nb1.hu

MTK-ból és a Paksból is igazolt Bognár György csapata

Hivatalos bejelentések.

Íme, a Budaörs bejelentései:
 
"Legutóbb az MTK-ban futballozó, 36 éves Kulcsár Tamás csapatunk új igazolása.
 
Kulcsár Tamás pályafutása:
 
Kulcsár az élvonalban 2006. július 28-án debütált a Vác csapatában, rögtön kezdőként a Paks ellen. A 16 csapatos bajnokságban a Vác az utolsó lett, s Kulcsár 2 gólt szerzett az idényben, játékával több csapat érdeklődését kivívta. Magyarországról pedig a Vasas és az MTK Budapest is szerződtette volna. Végül az MTK-hoz írt alá, 4 évre. Az MTK-nál egy év után a Fehérvárhoz került kölcsönbe, visszatérése után pedig végleg eligazolt a lengyel Polonia Warszawához. 2010-ben, fél évre az MTK-hoz került kölcsönbe, a lengyel csapattól. Kölcsönszerződése lejárta után, nyáron aláírt a bajnoki címvédő Debreceni VSC csapatához. A játékos négy évre kötelezte el magát a nevelőegyesületénél.
 
A 2011/12-es idény végén bajnoki címet, 2012 májusában pedig kupagyőzelmet ünnepelhetett a csapattal. Utóbbi trófeáért az MTK-t győzték le a döntőben tizenegyespárbajt követően. A 2013/14-es szezon végén újabb bajnoki címet szerzett a DVSC-vel.
 
Összesen hat szezonon keresztül viselte a hajdúsági csapat mezét, amelynek színeiben 119 első osztályú bajnokin 29 gólt szerzett. 2016 augusztusában a Vasashoz írt alá két évre. A 2016/17-es szezonban a bajnoki tabella harmadik helyén zárt a Vasas, Kulcsár tizennyolc mérkőzésen kétszer volt eredményes. A 2017/18-as szezonban 15 mérkőzésen háromszor volt eredményes a Vasas színeiben. 2018 Március 2-án aláírt a másodosztályban szereplő MTK-hoz, ahol a bajnokság végén bajnoki címet, és feljutást ünnepelhetett.
 
További három új játékossal sikerült a mai napon megállapodnia klubunknak.
 
Molnár Csaba, Molnár Tibor, és Szabó Balázs is Budaörsön folytatja pályafutását.
 
A 28 éves középpályás, Molnár Csaba a Videotonban nevelkedett, pályafutása nagy részét – fél éves felcsúti kitérővel megszakítva – ősi Csákvári játékosnak számít. Több mint 200 mérkőzésen lépett pályára a „kék-sárga” együttesben.
 
A 26 éves Molnár Tibor az FC Ajka csapatától érkezett együttesünkhöz. A támadószekcióban bevethető Molnár eddigi pályafutása alatt a Videoton, a Puskás Akadémia, Csákvár, és az Ajka csapataiban szerepelt. Több mint 100 alkalommal szerepelt a másodosztályban, 9 alkalommal pedig az NB I-ben is pályára lépett.
 
A 27 éves Szabó Balázs kapus posztra érkezik klubunkhoz. Balázs sok csapatnál megfordult már, így többek között az ESMTK, a Szarvas, a Csákvár, valamint a BKV kapuját is védte, a Budafoknál három és fél szezont töltött. Budaörsre az első osztályú Paks együttesétől érkezik."
 
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC