nb1.hu

Négy játékossal erősített az ETO

Az NB I-be jutnának a zöld-fehérekkel.

ÍME AZ ETO BEJELENTÉSE:
 
A tavaszi folytatás előtt négy játékossal erősített az ETO. Simon András és Kiss Máté 2,5 évre érkezett, Gaál Bálint 1,5 évre, Tömösvári Bálint pedig kölcsönbe fél évre. Sok sikert kívánunk az ETO színeiben!
 
Simon András 29 éves, 183 cm magas csatár, az MTK-tól érkezik 2,5 évre Győrbe. „Örülök, hogy visszatérhettem az ETO-ba, ami egy igazán nagy múltú klub, nagy megtiszteltetés újra itt lenni. A célom természetesen az NB1-es feljutás” – mondta. A 20-as mezben lép majd pályára.
 
Kiss Máté az ETO-ban nevelkedett, így nem ismeretlen számára a közeg. A 28 éves, 180 cm magas középpályás a ZTE FC csapatától érkezik 2,5 évre nevelőegyesületéhez.  „Itt kezdtem a pályafutásomat, itt nevelkedtem, nagyon örülök, hogy újra itt lehetek. Célom, hogy elérjük az NB1-et, akár már ebben a szezonban” – mondta. A 16-os mezben lép majd pályára.
 
Gaál Bálint 28 éves, 184 cm magas és csatár poszton játszik. A Szombathelyi Haladástól érkezik és 1,5 éves szerződést írt alá. „Örülök, hogy itt lehetek, és remélem, hogy hozzá tudok járulni az ETO sikeres szerepléséhez a jövőben” – mondta. A 44-es mezben lép majd pályára.
 
Tömösvári Bálint szélső támadó, 21 éves, 179 cm magas. A Budapesti Honvéd játékosa kölcsönszerződéssel érkezett fél évre az ETO-hoz, a 11-es mezben lép majd pályára. „Nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy múltú klub megkeresett. Felvázolták nekem a tervet és szimpatikus volt, szeretném hozzásegíteni a csapatot az NB1-es feljutáshoz”- mondta.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC