Pécsi szurkolói balhé: vádat emelt az ügyészség - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Pécsi szurkolói balhé: vádat emelt az ügyészség

NB2.hu - 2020. October 01. Thursday 11:53
Az MLSZ-hez is indítványt nyújtottak be.
Kép forrása: ugyeszseg.hu

 

Az ugyeszseg.hu-n megjelent közlemény:

 

"A Pécsi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt 16 személlyel szemben emelt vádat egy pécsi focimeccsen történt rendbontás miatt.


A PMFC labdarúgó csapata 2020 februárjában edzőmérkőzést játszott egy horvát csapattal. A mérkőzésre a vendégcsapatot mintegy 50 horvát szurkoló is elkísérte, akik a pálya mellett a biztonsági személyzet által kijelölt kordon mögött szurkoltak csapatuknak, valamint zászlókat helyeztek el a pálya mellett.


A mérkőzésre legalább ugyanilyen létszámban érkeztek pécsi szurkolók is.


A meccs közben a két szurkolótábor egymásnak üzengetett, majd mindkét tábor a pályára bement.


A biztonsági személyzet ekkor a horvát szurkolókat visszaküldte, azonban az egyik pécsi néző egy sörösüveget a horvát szurkolók felé dobott. Ezt követően a pécsi szurkolók megindultak a horvát drukkerek irányába, melynek során köveket, fadarabokat dobáltak. Mindezt látva, az ellentábor a pálya melletti kerítést megbontotta és azokkal indultak a pécsi nézők felé.


Ezután a két szurkolótábor tagjai a pályán kölcsönösen testszerte bántalmazták egymást.


Egy idő után a pécsi szurkolók látva az ellenfél létszámfölényét, elhagyták a sportpályát, majd a horvát nézők is visszamentek a szurkolóknak kijelölt területre.


Az ügyészség 16 vádlottal szemben emelt vádat részben csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette, részben csoportosan elkövetett rendbontás bűntette miatt, míg 40 gyanúsítottat megrovásban részesített.


Az ügyészség valamennyi vádlott vonatkozásában indítványozta, hogy a bíróság tiltsa el őket a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében megrendezésre kerülő sportrendezvények látogatásától."


FRISSÍTÉS:

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 01. 24. 09:25

Willi Orbán: Fejlődnünk kell!

Hiába a fontos győzelem, tovább kell javulniuk.
2022. 01. 24. 08:57

Afrika-kupa: nagyon kemémy meccsre készülhet a Vidi védője is

Másodjára lehetnek ennyire büszkék.
2022. 01. 24. 07:17

Vidi: az U21-es válogatott csapatkapitányát kérdezték

Méghozzá a felkészülésről és a céljairól.
2022. 01. 24. 06:32

Hétfői foci: Gyurcsóék Novothnyék ellen, pályán a Sepsi

Langékra hazai bajnoki vár.
2022. 01. 24. 11:32

DVTK: eltitkolt edzőmeccs, rengeteg hiányzó

Kondás Elemérnek váltania kellett.
2022. 01. 24. 11:06

Budafok: meggyőző volt a tesztelésen a Hamburgban nevelkedett csatár

Vezetőedző nélkül az edzőtábor elején.
2022. 01. 24. 11:51

Kanta Józsefék ifjabb Albert Flóriánék ellen nyertek idén először – reakció

Látni kell, mikben kell javítani.
2022. 01. 23. 17:58

Aczél Zoltánék nagyon gyenge játékkal verték az NB II-es ellenfelüket

Őszinte értékelés.
2022. 01. 24. 03:33

Afrika: így juthatnak ki a vb-re a Fradi játékosai

Megvolt a sorsolás.
2022. 01. 24. 00:07

Honvéd: akadt olyan edzés, ahol csak kilencen voltak

Megtépázta őket a koronavírus.
2022. 01. 23. 17:23

Súlyos vereséggel indított Huszti volt társa

A győztes reakciója.
2022. 01. 23. 12:12

Utolsó percben verte meg a Szeged az orosz élvonalbeli ellenfelét - videó, reakció

Hátrányból fordítottak.
2022. 01. 23. 12:21

Sándor Tamásék duplán örülhetnek a debreceni rangadó után

Bizonyíthattak a helyi fiatalok.
2022. 01. 23. 08:37

Rebrovnál is bizonyíthatott, most Debrecenbe igazolt

Hivatalos bejelentés.
2022. 01. 23. 22:29

23 évesen elhunyt az UTE-ban és a Vasasban is megforduló játékos

Nyugodjon békében!
2022. 01. 23. 21:33

Kisvárda: sikerrel debütáltak az új edzők

Mind a ketten.
2022. 01. 23. 20:44

Alig tudott valamit a csapatról: a Gyirmót új igazolásának vallomása

Nem szeretne arról beszélni, milyen játékos.
2022. 01. 23. 19:58

A Vidi új igazolása és a gyenge NB I: kőkemény kritika a legendától

Nem érti a döntést.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1DVTK42
2Vasas FC41
3Kecskeméti TE HUFBAU38
4Szombathelyi Haladás37
5Szeged-Csanád Grosics Akadémia35
6WKW ETO FC Győr32
7Dorogi FC30
8BFC Siófok30
9Nyíregyháza Spartacus FC27
10PMFC26
11FC Ajka24
12Szentlőrinc24
13Békéscsaba 1912 Előre21
14Soroksár SC20
15III. Ker. TVE20
16Aqvital FC Csákvár20
17Budaörs20
18Budafoki MTE19
19Szolnoki MÁV FC19
20Tiszakécskei LC15
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!