nb1.hu

A céljairól nyilatkozott.

A III. Kerületi TVE jelenleg a 19. helyen áll az NB II-ben (ez a pozíció a szezon végén kiesést jelentene). A szezon hajrájának Pintér Attila irányításával vág neki a csapat, ez szerdán derült ki. Pintér Kemenes Szabolcstól vette át a stafétát. A Kerület a remek munkát végző Kemenessel jutott fel a másodosztályba, ám az elmúlt mérkőzéseken hullámvölgybe került.
 

A magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya hosszabb videós interjút adott, amiben többek között a megkeresésről is beszélt:
 
"Nagyon szeretek otthon a kertben tevékenykedni. Pont akkor csörrent meg a telefonom, amikor a gyepemet próbáltam helyretenni. Időt kértem, mielőtt meghoztam a döntést" – árulta el Pintér.
 

Pintér egyébként abban bízik, hogy sikerül kiharcolniuk a bennmaradást. Hozzátette, a csapatnak is el kell hinnie, hogy ez sikerülhet. Arra is rávilágított, hogy kevés idő van arra, hogy a hibákat kijavítsák.
 
"Van még hat mérkőzésünk, mindegyiken a legjobb teljesítményt kell nyújtanunk. Úgy kell lejönni a pályáról, hogy mindent megtettünk a győzelem érdekében. Ha ennek ellenére nem sikerül a győzelem, akkor a nagyobb szerencse vagy a nagyobb tudás előtt fejet kell hajtani. Azt nem akarom látni egyetlen pályán lévő játékostól sem, hogy nem tesz meg mindent a győzelemért. Minden pontra szükségünk van, de nem csak a saját kezünkben van a sorsunk" – mutatott rá Pintér.
 
Íme a teljes beszélgetés:
 

A III. Kerületi TVE vasárnap 17 órától a Kecskemétet látja vendégül. Az óbudai csapat hátránya a 17. helyezett Budaörssel két pont. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC