nb1.hu

Pintér Attila gárdájából a nézők szerint kijött a „Fradi-szív”

Mezőkövesd – Tamási Zoltán szerint a mostani játék alapján nem kieső csapat az SZTK.

A Merkantil Bank NB II 27. fordulójában a Mezőkövesd 2-0-ra legyőzte a Szigetszentmiklóst, és mivel botlott a Zalaegerszeg és a Kisvárda is, így feljött a tabella második helyére. Az SZTK továbbra is utolsóelőtti helyen áll, de csak három pont választja el a Dunaújvárostól és a Váctól, így az utolsó három fordulóban még van esélye kiharcolni a bennmaradást.

 

A találkozó után a Mezőkövesd vezetőedzője, Pintér Attila és a Szigetszentmiklós trénere, Tamási Zoltán értékelte az eredményt.

 

– Egyik mérkőzés sem könnyű itt a vége felé – mondta Pintér Attila a mezokovesdzsory.hu-nak. – Vannak periódusok, amikor picit pontatlanabbak vagyunk, ez történt az első félidőben. Az utolsó passzoknál rossz döntéseket hoztunk. Nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, nem nagyon tudtak átjönni a mi térfelünkre. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen kétszer úgy szabálytalankodtak, hogy az sárga lapot ért és emberelőnybe kerültünk. Akkor még jobban elkezdtük felőrölni őket. Sok lövésünk nem talált kaput, ez benne van a játékban. Amikor megrúgtuk az első gólt, majd rá a másodikat, akkor nagyon fegyelmezetten játszott a csapat. Utána is voltak lehetőségeink, de nem vagyok telhetetlen. Gratulálok a csapatnak, nagy eredmény, hiszen más csapatok szenvednek. Volt, amikor jól játszottunk és nem tudtunk nyerni, most igen. Volt, amikor kevésbé játszottunk jól és nyertünk. Itt a vége felé a három pontok számítanak. A játékosok kitették szívüket és lelküket. Itt a lelátón egy úr mondta, hogy Fradi-szív, ehhez lehet hasonlítani. Próbáljuk már frissíteni a játékosokat, nagy erőfeszítéssel kezdtük el a munkát, amikor idekerültem. Próbáltuk erőnlétileg, taktikailag is fölépíteni a játékosokat, ez most visszaköszön, nem jelent gondot egyik játékosnak sem, hogy szélen vagy belül játszik, mindenhol megpróbálja maximálisan megoldani a feladatát. Kalapot emelek előttük, bármi lesz a szezon végén.


a kép forrása: sztkfutball.hu

– Megpecsételte a sorsunkat a kiállítás, szerintem nem volt az, kétszer faultolt Barna Zsolti. Utána még elég jól tartottuk magunkat – mondta Tamási Zoltán. – Stabilak voltunk az egész mérkőzésen, de a második félidőben nagyon magunkra húztuk az ellenfelünket, hiszen eggyel kevesebben voltunk. Kovács Janinak volt egy nagyon nagy helyzete, ha az bemegy, máshogyan alakul a mérkőzés. A mostani játék alapján nem vagyunk kieső csapat, de még van három meccs, mindent megpróbálunk, küzdünk, míg meg nem húzzák a vonalat.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC