Óriási balszerencséje volt a Szolnoknak - videó - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Óriási balszerencséje volt a Szolnoknak - videó

Bíró Ádám - 2020. March 23. Monday 10:24
Azért nem lehetnek elégedetlenek a drukkerek.
Kép forrása: Szolnok/Facebook
A Magyar Labdarúgó Szövetség az előző héten jelentette be, hogy a koronavírus miatt határozatlan ideig leáll a fociélet hazánkban. Ez a döntés természetesen érinti az NB II-ben szereplő együtteseket is. 
 
A Szolnok a legutóbbi fordulóban a Csákvárt fogadta. A Tisza-parti együttes 1-1-es döntetlent ért el hazai pályán az élmezőnybe tartozó rivális ellen. A hazaiak a 21. percben szerezték meg a vezetést. Rúsz Márton játékvezető kezezés miatt tizenegyest adott a szolnokiaknak, a lehetőséget Novák Csanád váltotta gólra. Novák a téli átigazolási szezonban került a szolnokiakhoz. A 32. minutumban a csákváriak is tizenegyeshez jutottak, de Daru nem tudott túljárni a kapus eszén. Az első félidő hajrájában Daru javította a hibáját, a fejesével egyenlítettek a vendégek. A második játékrészben a Szolnoknak nem volt szerencséje, hiszen Vólent és Kovács próbálkozása is a kapufán csattant, így a két csapat egy-egy ponttal gazdagodott.
 

2020.03.14. | Szolnoki MÁV FC - Aqvital FC Csákvár | 1-1 | Merkantil Bank Liga NB II. | 28. forduló

 

"Itt is és ott is volt lehetőség. A nagyobb helyzeteink és a két kapufánk nekünk volt. Mostanában a harmadik és a negyedik helyen álló csapatokkal kell játszanunk. Ha ezt nézzük, értékelnünk kell, hogy a tavasz során még mindig veretlenek vagyunk" - összegzett Csábi József, a Szolnok vezetőedzője. Csábiról köztudott, hogy a magyar válogatottat is irányította egy alkalommal: 2013-ban Csábival győztük le Andorrát egy vb-selejtezős találkozón. 
 
A 16. helyen tanyázó Szolnoknak valóban jól sikerült eddig a 2020-as éve. Csábi József tanítványai a Haladás elleni 0-0-s döntetlennel nyitották az esztendőt, ezt követően a Gyirmótot győzték le 2-1-re. A gyirmóti siker után a Siófok és a Szeged elleni remi következett, majd Győrből hozták el a három pontot a szolnokiak. Az MLSZ bejelentése előtt pedig a fentebb taglalt Csákvárral vívott összecsapáson tudott pontot szerezni a Szolnok. Érdekesség a Szolnokkal kapcsolatban, hogy 26 bajnoki alatt csak 22 találatot szerzett. Ennél kevesebb góllal csak a sereghajtó Vác rendelkezik (a Duna-parti egylet 17 alkalommal mattolta az ellenfeleket). 
 
 

(null)

 
A gárda legközelebb a Budaörs otthonában vizitál, de jelenleg nem lehet megjósolni, hogy ezt a mérkőzést mikor rendezhetik meg. 
 
EMLÉKEZTETŐ:
 
SZOLNOKI MÁV FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 1–1 (1–1)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Rúsz Márton (Punyi Gyula, Berényi Ákos)
SZOLNOK: Molnár-Farkas – Papp Sz., Kovács O., Tamás L. – Csirmaz, Albert Á. (Tóth B., a szünetben), Földi M., Tisza K., Kotula – Novák, Rokszin (Vólent, 77.). Vezetőedző: Csábi József
CSÁKVÁR: Markek – Tányéros Á., Albert I., Galambos (Madarász, a szünetben) – Major G., Mim, Mészáros D. (Sipos D., 77.), Sejben (Pratsler, 82.), Kocsis B. – Baracskai, Daru. Vezetőedző: Visinka Ede
Gólszerző: Novák (11-esből, 1–0) a 21., Daru (1–1) a 45. percben
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 06. 28. 13:32

Vidi: fordulat következhetett be Fiola és Stopira ügyében

Hamarosan lejár a szerződésük.
2022. 06. 28. 13:04

Kisvárda: megvan az új vezetőedző - reakciók

Hivatalos bejelentés.
2022. 06. 28. 12:56

Bajnokok Ligája: jegyek az FTC kazahsztáni meccsére

Hivatalos bejelentés.
2022. 06. 28. 12:35

ZTE-AC Milan: a legfontosabb szurkolói tudnivalók

Hivatalos bejelentés.
2022. 06. 28. 13:17

Pécs: új vezetőség alakulhat

Több távozó és érkező lehet.
2022. 06. 28. 12:10

ETO: Huszti Szabolcssal is tárgyaltak

Keresik az új vezetőedzőt.
2022. 06. 28. 12:29

NB I-es rutinnal rendelkező játékost igazolt a DEAC

Hivatalos bejelentés.
2022. 06. 28. 11:41

Paks: elkezdték a felkészülést

Hat edzőmeccs is a programban.
2022. 06. 28. 11:18

Ezért vonhatta vissza az FTC, az albán válogatott játékosért tett ajánlatát 

A legújabb fejlemények.
2022. 06. 28. 10:47

Paks: változott az edzőtábor programja

Új ellenfél került a listára.
2022. 06. 28. 09:42

Nyíregyháza: rutinos védő érkezett az MTK-tól

Hivatalos bejelentés.
2022. 06. 27. 17:36

Erősített a Gyirmót, a Kazincbarcika és a Csákvár

Szerződéshosszabbítás az MTK-nál.
2022. 06. 27. 18:25

Változások a DEAC keretében, távozó a Jászberénynél

Nyilatkozott az újonc új edzője.
2022. 06. 27. 12:09

Felkészülés: az Ajka ellen kapott ki a Balassagyarmat - reakciók

Egy félidőn át bírta a harmadosztályú együttes.
2022. 06. 28. 10:17

Újra légiósnak állhat Nikolics Nemanja

Már konkrét kérője is akad.
2022. 06. 28. 09:21

Felkészülés: Bundesliga-csapat is található a Puskás Akadémia ellenfelei között

Három edzőmérkőzés is vár a felcsútiakra.
2022. 06. 28. 07:33

Ismét legyőzné az ukránokat a magyar női válogatott - reakció

Íme, a keret!
2022. 06. 28. 06:32

Keddi foci: edzőmeccset játszik a Fradi

Német csapat lesz az FTC ellenfele.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Vasas FC85
2Kecskeméti TE HUFBAU77
3DVTK72
4Szeged-Csanád Grosics Akadémia66
5BFC Siófok59
6Szombathelyi Haladás57
7WKW ETO FC Győr56
8Soroksár SC52
9FC Ajka51
10Nyíregyháza Spartacus FC50
11PMFC48
12Aqvital FC Csákvár43
13Tiszakécskei LC42
14Budafoki MTE42
15Békéscsaba 1912 Előre42
16Szentlőrinc42
17Dorogi FC41
18Szolnoki MÁV FC38
19Budaörs38
20III. Ker. TVE37
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!