nb1.hu

Nagyon érdekes interjút adott a ZTE új játékosa

Bobál Gergely régi csapatának nyilatkozott.

 

"Derült égből villámcsapásként érte a hír szurkolóinkat a vasárnapi bajnoki zárás előtt, hogy a téli átigazolási időszakban Zalaegerszegre távozik csapatunktól a gólkirály Bobál Gergely" – írja az aqvitalfc.hu.  "Bár a fiatal támadó már nem lépett pályára a Zete elleni összecsapáson – együttesünk nélküle is parádés győzelmet aratott -, ám természetesen a helyszínen szurkolta végig az összecsapást és értelemszerűen ott volt a szezonzáró banketten is."

"Jól meggondoltad a távozást Geri?" – tette fel a kérdést a honlap a 22 éves játékosnak." – Heteken keresztül őrlődtem, mire végül rábólintottam – kezdte válaszát Bobál Gergely. – Mérlegre tettem mindent. Pro és kontra igyekeztem átgondolni, mi szól mellette és mi ellene. A szemem előtt egyértelműen az NB I lebeg, s úgy gondolom, ezt Zalaegerszegen elérhetem. Az együttes feljutó helyen telel, jó eséllyel pályázik a bajnoki címre is. Ráadásul korábban már kölcsönjátékosként eltöltöttem egy évet a Zeténél. Jól éreztem magam a városban, a klubnál. …

Csákváron bizalmat kaptam, hogy újra felépítsem magam. Meccshiánnyal küszködtem, mikor az Aqvitalhoz kerültem, itt azonban lehetőséget kaptam, játékba lendültem, gólokat szereztem. Remek társaság jött össze, mely nem csak erőlködött a pályán, de élvezte is a focit. Nehéz szívvel távozok, de olyan ajánlatot kaptam, s most a szakmai ajánlatra gondolok, melyet céljaim elérése érdekében nem volt szabad visszautasítanom.

Élveztem a focit, élveztem a játékot. A Vasas, az ETO vagy éppen a Zete elleni meccsre mindig szívesen fogok visszagondolni, ugyanakkor a Cegléd elleni vereség mélyütéssel ért fel. Ha a gólkirály távozik egy klubtól, annak általában nem örül egyetlen szakvezető sem. "

Bobál Gergely vasárnap este elköszönt a társaktól, edzőktől, a csapat szurkolóitól, a januári felkészülést már Zalaegerszegen kezdi meg.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC