nb1.hu

Pátkai rangadón debütálhat, Kondás Dzsudzsákot jellemezte – ELŐZETES

Összecsap egymással a két Somogy megyei csapat.

A 10. forduló következik az NB II-ben. A játéknap a Gyirmót-Vasas mérkőzéssel kezdődik. Az angyalföldiek a héten jelentették be Pátkai Máté és Otigba Kenneth megszerzését, így még acélosabbá vált a keretük. Az erősítések ellenére is fel kell kötniük a gatyájukat Schindler Szabolcs fiainak, ugyanis a gyirmótiak jelenleg a harmadik helyen állnak a táblázaton. Az sem mellékes, hogy a kisalföldi csapat ebben a szezonban már a Lokit is két vállra fektette hazai pályán.
 
A Lokinál sem tétlenkedtek az utóbbi napokban: a hajdúsági klub kedden számolt be arról, hogy Dzsudzsák Balázs visszatért a klubhoz. A DVSC hétfőn a Pécset látja vendégül a Nagyerdei Stadionban. Kondás Elemér vezetőedző a dvsc.hu-nak adott interjúban a 108-szoros magyar válogatott futballistáról is nyilatkozott.
 
"Dzsudzsák Balázs személyében egy olyan kaliberű labdarúgó tért vissza, aki meghatározó ember volt csapataiban és 108 alkalommal húzta magára a nemzeti címeres mezt. Szeretnénk, ha itt is húzóember lenne, meggyőződésem, hogy az is lesz. Szerencsére jól fogadták a srácok, és ő is nagyon pozitívan érkezett" – mondta Kondás.
 
Érdekesnek ígérkezik a Siófok-Kaposvár összecsapás, hiszen a két Somogy megyei alakulat csatázik a három pontért. Várhidi Péter úgy érzi, ezt a meccset mindenki felfokozott állapotban várja.
 
"Tisztában vagyunk vele, hogy egy megyei rangadó következik, amin mindenki felfokozott állapotban próbálja kiadni magából a maximumot. Annak ellenére is, hogy a mai futballban folyamatosan vándorolnak a játékosok, de a hagyományokat tartják. Az öltözőben is elhangzik majd, hogy méltó módon kell hozzáállni a mérkőzéshez, mentálisan erősnek kell lenni. Egy kicsit kétélű ez a dolog, hiszen egy példával élve: a külföldi játékosok sem érzik át, hogy mit jelent egy Fradi–Újpest. Az elmúlt évtizedek alapján ez mindenképp egy rangadó, a játékosoknak pedig kell annyira tisztelniük a szurkolókat, hogy mindent megtesznek a sikerért" – fogalmazott a Rákóczi vezetőedzője.
 
A képzeletbeli dobogó második fokán álló Békéscsaba a Kazincbarcikát fogadja, a papírforma alapján a csabaiak a meccs esélyesei. A Szeged zsinórban harmadik győzelmét arathatja, ha két vállra fekteti az újonc DEAC-ot. A Budaörstől távozott Bognár György, akinek a helyét Márkus Tibor vette át. Márkus a Soroksár elleni összecsapáson teheti le a névjegyét.
 
A 10. forduló vasárnapi programja:
 
14.15: Gyirmót FC Győr–Vasas FC (Tv: M4 Sport+)
16.00: Budaörs–Soroksár SC, Tatabánya 
16.00: Szentlőrinc–Nyíregyháza Spartacus FC, Kozármisleny 
17.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–DEAC 
17.00: Szolnoki MÁV FC–FC Ajka
17.00: BFC Siófok–Kaposvári Rákóczi FC
17.00: Szombathelyi Haladás–Dorogi FC 
17.00: Aqvital FC Csákvár–WKW ETO FC Győr 
17.00: Békéscsaba 1912 Előre–Kolorcity Kazincbarcika SC 
 
A DVSC-PMFC mérkőzés hétfőn 20 órakor kezdődik. 
 
A tabella a linkre kattintva érhető el

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC