nb1.hu

Nagy múltú, keleti rangadó vasárnap

Góllal debütálna a lilák újonca.


Keleti rangadót rendeznek vasárnap, két nagy múlttal bíró, volt NB I-es alakulat csap majd össze a Viharsarokban, a Békéscsaba a Nyíregyházát fogadja.
 
Lenne miért visszavágni a hazaiaknak, hiszen ősszel, hazai pályán 3-0-ra nyert a Szpari a Csaba ellen.
 
Az első fordulóban egyik csapat sem győzött, de amíg házigazdák, masszív játékkukkal elhoztak egy pontot az igen jól igazoló, és jó erőkből álló Vasas otthonából, addig a Nyíregyháza hazai pályán kapott nagy pofont (és öt gólt) a Soroksártól.
 
Lengyel Roland csapata három gól is szerzett Lipcsei Péterék ellen, és az edzőmeccseken sem volt gond a gólszerzéssel, de hátul szervezettebben, és jóval kevesebb hibával kell játszaniuk.
 
Bár, ahogy az nb2.hu beszámolt róla a szakvezető, a szakmai stáb, sőt a játékosok is kritikán aluli játékvezetésről beszéltek a találkozó után. Hornyák Marcell sem rejtette véka alá véleményét Hanyecz bíró ténykedésével kapcsolatban, és a mérkőzés utáni piroslapja miatt a MLSZ Fegyelmi Bizottsága a soron következő négy bajnoki mérkőzésről el is tiltotta a csatárt.
 

Szpari: kiakadtak a játékvezetőre – videó

Több ítéletet is vitatnak a nyíregyháziak. A hétvégén az NB II tavaszi idénye is elrajtolt. A 22. forduló egyik legfordulatosabb meccsét a Nyíregyháza és a Soroksár játszotta, Lipcsei Péter együttese 5-3-as győzelmet aratott a Szpari otthonában. Már az első félidőben sem unatkozhattak a drukkerek, ez a játékrész hét találatot hozott, a szünetben 3-4 állt az eredményjelzőn.

A Nyíregyháza fellebezett a döntés ellen, és tárgyalást kért a Szövetségtől, de Hornyák biztosan nem játszhat a vasárnapi rangadón, amivel nem könnyítette meg csapata dolgát, hiszen a Soroksát ellen kétszer is betalált a 26 éves támadó.
 
Kártik Bálint a Soroksár ellen nem, de legutóbb a Békéscsaba ellen gólt szerzett, és klubja honlapjának nyilatkozott a vasárnapi rangadóról:
 
"Nehéz mérkőzés lesz, van három eltiltottunk, köztük Hornyák Marcell is akit valahogy pótolnunk kell a gólszerzésben, de mindenképp nyerni megyünk Békéscsabára. A héten nagy hangsúlyt fektettünk a védekezésre, mert érezhető volt a pályán belül is az első félidőben, hogy ez nem működött.
 
A Soroksárnak a támadásai rendre veszélyesek voltak ekkor, a második játékrészre ezt sikerült rendezni. Hat győzelem után kezdtük a tavaszt, nem tört meg minket a legutóbbi vereség, de nagyon bosszúsak vagyunk, és ez most megkétszerezi az erőnket a következő mérkőzés előtt. Mindenképp javítani szeretnénk – mondta a fiatal támadó.
 
Egy győzelemmel mindkét csapat zárkózhatna a "felső házhoz", hiszen "sűrű" a mezőny az NB II-ben, a tabella harmadik és hetedik helyezettje között csak 5 pont a különbség.
 
A Békéscsaba nagyon készül első hazai meccsére, és Schindler Szabolcsék szeretnék a Vasas ellen is látott masszív, szervezett játékot nyújtani.
 
Schindler segítője, Kincses Ádám visszavágásra készül az őszi, sima vereség miatt:
 
"Ősszel a Nyíregyháza ellen nem sikerült szempontunkból jó mérkőzést játszani, így maradt bennünk hiányérzet, ezért keményen készülünk a visszavágásra. Ez lesz az első hazai meccsünk az új évben, így szeretnénk közönségünket nagyszerű játékkal és győzelemmel megörvendeztetni. Ismerjük ellenfelünk erősségeit-gyengeségeit, igyekszünk majd ezeket maximálisan figyelembe véve előnyt kovácsolni és megnyerni a mérkőzést" – mondta a Békéscsaba asszisztensedzője.

Mészáros Márk, a lilák rutinos védője azt emelte ki, hogy a Vasas ellen még nem tudtak úgy átmenni védekezésből támadásba, ahogyan azt tervezték. A futballista elmondta, sokat videóztak és elemezték a Szpari játékát:
 
"Annyit le lehet szűrni, hogy sok gólt kaptak, sokat is rúgtak. Utóbbit mi, védők megpróbáljuk minimalizálni, de mivel sok gólt kaptak hazai pályán, valószínűleg sebezhető a védelem, ezekre a gyengepontokra próbálunk fókuszálni – részletezte a játékos.

A gyenge pontok megtalálásában segítség lehet az az Oláh László, aki a Vasas elleni első fordulóba az erőnléti állapota miatt még nem volt a csabai keretben.

A támadó a téli átigazolási szezonban tért vissza Békéscsabára és már korábbról is jól ismerte a szakmai stábot, hiszen Ajkán már dolgozott együtt Schindler Szabolccsal. A csatár szép statisztikával érkezett Békéscsabára, hiszen a veszprémi alakulatnál 51 mérkőzésen harmincszor volt eredményes:
 
"Az, amit a szakmai stáb képvisel, inspiráló számomra. Úgy érzem, hogy fizikailag is fel vagyok készülve a következő mérkőzésre. Számomra az a cél, hogy a Békéscsabát a gólpasszaimmal és a góljaimmal segítsem" – fogalmazott, és góllal debütálna az új szerzemény"
 
A Békéscsaba 1912 Előre és a Nyíregyháza Spartacus FC mérkőzése vasárnap 14 órakor kezdődik a Kórház utcai stadionban.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC