20 játéknap alatt. A PMFC jó szájízzel mehetett a téli pihenőre, hiszen az év utolsó meccsén a Haladást fektette két vállra idegenben. 
 
Vas László vezetőedző a bama.hu-nak értékelte az elmúlt hónapokat. A tréner elmondta, hogy eléggé hullámzóan alakult eddig nekik ez a szezon. Többször sérülések és betegségek hátráltatták a pécsieket. Ebben a helyzetben azért akadt pozitívum is, hiszen saját nevelésű fiatalok kaphattak bizonyítási lehetőséget. A nyáron érkező játékosok teljesítményére is kitért Vas:
 
"Az új játékosok helyzete mindig kényes kérdés. Amit a közvélemény nem tud, hogy milyen lehetőségeink vannak, mikor és hogyan tudunk igazolni, illetve kiket. Természetesen mi is azon vagyunk, hogy ne a mennyiségre, hanem a minőségre törekedjünk. Próbáljuk a lehetőségeinkhez mérten a szempontjaink alapján a legtöbbet kihozni az átigazolási időszakból, hogy a csapat is fejlődjön. Nem tudunk versenyt futni egy Diósgyőrrel, Vasassal, Nyíregyházával, és hasonlókkal. Nem voltunk túl szerencsések abból a szempontból, hogy sokan sérüléssel bajlódtak, és idő kellett, hogy elérjék a játékunkhoz szükséges fizikai állapotot" – mutatott rá Vas.
 
A szakember arra is rávilágított, hogy lehetnek változások télen a Pécs keretében:
 
"Minden félév változásokat szokott hozni, de nem minden áron akarunk igazolni. Figyelembe kell vennünk a lehetőségeinket, és a félszezonban nagyon nehéz játékost szerződtetni. Rengeteg szempontot szem előtt kell tartani, amik mentén nyilván próbálkozunk erősíteni. Az a fő, mint nyáron, hogy ha igazolunk, az erősítést jelentsen. Nem létszámra van szükségünk, hanem hogy minőségében fejlődjön a keret. Az új játékosok integrálása egy közösségbe nehéz dolog. Kardinális, az is, hogy ez milyen formában történik. Ezért sem lehet brutálisan kicserélni a keretet. Nem is ez a cél, hanem a meglévő erényeink tovább erősítése, és olyan éhes fiatal, motivált játékosokat a csapatba rakni, akiknek céljai vannak, eredményeket akarnak elérni, és ezáltal húzzák a PMFC szekerét" – zárta mondandóját Vas László. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC