Megvannak a kiesők, parádéval zárt a Kecskemét - eredmények, tabella - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Megvannak a kiesők, parádéval zárt a Kecskemét - eredmények, tabella

Nagy Benjámin - 2022. May 22. Sunday 19:45
Mesternégyesig jutott a gólkirály, nyert a DVTK is.
Kép forrása: Facebook/Kecskeméti TE

 

Véget ért az NB II 2021/22-es szezonja.

 

Azt már az utolsó, 38. forduló előtt tudni lehetett, hogy a Vasas a bajnok (az angyalföldiek egyébként a Soroksárral játszottak délután, erről itt írtunk) és  a Kecskemét az ezüstérmes, ám a kecskemétieknek sikerült emlékezetes módon lezárni a parádés idényt: 7-2-re ütötték ki a Szentlőrincet, úgy, hogy a következő szezont az NB II-ben, a DVTK színeiben kezdő Lukács Dániel mesternégyesig jutott, ezzel gólkirály lett.

 

A bronzérmes DVTK egyébként 2-1-re verte a Budafokot, így sikerrel zárta a szezont, akárcsak a negyedik Szeged, a Tisza-partiak a Nyíregyházát múlták felül 4-1-re. 

 

Az is eldőlt, hogy melyik három csapat búcsúzik: a Szolnok, a Budaörs és a III. Kerület esett ki, miután a szolnokiak a Haladástól, az óbudaiak a Békéscsabától kaptak ki, a Budaörs pedig döntetlent játszott a Siófok vendégeként. 

 

A Győr a Dorogot, a Csákvár az Ajkát verte, a Pécs és a Tiszakécske döntetlennel zárt.

 

Eredmények:

 

Békéscsaba–III. Kerületi TVE 2–1 (Máris 17., Lukács R. 42., ill. Barczi 35.) 
Aqvital FC Csákvár–Ajka 1–0 (Mim 13.) 
Siófok–Budaörs 1–1 (Horváth P. 45+1. ill., Molnár M. 7.) 
Kecskemét–Szentlőrinc 7–2 (Tóth B. 7., Lukács D. 38., 68., 70. ,84., Bartha L. 40., Szuhodovszki 65., ill. Mervó 56., Bányai 86. ) 
Szolnoki MÁV–Szombathelyi Haladás 1–2 (Szabó A. 23., ill. Lencse 21. – 11-esből, Tóth-Gábor 78.) 
Pécsi MFC–Tiszakécske 1–1 (Adamcsek 3., Kalmár F. 85.) 
ETO FC–Dorog 4–0 (Toma 8., Tuboly 52. , Vincze Á. 56., Lipták 84.) 
Nyíregyháza–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–4 (Vass P. 35., ill. Gajdos 2., Kovács M. 52., Temesvári 63. Vári 78. - 11-esből ) 
Diósgyőri VTK–Budafok 2–1 (Jurek 6., ill. Szabó L. 17. – 11-esből) 

 

korábban:

Vasas-Soroksár 3-3 (Feczesin 29., 57. – a másodikat 11-esből, Radó 69., ill. Lovrencsics B. 7., 18., Lőrinczy 14.)

 

A tabella a linkre kattintva érhető el. 

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 06. 29. 14:02

Kecskemét: újabb szerződéshosszabbítások - reakciók

Két játékos sorsa dőlt el.
2022. 06. 29. 13:16

Vidi: távozik a brazil légiós?

Az előző szezonban kölcsönadták őt.
2022. 06. 29. 12:48

Vidi: 500 ezer euróért távozhat a védő

A két klub között megszületett a megállapodás.
2022. 06. 29. 12:22

Újpest: megy vagy marad a húzóember? - reakció

Egyértelmű választ adott.
2022. 06. 29. 13:36

Sokan távoztak az MTK-tól, eldőlt a csákvári kulcsemberek sorsa

A Puskás Akadémiától érkezett játékos a Tiszakécskéhez.
2022. 06. 29. 10:23

MTK: újabb légiós távozott

62 NB I-es meccsen lépett pályára.
2022. 06. 29. 11:59

Kaposvár: edzőváltás - részletek

Hivatalos bejelentések.
2022. 06. 28. 20:09

9 játékos érkezett a Budaörshöz, válogatott védővel erősített a Tatabánya

15 év után távozhat a Jászberény védője.
2022. 06. 29. 11:36

Honvéd: külföldön folytathatja a távozó játékos

3 gólt szerzett az NB I-ben.
2022. 06. 29. 11:15

Kecskemét: fontos közlemény a stadionról - reakció

Zajlanak a munkálatok.
2022. 06. 28. 19:46

Gyászolnak a nyíregyháziak, távozik a DVTK támadója

Rutinos csatárt szerzett meg a Tiszakécske, eligazolt a Gyirmót védője.
2022. 06. 28. 13:17

Pécs: új vezetőség alakulhat

Több távozó és érkező lehet.
2022. 06. 28. 12:29

NB I-es rutinnal rendelkező játékost igazolt a DEAC

Hivatalos bejelentés.
2022. 06. 28. 11:41

Paks: elkezdték a felkészülést

Hat edzőmeccs is a programban.
2022. 06. 29. 10:49

Újabb magyar tehetséget szerzett meg a ZTE - reakció

Az U17-es válogatottban több meccsen bizonyíthatott.
2022. 06. 29. 09:44

ZTE: tehetséges védő pótolhatja a távozó kulcsembert

125 ezer euróra becsülik az értékét.
2022. 06. 29. 09:23

Meddig szerepel a magyar válogatottban Szalai Ádám? - reakció

Spontán döntésről beszélt a csatár.
2022. 06. 29. 07:28

Olaszországba igazolt a magyar válogatott játékos

Bejelentést tett a korábbi klubja.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Vasas FC85
2Kecskeméti TE HUFBAU77
3DVTK72
4Szeged-Csanád Grosics Akadémia66
5BFC Siófok59
6Szombathelyi Haladás57
7WKW ETO FC Győr56
8Soroksár SC52
9FC Ajka51
10Nyíregyháza Spartacus FC50
11PMFC48
12Aqvital FC Csákvár43
13Tiszakécskei LC42
14Budafoki MTE42
15Békéscsaba 1912 Előre42
16Szentlőrinc42
17Dorogi FC41
18Szolnoki MÁV FC38
19Budaörs38
20III. Ker. TVE37
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!