nb1.hu

Nem mindennapi szerződést kapott volna Jova a Szparitól – újabb részletek

Edző is távozott Nyíregyházáról.

A másodosztály mostani átigazolási időszakának egyik legérdekesebb és talán legváratlanabb klubváltására került sor, mert bejelentésre került a Vasas részéről, hogy a Nyíregyháza kapusa, Jova Levente Angyalföldön folytatja, ráadásul négy évig.
 
 

Jova a Vasasé: hivatalos

 

 
A fővárosiak közleményét már közöltük, most jöjjön a Szpari bejelentése (nem is egy), további érdekességekkel:
 
„JOVA LEVENTE A VASASBAN FOLYTATJA
A kapussal szeretett volna szerződést hosszabbítani a Szpari, de a fővárosiakat választotta.
 
Nem tervezett nagy változást a játékoskeretében a Nyíregyháza Spartacus a téli szünetben, sőt az értékeit igyekszik megtartani, ezért több labdarúgó szerződését szeretné, szerette volna meghosszabbítani. Közéjük tartozott Jova Levente is. A kapus meghatározó tagja volt a csapatnak, de a tavaszt már nem a Szparival kezdi, a Vasasban folytatja pályafutását.
 
– Mindenek előtt szeretném megköszönni a Nyíregyháza Spartacusnak, hogy lehetőséget adott nekem, hogy újraépíthettem a karrieremet. Sok szeretetet kaptam a várostól és a klubtól. Külön szeretném megköszönni Révész Bálint elnök úr segítségét, nélküle nincs nyíregyházi futball. A Vasas mellett az szólt, hogy infrastruktúrában előrébb tartanak, és szakmai szempontból úgy éreztem, váltanom kell, még akkor is, ha hosszú távon tervezett velem a Nyíregyháza – mondta Jova Levente.
 
A nyíregyházi klub vezetése mindent megtett, hogy megtartsa a kapust.
 
– Jova Levente az elmúlt években fontos láncszeme volt a Nyíregyháza Spartacusnak, elégedettek voltunk teljesítményével. Igyekeztünk is ezt meghálálni, mind anyagilag, mind pedig erkölcsileg. Mivel nyáron lejárt volna a szerződése, szerettük volna azt meghosszabbítani. Nem csak teljesítménye miatt, hanem mert az utánpótlásban szerepelő játékosok számára példakép volt, a szurkolók nagyon megszerették. Ezért hosszú távon számítottunk volna rá, úgy terveztük további 2+2, azaz négy évig, 2024-ig őrzi majd a Nyíregyháza kapuját, később pedig edzőként dolgozik majd nálunk. Ilyen hosszú távú szerződést senkinek nem kínáltunk, és ekkora fizetést sem adtunk hozzá. Anyagilag a másodosztályban kiemelkedő díjazásban részesült volna. Többször is tárgyaltunk, több pénzt kínáltunk mint a másik csapat, de végül közölte, hogy máshol szeretné folytatni pályafutását. Csalódottan vettük tudomásul döntését, és nem maradt más választásunk, mint olyan kapus után nézni, aki a Nyíregyháza Spartacusban akar játszani – mondta Révész Bálint, a Spartacus elnöke.
 
Jova Leventével együtt a kapusedző, Tuska János is távozik a klubtól. Mindkettejüknek köszönjük mindazt, amit a klubért tettek. 
 
KÖSZÖNÖM A LEHETŐSÉGET!
 
Tuska János kapusedző távozik a Nyíregyháza Spartacustól. A tréner kezdetben az utánpótlásban dolgozott, innen került a felnőtt gárdához.
 
– Hat éve kerültem a Bozsik Akadémiára, Németh Károlynak köszönöm a lehetőséget, hogy bízott bennem akkor még licenc nélküli fiatal edzőként. Szép 4,5 évet töltöttem el ott, majd megkaptam a lehetőséget a felnőtt csapatnál, hogy bizonyítsak. Köszönöm a klub összes alkalmazottjának, játékosának, vezetőjének azt a sok jót amit kaptam tőlük, mindig jó szívvel gondolok Nyíregyházára, sok sikert kívánok a csapatnak – mondta Tuska János.
 
A klub vezetése hétfőn már egyeztetett kapusedzőkkel, a következő napokban eldől, hogy ki csatlakozik a szakmai stábhoz.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC