NB2.hu - 2021. March 15. Monday 16:05
Vukmir erre számított.
A sereghajtó DEAC vasárnap a jó formában lévő Szegedet fogadta. A debrecenieket eléggé megtépázta a koronavírus, a klub szombati közleményéből kiderült, hogy 9 játékosuk is megfertőzödött. Ennek köszönhetően az újonc halasztani akart, de ebbe nem mentek bele a Tisza-partiak.
A nehézségek miatt elég szűkös kerettel tudott kiállni a hajdúsági együttes: a kispadon csupán három csereember (egy kapus és két mezőnyjátékos) foglalt helyet. Ennek ellenére a DEAC nagyot küzdött, de a pontszerzés nem jött. A 15. percben a vendégek szerezték meg a vezetést, egy centerezés után a berobbanó Grumics passzolta a labdát a debreceni kapuba az ötös környékéről. A hazaiak a 28. minutumban egyenlítettek, egy szöglet utáni kavarodásnál Szilvási Péter vette be a saját kapuját. A második félidőben Gajdos állította be a végeredményt, a gólszerző 8 méterről lőtt a cívisvárosi kapu bal oldalába. A végjátékban mentek előre az egyetemisták az egyenlítésért, Vargának Sárosi lövésénél például óriásit kellett védenie.
A DEAC-nak az újabb vereség után még nehezebbé vált a dolga. Sándor Tamás tanítványait jelenleg 14 pont választja el a bennmaradástól, a hátrányt 9 összecsapás alatt kellene eltüntetni. Ebből is kiderül, hogy egyre vékonyodik a szalmaszál, jelenleg inkább csak matematikai esélyről beszélhetünk. Ezzel szemben a Szeged immáron 4 összecsapás óta veretlen a pontvadászatban.
A lefújás után az eltiltott Sándor Tamást helyettesítő Györky Gábor elmondta, miben hibáztak a debreceniek. Dragan Vukmir pedig elárulta, hasonló forgatókönyvre számított.
Györky Gábor: "Hazai környezetben élesebben kell kezdeni egy meccset, mint mi tettük, szélesebben, több passzal kellett volna támadnunk. Az első félidő második felében és a találkozó hajrájában futballoztunk úgy, ahogy egy győzelemre játszó csapattól elvárható." (
deac.hu)
Dragan Vukmir: "Ilyen mérkőzésre számítottam, hiszen a DEAC egy sokat futó harcos csapat. Örülök nagyon a győzelemnek, hiszen egy jól játszó ellenfelet tudtunk legyőzni." (
szeged-grosicsakademia.hu)
DEBRECENI EAC–SZEGED-CSANÁD GA 1–2 (1–1)
Debrecen, zárt kapuk mögött. Vezette: Rúsz Márton (Berényi Ákos, Punyi Gyula)
DEBRECEN: Zöldesi – Nagy Z., Bényei B., Zachán, Szabó K., Székely D. – Bereczki, Spitzmüller, Soltész, (Sárosi N., 73.) Kundrák N. – Sármány (Kiss B., 77.). Megbízott edző: Györky Gábor
SZEGED: Varga B. – Ódor, Szilvási, Pejovics, Mohl – Dobos (Kővári, 88.), Simon Á., Jovanovics, Gajdos (Oláh G., 71.) – Grumics (Gréczi, a szünetben), Germán (Kóródi, 27.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
Gólszerző: Grumics (0–1) a 15., Szilvási (öngól, 1–1) a 28., Gajdos (1–2) a 64. percben