nb1.hu

Németh Krisztián extraklasszisa: Bognár György gólzáporral indított – videó

Az első, nem is akármilyen győzelem!

ÍME, AZ MTK BESZÉMOLÓJA:
 
"8-0-ra vertük a Dabast az első edzőmeccsen, Németh Krisztián mesternégyest szerzett.
 
Idei első ellenfelünk az NB III-ban szereplő FC Dabas együttese volt. Balázs – Palincsár, Varju, Nagy Zs., Nagy B. – Kata, Mezei, Bognár – Stieber, Futács, Zuigeber összeállításban kezdtünk.
 
Az első percektől mi irányítottunk, a vendégek részéről egy kapufát jegyezhettünk fel egy szöglet után (a lécre hullott a labda, így nem volt igazán veszélyes). Ezt követően sorra jöttek a helyzetek és a gólok: a 9. percben Kata lőtt 18 méterről, a labda kipattant, és Zuigeber 5 méterről az üres kapuba továbbított (1-0).
 
Tíz perccel később egy szöglet után Futács készített le egy labdát Varjunak, aki 10 méterről, laposan a bal alsó sarokba lőtt (2-0).
 
A félidő közepén egy remek akció végén újabb találat következett: Zuigeber passzolt Mezei elé, aki az alapvonal elől középre lőtt, Futács pedig 3 méterről nem hibázott (3-0).
 
A következő percekben több nagy lehetőségünk is akadt, de azok sorra kimaradtak, Mezei azonban nem hibázott, 14 méterről félmagasan lőtte ki a bal sarkot (4-0) – négy góllal vezettünk 45 perc után.
 
 

 
Sorcserével folytattuk: Csenterics – Miknyóczi, Lehoczky, Szépe, Kaka – Horváth A., Biben, Kovács Máté – Barkóczi, Németh K., Kovács Mátyás.
 
Új igazolásunk, Németh Krisztián gyorsan duplázott: előbb a hálóba kanalazott egy labdát, majd a saját maga által kiharcolt büntetőt értékesítette.
 
A folytatásban is fölényben voltunk, de a veszélyes helyzet csak Kovács Mátyás előtt adódott, aki szép egyéni megoldás után lőtt, a dabasi kapus bravúrral mentett.
 
A 76. percben aztán egy szöglet után Németh Krisztián rendkívül látványos mozdulattal lőtt a hálóba, megszerezve harmadik gólját (7-0).
 
A hajrában jött a nyolcadik: már Horváth Artúr tekerése is gólt ért volna, de a lécről kijött a labda, ahogy Barkóczi ismétlése után is, a kipattanót pedig Németh nem hibázta el – mesternégyes (8-0).
 
Ez is maradt vége, folytatás szerdán Mezőkövesden.
 
MTK Budapest – FC Dabas 8-0 (4-0)
Gólszerzők: Zuigeber (9.), Varju (18.), Futács (25.), Mezei (37.), Németh K. (50., 58., 76., 83.)"
 

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC