nb1.hu

Nehéz, de igazol a Budaörs a bennmaradásért

Van hiányérzet.

Elfogadható teljesítményt nyújtott irányítása alatt a Budaörs, de változásokra van szükség – értékelte az őszt honlapunknak Gabala Krisztián. Az együttest szeptember közepén átvevő szakember szerint a cél egyértelmű: a vonal felett legyen a szezon végén a BSC. A Budaörs jelenleg a 17. a bajnokságban, 1 ponttal megelőzve a már kieső helyen lévő Budafokot.

 
Legutóbb azt mondtad, hogy akkor leszel elégedett, ha az utolsó őszi bajnoki után teljesítettétek a rövidtávú célokat? Ez sikerült?
Részben igen. Pozitívum, hogy stabilabb lett a társaság, kevesebb gólt kaptunk, ami természetesen pontokban is megmutatkozott, de sajnos hiányérzetem van a győzelmeket illetően. Egy picike döntetlent elcseréltem volna egy győzelemre. Amúgy a legfontosabb, hogy a csapat a vonal fölött telel, és a középmezőny belátható távolságra van.
 
Hogyan sikerült összecsiszolódni a játékosokkal? Azt mondtad korábban, hogy nem volt gond az újítások befogadásával. Sikerült véghezvinni, amit szerettél volna?
Most, hogy kellő tapasztalatom és rálátásom van a csapatot illetően ki kell mondanom, hogy voltak nyitott és voltak zárt ajtók a múltban. Most lesz időnk azon dolgozni, hogy csak és kizárólag befogadó, nyitott és megújulásra képes játékosok alkossák a keretet.
 
Beszéltünk a rövid távú célokról, mik a hosszú távúak?
Természetesen annyi pontot kell szereznünk, hogy a csapat stabilizálja második ligás tagságát.
 
Elégedett vagy-e a kerettel, várható-e változás a téli átigazolási időszakban?
Változásra van szükség! Télen nehéz igazolni, de a jövő érdekében szükség van változtatásokra. Nem várható nagy jövés-menés, de lesz egy-két új arc az öltözőben.
 
Összességében hogyan értékelnéd az őszt?
Azt értékelném, amit a csapat az irányításom alatt teljesített. Szinte papírforma eredményeket szállítottunk. Játszottunk az első négy helyezettel, ahol három vereség egy döntetlen a mérlegünk – úgy gondolom, nem tartunk ott, hogy most több lett volna bennünk. A többi 8 találkozón szereztünk 13 pontot rúgtunk 12 gólt és kaptunk 4-et, ami szerintem jelen pillanatunkban egy elfogadható teljesítmény.
 
Mit lehet tudni a téli felkészülésről?
Nem utazunk edzőtáborban, itthon zajlik majd a felkészülés, ami január 3-án egy orvosi vizsgálattal kezdődik. Rövid, tömör és nehéz felkészülés, illetve 6-7 edzőmérkőzés szerepel a programban.
 
Milyen célokkal vágtok neki a tavasznak, és mivel lennél elégedett májusban?
Ahogy fentebb is említettem, a célok egyértelműek, nem kell ragoznom, de elégedett akkor lennék ha májusban a jövő csapatát tudnánk építeni.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC