Nehéz percek és papírforma - korábbi válogatott értékelte csapatát - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Nehéz percek és papírforma - korábbi válogatott értékelte csapatát

Juhász Gergely - 2019. augusztus 13. kedd 17:59
Újabb fontos meccs előtt állnak.
Kép forrása: Kazincbarcika
Meglehetősen változatosan indult a Kazincbarcika szezonja, az összes lehetséges eredményből begyűjtöttek már egyet.
 
A nyitófordulóban Soroksáron ikszeltek, majd a Békéscsaba ellen szenvedtek vereséget, hazai pályán.
 
Az Ajka ellen viszont megszerezték az első győzelmüket is, pedig majdnem egy teljes félidőt emberhátrányban játszottak.
 
Elmondható, hogy eddig a várakozásoknak megfelelően szerepel Gálhidi alakulata és igen nagy múltú csapatokat is maga mögött tud tartani jelenleg.
 
Az edző így értékelt a legutóbbi mérkőzés után:
" Mindkét csapat nehéz helyzetben volt a mérkőzés előtt, minkét csapatnak élet-halál kérdés volt a győzelem vagy legalábbis a pontszerzés. Hál' Istennek nagyon jól kezdtünk, negyed óra elteltével 2:0-ra vezettünk, magyar betegség, hogy két gólos vezetés után megáll a csapat és utána teljesen másképp fog játszani. A két gól után az Ajka mind játékban, mind akartban kicsit fölénk nőtt, amit csak fokozott Lukács Raymond második félidei kiállítása, nagyon nehéz perceket éltünk át, de szerencsére nagyon koncentráltan és fegyelmezetten ki tudtuk védeni a hazaiak támadásait és sikerült a három pontot megszerezni. Láttam korábbi mérkőzéseit is az Ajkának, én úgy gondolom hogy egy-két tétmérkőzés és egész jó szinten tudnak majd futballozni, ma már kétszer olyan jól játszottak, mint a Győr ellen. Elsősorban persze  a saját játékosaimat illeti a dicséret, mert örökös küzdelemben, emberhátrányban egy jó Ajkát vertünk meg."
 
A hétvégén, hazai pályán fogadja a Kazincbarcika, a Tiszakécske együttesét.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 12. 07. 21:09

Carrillo: elnézést! - a szombati meccsek edzői reakciói

Vignjevic köszönetet mondott, kaposvári bokszmeccs, óriási paksi taktika.
2019. 12. 07. 19:43

Slovan-DAC: összeszólalkoztak a DAC és a Slovan mesterei - reakciók

Peter Hyballa büszke a fiatal csapatára.
2019. 12. 07. 19:29

Hazai pályán maradt alul a Fehérvár a Pakssal szemben - videó

Nagyon kellettek a pontok Bödééknek.
2019. 12. 07. 19:15

Megtörte a ,,hazai" pálya átkát az Újpest - videó

A Kisvárda a mezőnyfölény ellenére nem tudtak helyzeteket kialakítani.
2019. 12. 07. 14:49

MTK: hosszabbított a fiatal kapus - videó

Mind a három kupameccsen ő védte a fővárosiak kapuját.
2019. 12. 07. 09:56

Bámulatos koreográfiát mutattak be szegedi ultrák kedden - képek

Nem is kérdés, hogy érdemes volt-e Szegedre stadiont építeni.
2019. 12. 07. 15:18

Szakmai konferenciára kapott meghívást az Eger

Az MLSZ szervezte az összejövetelt.
2019. 12. 07. 09:41

Elismerésben részesült a Tiszaújváros

Az utánpótlásban végzett munkájukért kapták a díjat.
2019. 12. 07. 19:08

Nem bírt egymással a Debrecen és a Honvéd - videó

Hiába hajtottak, nem tudták eldönteni a meccset a hazaiak.
2019. 12. 07. 19:00

Zalaegerszegi diadal a kiesési rangadón - videó

Nem kellett sokat várni az első gólra.
2019. 12. 06. 14:59

Szakadás: megsérült a budafokinak segítő szombathelyi magyar válogatott

Idén már biztos, hogy nem lép pályára.
2019. 12. 06. 10:30

Megvan, mikor lehet meg az utódja Magyarország egyik legelismertebb edzőjének

Nem jutnának az NB I-es MTK sorsára.
2019. 12. 06. 14:53

Már csak 3-4 jelölt van a Kecskemét vezetőedzői posztjára

Így pótolnák a már bejelentett 5 távozót.
2019. 12. 06. 11:05

Pécs, Vidi, Kecskemét, UTE, Honvéd, Eszék - legendáknak lehet szurkolni

Szombaton kerül sor a hagyományteremtő gálára.
2019. 12. 07. 17:46

Bundesliga: Gulácsiék és Sallaiék is nyertek - eredmények

Szalai Ádáméknak nem jött ki a lépés.
2019. 12. 07. 17:18

Slovan-DAC: kimaradt 11-es és Holman gólpassza is döntött

10 pont a különbség a két csapat között.
2019. 12. 07. 17:15

Mezőkövesd-DVTK: Kuttor bízik benne, hogy megtanulták a leckét - reakciók

Feczkó: ,,Idegenben, mégis hazai pályán játszottunk."
2019. 12. 07. 16:57

A meglepetéscsapat otthonában nyert a DVTK - videó

A hajrában jött a dráma.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1MTK Budapest40
2Budafoki MTE36
3Aqvital FC Csákvár31
4Gyirmót FC Győr31
5BFC Siófok30
6WKW ETO FC Győr30
7Vasas FC28
8Dorogi FC27
9Békéscsaba 1919 Előre25
10Budaörs24
11Szeged-Csanád Grosics Akadémia24
12Nyíregyháza Spartacus FC23
13Soroksár SC22
14Duna Aszfalt TLC21
15Kazincbarcika21
16Szolnoki MÁV FC21
17FC Ajka19
18Szombathelyi Haladás15
19Vác FC6
20Balmaz Kamilla Gyógyfürdő0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!