Óriásit fordított a Vasas, botlott a Győr - eredmények, tabella - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Óriásit fordított a Vasas, botlott a Győr - eredmények, tabella

Nagy Benjámin - 2019. október 20. vasárnap 18:45
Két hónap után kapott ki ismét a Szeged.

 

Az NB II 13. fordulójának vasárnap 17 órási mérkőzései közül kiemelkedett a Vasas-Haladás találkozó: a jó hangulatú rangadón Balajti Ádám tizenegyest hibázott, a szombathelyiek így a 48.-tól egészen a 71. percig vezettek, ekkor azonban beindult az angyalföldiek szekere, fordítottak, a 91. percben pedig Torghelle Sándor is eredményes volt tizenegyesből. A végén még szépített egyet a Hali.

Ezúttal sem jött össze a siker a Győrnek, hazai pályán játszottak 0-0-t a sereghajtó Váccal, immár zsinórban három meccs óta tart a nyeretlenségi szériájuk. A Szeged két hónap után kapott ki ismét, a nagy sorozatot az Ajka szakította meg. A Békéscsaba és a Szolnok pontosztozkodással zárt, míg a Tiszakécske a Siófok ellen mutatott be "Vasas-féle" fordítást és győzött 2-1-re. 

 

Eredmények:

Ajka–Szeged-Csanád GA 1–0 (Nagy K. 67.) 

Békéscsaba–Szolnoki MÁV 1–1 (Hursán 67., ill. Szabó R. 36.)

ETO FC Győr–Vác 0–0

Tiszakécske–Siófok 2–1 (Szabó D. 70., Kardos 86., ill. Horváth P. 54., –11-esből) 

Vasas–Szombathelyi Haladás 3–2 (Birtalan 71., Lakatos 84., Torghelle 90., – 11-esből, ill. Németh Márió 50., Novák 91.)

 

Korábban:

Dorog–Budaörs 3–0 (Délczeg 30. – 11-esből, Dlusztus 41., Takács P. 90.)

Kazincbarcika–Gyirmót 1–2 (Lukács R. 50., ill. Présinger 39., Heffler N. 81.)

Soroksár–Csákvár 0–1 (Madarász 69.)

 

18 órakor kezdődött:

MTK Budapest–Budafok (Tv: M4 Sport)

 

Szabadnapos: Nyíregyháza

 

Tabella a linkre kattintva érhető el. 

LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 12. 07. 11:37

Eldőlt, meddig marad Csabán a Fradi szemét kivédő kapus

Ilyen még soha nem volt a fiatal tehetséggel.
2019. 12. 07. 08:28

Kubatov vagány üzenete Felcsútra is - az utolsó előtti forduló előzetese

Parádés rangadóval indul a forduló, azzal is fejeződik be.
2019. 12. 07. 05:51

Szombati foci: utolsó előtti forduló az NB I-ben

Képernyőn a Slovan-DAC.
2019. 12. 06. 22:02

Bundesliga: Gulácsiék Szalai volt csapatát fogadják - ELŐZETES

Sallaiék otthon, Szalaiék idegenben lépnek majd pályára.
2019. 12. 07. 09:56

Bámulatos koreográfiát mutattak be szegedi ultrák kedden - képek

Nem is kérdés, hogy érdemes volt-e Szegedre stadiont építeni.
2019. 12. 06. 14:59

Szakadás: megsérült a budafokinak segítő szombathelyi magyar válogatott

Idén már biztos, hogy nem lép pályára.
2019. 12. 07. 09:41

Elismerésben részesült a Tiszaújváros

Az utánpótlásban végzett munkájukért kapták a díjat.
2019. 12. 06. 14:53

Már csak 3-4 jelölt van a Kecskemét vezetőedzői posztjára

Így pótolnák a már bejelentett 5 távozót.
2019. 12. 06. 21:08

Kiesési rangadó az utolsó előtti fordulóban - ELŐZETES

Waltner szerint jó úton haladnak.
2019. 12. 06. 20:41

Elhunyt a Kaposvár korábbi kiváló labdarúgója

Emlékét örökké őrizni fogják.
2019. 12. 06. 10:30

Megvan, mikor lehet meg az utódja Magyarország egyik legelismertebb edzőjének

Nem jutnának az NB I-es MTK sorsára.
2019. 12. 06. 09:04

Így is lehet: szombathelyi segítette az eszméletét vesztett budafokit

Szerencsére még létezik a remek jelenség.
2019. 12. 06. 11:05

Pécs, Vidi, Kecskemét, UTE, Honvéd, Eszék - legendáknak lehet szurkolni

Szombaton kerül sor a hagyományteremtő gálára.
2019. 12. 06. 09:40

46 gól után tért vissza, de ismét távozik az éllovastól

Hivatalos bejelentés.
2019. 12. 06. 20:37

Dajka hektikusnak nevezte az Újpestet - ELŐZETES, VIDEÓ

Igazi ki-ki meccset játszanak a csapatok.
2019. 12. 06. 19:45

Rákérdeztek: Ronaldinho az NB I-ben? - videó

Világbajnokság miatt utazott Budapestre.
2019. 12. 06. 19:14

Kína után tévés meccset kapott Kassai az NB I-ben

Kijelölte az MLSZ a szombati játékvezetőket.
2019. 12. 06. 18:59

Pátkai: ,,Különösen fontos, hogy győzzünk szombaton." - ELŐZETES

Böde Dánielék győzelmi kényszerben lépnek majd pályára.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1MTK Budapest40
2Budafoki MTE36
3Aqvital FC Csákvár31
4Gyirmót FC Győr31
5BFC Siófok30
6WKW ETO FC Győr30
7Vasas FC28
8Dorogi FC27
9Békéscsaba 1919 Előre25
10Budaörs24
11Szeged-Csanád Grosics Akadémia24
12Nyíregyháza Spartacus FC23
13Soroksár SC22
14Duna Aszfalt TLC21
15Kazincbarcika21
16Szolnoki MÁV FC21
17FC Ajka19
18Szombathelyi Haladás15
19Vác FC6
20Balmaz Kamilla Gyógyfürdő0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!