Nyíregyháza: két fiatal kapott szerződést - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Nyíregyháza: két fiatal kapott szerződést

NB2.hu - 2019. december 18. szerda 19:10
Alakul a Szpari kerete.
Mozgalmasnak telnek a napok a Nyíregyházánál. A csapattól több játékos is távozott, ezúttal pedig arról számoltak be az NB II-es klub elöljárói, hogy Varga Balázzsal és Szondi Leventével kötöttek profi szerződést. Íme a nyíregyháziak közleménye:
 
"A Nyíregyháza Spartacus számára nem sikerült jól az őszi szezon eleje. A Szpari az első nyolc fordulóban háromszor nyert, négyszer kapott ki, és egy döntetlent játszott. Így érkezett Győrbe. 
 
- Az ETO elleni meccs több szempontból fordulópontot jelentett. A csapat vereséget szenvedett, de szinte senki nem az eredményről beszélt, hanem a pályán kívül történtekről, és a sérülésről. Megengedhetetlen volt amit az asszisztensedzőnk és a játékosunk tett. Megtettük a szükséges lépéseket, szerződést bontottunk Purguly Árpáddal és Gulyás Mátéval is, utóbbi jogi lépéseket tett a csapattal szemben, de ma sem döntenénk másként, mert a klub hírneve forgott veszélyben. Zoran Spisljak vezetőedzőben bíztunk, és személyében egy nagyon korrekt embert ismerhettünk meg, aki a Siófok elleni vereség után felajánlotta lemondását. Ekkor úgy határoztunk, hogy nyíregyházi stábra bízzuk az irányítást. Lengyel Roland volt már vezetőedző, bíztunk benne, és az utolsó hat mérkőzését megnyerte a csapat. A szakmai stáb mellett a keretben is történtek változások. Már nyáron igyekeztünk saját nevelésű fiatalokat az első csapathoz vinni, akik közül többen is éltek a lehetőséggel. Ezt az utat szeretnénk járni a jövőben is, és ebben az önkormányzat is partnerünk - mondta Kozák Attila ügyvezető. 
 

Újabb játékos távozik a Szparitól

 

Hogy mennyire így van jelzi, hogy szerdán két fiatal, korosztályos válogatott játékossal kötött hosszú távra szóló szerződést a Nyíregyháza Spartacus. Az U15-ös csapat meghatározó labdarúgója Varga Balázs az elmúlt két évben Bozsik díjat kapott. Mátészalkáról jár be minden nap Nyíregyházára edzésekre, és korosztálya egyik legjobbja. 
 
- Nagyon örülök, hogy ilyen fiatalon szerződést kaptam a Nyíregyháza Spartacustól. Ez nagy lökést ad a további munkához, bízom abban, hogy segíthetem majd a klubot - mondta Varga Balázs. 
 
Szintén szerződést kapott Szondi Levente. A tehetséges hálóőr többször volt a hónap kapusa, idén pedig Buús György díjat kapott. 
 
- Boldog vagyok, hogy számít rám a klub. Ezért dolgozom gyerekkorom óta, itt kezdtem el focizni, és tudom, hogy sokat kell még fejlődnöm, de igyekszem mindent megtenni, hogy a felnőtt csapatba kerülhessek néhány év múlva - mondta Szondi Levente. 
 
A fiatal játékosok szerződtetése a labdarúgók és szüleik mellett a Bozsik Akadémiának is nagy büszkeség. 
 
- A hosszabb, de úgy gondolom a helyes utat választotta a Nyíregyháza Spartacus akkor, amikor úgy döntött, a jövőben a saját nevelésű, a klubhoz, a megyéhez kötődő labdarúgókra szeretne építeni. Ez nem megy egyik percről a másikra, de ez a mai két szerződéskötés mérföldkő, ilyen fiatal tehetségek még nem kaptak korábban profi szerződést. Nem ők az egyedüliek, további labdarúgókkal is szeretnénk megállapodni - mondta Németh Károly, az akadémia igazgatója. "
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 01. 17. 16:36

Waltner korábbi csapatát szomorította a Kaposvár

Tökéletes főpróba.
2020. 01. 17. 15:19

Guzmics Richárd-interjú: utolérhető a Fradi és a Vidi?

Ez a különbség a Mezőkövesd és a Slovan Bratislava között.
2020. 01. 17. 12:26

Élő közvetítés az átigazolásokról - Torghelle bölcs vezér lett: interjú Bene Ferenccel

Kölcsönadhatja angol klubja a magyar válogatott támadót.
2020. 01. 17. 11:26

ZTE: megvan a 3. téli igazolás

Hivatalos bejelentés.
2020. 01. 17. 14:48

Szombathely: próbajátékon az albán középpályás

Második edzőmeccsét játszotta Mátyussal a Haladás.
2020. 01. 17. 12:51

Pozsonyi születésű támadó a Barcikánál

Hivatalos bejelentés.
2020. 01. 17. 14:01

Új szakvezetővel is tovább száguldana a csikócsapat

Koman Vladimirnek és Németh Krisztiánnak is volt az edzője.
2020. 01. 17. 13:16

Új edző és új metodika Nagykanizsán

Nem lesz nagy mozgás a játékoskeretben.
2020. 01. 17. 11:11

Balogh és a Hull City: kölcsönadás?

Erősödnie kell sérülése után a magyar csatárnak.
2020. 01. 17. 09:52

Szűcs Lajos: Kaposvár

Hivatalos bejelentés.
2020. 01. 17. 09:48

Bemutatkozott a 17 éves - visszavágott a Budafok

Két új igazolásuk is először játszott.
2020. 01. 16. 21:25

Torghelle a bölcs vezér – interjú Bene Ferenccel

Ősrégi vagy modern változat-e Jova Levente?
2020. 01. 17. 13:05

Vaskó beszólt a Vasasra

Tudna még NB II-ben játszani az Eger védője.
2020. 01. 17. 10:01

Putnok: megvan Lokihoz távozó edző utódja – hivatalos

Több változás is történt a játékoskeretben.
2020. 01. 17. 09:23

Feczesin üzent, akár a másik Újpest-kedvenc is követheti

Hatalmas a felháborodás a lilák szurkolóinál.
2020. 01. 17. 09:10

A Genoa magyar tehetsége a DAC első téli igazolása

Átigazolási opcióval szerezték meg.
2020. 01. 17. 08:25

Dr. Mezey György az MLSZ életműdíjasa, Gulácsi lett a legjobb

Zsóri Dániel újabb diadala.
2020. 01. 17. 08:23

Nagy Ádám: 1000 perc

Mostantól a legfontosabb célért harcolhatnak.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1MTK Budapest46
2Budafoki MTE42
3Gyirmót FC Győr35
4Aqvital FC Csákvár34
5WKW ETO FC Győr34
6BFC Siófok33
7Vasas FC31
8Nyíregyháza Spartacus FC29
9Békéscsaba 1919 Előre28
10Soroksár SC28
11Dorogi FC27
12Budaörs24
13Szeged-Csanád Grosics Akadémia24
14Kazincbarcika24
15FC Ajka22
16Szolnoki MÁV FC22
17Duna Aszfalt TLC21
18Szombathelyi Haladás15
19Vác FC7
20Balmaz Kamilla Gyógyfürdő0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!