nb1.hu

Pécs: elmondta a sportigazgató, melyik szekciót szeretnék megerősíteni

A próbajátékosokról is nyilatkozott.

Május 21-én, elsőként már beszámoltunk róla, hogy Vas László vezetőedző milyen játékosokkal akarja megerősíteni a Pécs keretét.
 

PMFC: az edző elmondta, milyen típusú játékosok érkezhetnek

 

A tréner akkor így nyilatkozott:
 
,,Most is úgy keresünk játékosokat, hogy a fejlődni vágyás, sikerorientáltság, a fiatalos tűz, intenzitás mögé kerüljön rutin is. Szisztematikusan igyekszünk építkezni."
 
Kulcsár Árpád a PMFC sportszakmai igazgatója a bama.hu-nak nyilatkozott a próbajátékon lévőkről, valamint a lehetséges érkezőkről:
 
,,A támadószekciót szeretnénk erősíteni, azaz egy kimondott támadó, góllövő érkezése benne van a pakliban. Ez a legnehezebb feladat minden átigazolási időszakban. Illetve a fiatalszabálynak megfelelően négy-öt 2002-es vagy annál fiatalabb profi szerződéssel bíró játékost szeretnénk az első csapat keretében. Jelenleg ketten vannak ilyenek, a saját nevelésű Szabó Zalán és a már leigazolt Dávid Zoli. Próbajátékon van most nálunk Kövesdi Tamás, illetve a Vojvodina U19-es csapatától egy szélső. Érkezett pénteken egy koszovói és egy albán utánpótlás-válogatott fiú, és még másokat is kipróbálunk."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC