nb1.hu

Nyíregyháza: rutinos védő érkezett az MTK-tól

Hivatalos bejelentés.

Az NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus FC, hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Baki Ákost az MTK-tól. A 27 éves NB I-es rutinnal is rendelkező védő az elmúlt idényben csak az MTK NB III-as csapatában kapott lehetőséget. 
 
ÍME, A NYÍREGYHÁZA BEJELENTÉSE:
 
“Újabb munkás hét kezdődött a Nyíregyháza Spartacus számára. A mieink kerete bővült, rutinos védővel kötött szerződést a Szpari – jelentette be Dankó Gergő klubigazgató. Baki Ákos 27 éves, több mint tíz éven át volt az MTK játékosa, és komoly élvonalbeli rutinnal rendelkezik. A 194 cm magas hátvéd a védelem közepén bevethető. Menedzsere az a Farkas Balázs, aki Nyíregyházán nevelkedett egykoron.
 
– Igyekszünk olyan játékosokat igazolni akik az NB-II-ben meghatározó játékosok, Baki Ákos több mint 50 NB-I-es találkozón is szerepelt. Bízunk abban, hogy a pályán, és azon kívül is a csapat kohézióját erősíti – mondta Dankó Gergő.
 
A szakmai stábban is történt változás, Perge Mihály masszőr is a csapatot erősíti, ő Balmazújvárosból érkezett. Koskovits György a jövőben a Szpari II. munkáját segíti, így Tanyi Attila és Perge Mihály lesz a két masszőr a felnőtt csapatnál. Több új fiatal próbajátékos is a többiekkel készül, így a Puskás Akadémiától érkezett egy jobb oldali védő, és Szombathelyről egy fiatal támadó.
 
– Védő poszton szerettük volna megtartani Debreceni Zalánt, de jó teljesítményére a Paks is felfigyelt, és megvásárolták a Haladástól. A bal oldali védő pozícióra még érkezhet egy labdarúgó, a héten csatlakozhat hozzánk egy rutinos, több mint 100 NB-II-es mérkőzéssel rendelkező játékos – tette hozzá a klubvezető.
 
A Nyíregyháza Spartacus vezetése szeretné, ha a jövő héten kezdődő edzőtábor előtt végleges lenne a keret.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC