nb1.hu

Nagyon őszinte és érdekes nyilatkozat a Balmaz edzőjétől

Konkrétan elmondta, min kéne változtatni.

 

Nem megy jól az NB II-ben a Balmaz Kamilla Gyógyfürdőnek az ősszel, az újvárosiak a 15. helyen állnak a tabellán, 17 meccsből mindössze négyszer nyerve. Legutóbb a Tiszakécske vitte el a három pontot Hajdú-Biharból (1–2).

"– Nagyon nehéz megtalálni az okokat – nyilatkozta Bekő Balázs vezetőedző a boon.hu-nak. – Jól kezdtük a meccset, megszereztük a vezetést, és fölényben játszottunk, különösen a második félidőben borult fel a pálya. Az az egyik bajunk, hogy nem kezeljük jól ezeket a szituációkat, mintha mi ijednénk meg attól, ha jól mennek a dolgok. Emellett olyan amatőr hibákat vétünk a találkozóinkon, amire nem lehet felkészülni, vagy magyarázatot találni. A Tiszakécske ellen az első gólnál vagy ötször kihozhattuk volna a labdát a szöglet előtt, majd a sarokrúgás után lyukat rúgtunk a rövid oldalon, utána a hosszún ellőtték a labdát tíz ember között. Sok dermesztő dolog történik velünk sorozatban. A második gólnál pedig elcsúsztunk a kipattanónál, nem csináltunk taktikai faultot, és végiggyalogolt az ellenfél a pályán a labdával. Ez egyszerűen nem fordulhat elő! Ha a felállt védelmünkkel néz szembe az ellenfél, akkor nincs problémánk, az összvédekezésünkkel nincs baj, de a gyermeteg hibáink kivégeznek minket. Ha sakk-matt helyzetből kapnánk a gólokat, azt mondanám, oké, ez benne van. Az nem rombolná az önbizalmunkat, de hogy mi rúgassunk gólt az ellenféllel…A helyzetkihasználással is hadilábon állunk. A legutóbbi bajnokin most nem is volt annyira sok ziccerünk, de domináltunk, és rengeteg lövőhelyzetünk volt. Azonban mindenhová lőttünk, csak a kapura nem. Pillanatnyi indiszponáltság miatt rossz döntéseket hozunk, ezért nem sikerülnek a befejezéseink.

– Ugyanez igaz az utolsó passzokra, nem a megfelelő megoldást választjuk rendre – fakadt ki a szakember. Természetesen a stáb folyamatosan keresi a megoldást a problémákra. – Többnyire taktikai hibákat vétünk. Meg kell beszélnünk és ki kell elemeznünk az említett szituációkat. Itt húsz év körüli játékosok futballoznak, egyszerűen meg kell tanulniuk, hogyan kell mindezt kiküszöbölni a pályán – mondta Bekő, aki tisztában van vele, hogy zavarja a szurkolókat a sikertelenség. – De úgy gondolom, alapjában véve ez a csapat nem rossz. Törekednünk kell arra, hogy ilyen helyzetekbe ne sodorjuk magunkat. Nem az ellenfelek futballoznak le bennünket, és nem játszunk alárendelt szerepet. Bízom benne, a szurkolóink is látják a törekvéseinket. Dolgozunk, és még nagyobb hittel, koncentrációval meg kell fordítanunk az irányt. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC