Nagyon fontos, feszült rangadót nyert meg idegenben a Loki - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Nagyon fontos, feszült rangadót nyert meg idegenben a Loki

NB2.hu - 2021. March 14. Sunday 14:30
1 perc után villant a piros a csereként beállt debreceninek.
Az NB II-es bajnokság 2020/21-es kiírásának talán a legfontosabb fordulójára kerül sor ma, a feljutás kiharcolása szempontjából mindenképpen. Mégpedig azért, mert a játéknap előtt 57 pontos listavezető DVSC a 4. helyezett, 52 pontos PMFC vendége volt kora délután, míg az 55 pontos, második Vasas késő délután a szintén 52 pontos, harmadik Gyirmótot fogadja majd.
 
A Munkás-Lokin az időjárás nem fogadta a kegyeibe a pályán amúgy lelkesen küzdő feleket. Nem azért, mert szibériai eredetű hideg lett volna mondjuk 50 centi hóval, vagy betört volna a szaharai légtömeg 50 fokos forrósággal, hanem azért, mert erős és kiszámíthatatlan szél fújt, ami az első félidőben inkább a Lokit, fordulás után meg a hazaiakat segítette.
 
De nem állandó jelleggel, mert nem állandó irányból és erővel éreztette a hatását a légáramlat.
 
A mérkőzés, a nagy tét miatt, végig feszült volt, de azért is, mert a pályán lévők tényleg nem alibiztek, sokat güriztek, igyekeztek gyorsak és hatékonyak lenni a védekezésben és a támadásokban is.
 
A DVSC Szécsi Márk 6. percben szerzett góljával hamar megszerezte a vezetést (a jobbösszekötő helyéről, 6 méterről lőtt a jobb alsó sarokba), de akkor még nem lehetett azt gondolni, hogy ez lesz a találkozó egyetlen gólja, de azt sem, hogy a legvégén lesz a következő találat...
 
A játék képe alapján akár iksz is lehetett volna, de a valamivel több és a valamivel nagyobb helyzetei a Lokinak voltak (volt egy kapufájuk is a második félidőben), így kijelenthetjük, az a csapat nyerte meg a rangadót, amelyik a játék látványosabb elemében, a támadásban többet és picivel jobban tett a sikerért.
 
Az utolsó percekben emberelőnybe kerültek a hazaiak, Baráthot 1 perccel a becserélése után állította ki Bognár Tamás játékvezető, de így is a Loki volt eredményes, Bényei tuti ziccert értékesítette a 95. percben.
 
A Loki nagyon fontos három pontot szerzett, ha a Vasas legyőzi kora délután a Gyirmótot, akkor meg pláne kijelenthető lesz az állításunk.
 
A PMFC minden dicséretet megérdemel, nemcsak a mai meccsen bemutatott harciassága, hanem az egész bajnokságban eddig újoncként bemutatott teljesítménye miatt is.
 
PÉCSI MFC–DEBRECENI VSC 0–2
Pécs, PMFC Stadion, zárt kapuk mögött. Vezeti: Bognár Tamás (Király Zsolt, Ország Péter)
PMFC: Helesfay – Króner, Rácz L., Preklet, Katona – Grabant, Futó, Geiger (Bartha, 60.), Óvári (Hegedűs, 65.) – Kónya (Keresztes, 76.), Adamcsek (Bajner, 60.). Vezetőedző: Vas László.
Debrecen: Gróf – Bévárdi, Pávkovics, Kinyik, Korhut – Bódi (Bényei, 89.), Pintér (Baráth, 86.), Varga, Dzsudzsák – Szécsi, Bárány (Ugrai, 72.). Vezetőedző: Toldi Gábor.
Gólszerző: Szécsi (6.), Bényei (95.)
Piros lap: Baráth (87. - Debrecen.)
 
29. FORDULÓ, VASÁRNAP
12.45: Pécsi MFC–Debreceni VSC
14.30: DEAC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 
14.30: Soroksár SC–Budaörs 
14.30: Dorogi FC–Szombathelyi Haladás 
17.00: Vasas FC–Gyirmót FC Győr
17.00: FC Ajka–Szolnoki MÁV FC
17.00: Kaposvári Rákóczi FC–BFC Siófok 
17.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Szentlőrinc 
17.00: WKW ETO FC Győr–Aqvital FC Csákvár 
17.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–Békéscsaba 1912 Előre
 
TABELLA A LINKRE KATTINTVA ÉRHETŐ EL
 
 
FRISSÍTÉS:
 

LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!