nb1.hu

Mészöly Géza értékelte a mészárlást

Bemutatkozhatott az ETO két új szerzeménye is.

FC SALIBY – WKW ETO FC GYŐR 0-7 (0-3)
Gólszerzők: Völgyi (9p), Magasföldi (25p), Erdélyi (28p), Szimcso (55p), Múcska (58p, 73p), Baracskai (58p)
ETO Kezdő: Gyurákovics – Kovács, Debreceni, Vadász, Völgyi, Tajthy, Bagi, Magasföldi, Szatmári L., Szánthó R., Erdélyi
Cserék: Onódi, Nagy, Németh, Kalmár, Jakab, Hidi M., Múcska, Baracskai, Szimcso
Vezetőedző: Mészöly Géza
 

Mészöly Géza (WKW ETO FC Győr vezetőedzője): Megvolt az első mérkőzésünk a 2018/19-es szezonban. Mindig fontos a számomra az edzések mellet, hogy a gyakorlottakat viszont lássam az edzőmérkőzéseken, és sikerrel vegyük az első megmérettetést a felkészülésünkben. Negyedosztályú ellenfél ellen, de mégis agresszivitásban közel a magyar NBIII csapatok színvonalához és akár NBII-es csapatokhoz mérten futballozott edzőpartnerünk a mérkőzés elején, amíg bírták erővel. Éppen ezért kemény párharcokra késztetett bennünket szlovák ellenfelünk, ami nagyon fontos lesz majd az előttünk álló bajnokságban, hogy addigra egyre erősebbek legyünk. Ma ilyen szempontból is jó visszajelzést kaptunk. Voltak pozitív dolgok, hogy nem kaptunk gólt és mellette hetet sikerült szereznünk. Láttam olyat is amin minél gyorsabban javítanunk kell a következőkben, amiről beszélni kell egyénileg is, és a csapat előtt a játékosokkal. Összeségében nagyon pozitív volt az egész hét, amit elterveztem az nagyon jól sikerült, egy-két ponton többet is kaptam vissza a játékosoktól, ezért örülök és elégedett vagyok. Természetesen tovább kell folytatnunk ezt a motiváltságot, mellette ezt a szintet tartani kell a következő hetekben, akkor lesz egy nagyon jó a felkészülése a csapatnak.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC