NB2.hu - 2017. April 15. Saturday 09:20
Magyarország – íme, az NB II 30. fordulójának programja.
Vasárnap délután rangadóval indul a Merkantil Bank Liga NB II 30. fordulója. Az idei szezonban remeklő – bár hét közben a Puskás Akadémia otthonában vereséget szenvedő – Vác FC hazai pályán fogadja a feljutásra esélyes, második helyen álló Kisvárdát. Révész Attila csapata nehézkesen kezdte a tavaszt, de az elmúlt hat mérkőzésen nem talált legyőzőre
A második helyről lecsúszó Soroksár ezúttal Siófokon vendégszerepel. Lucsánszky Tamás gárdája az elmúlt öt mérkőzéséből csak egyet nyert meg, így ha komolyan gondolja a feljutást, akkor több hiba már nem nagyon fér bele.
A negyedik helyen álló Balmazújváros hét közben drámai körülmények között, az utolsó pillanatban győzte le a Nyíregyházát. Vasárnap egy másik újonc, a Dorog vár Feczkó Tamás csapatára. Az biztos, hogy a feljutásra esélyes gárdának meg kell majd szenvednie a három pontért, ugyanis a dorogiak hét mérkőzés óta veretlenek az NB II-ben.
Az edzőváltás óta magára találó, négy mérkőzés óta veretlen Békéscsaba az utolsóelőtti Cigánd otthonában vendégszerepel, míg a zsinórban öt meccset elvesztő Nyíregyháza Spartacus a Budaörsöt fogadja. A Bognár György vezette csapat remekül kezdte a tavaszt, azonban most megtorpant és négy meccs óta képtelen volt nyerni.
Este hattól az éllovas Puskás Akadémia a ZTE Arénában vendégeskedik Zalaegerszegen. Pintér Attila csapata hét közben könnyedén gyűrte le a Vácot, és nyolcmeccses veretlenségi sorozattal készül a meccsre. A Zalaegerszeg az utóbbi három mérkőzésén képtelen volt győzni, azonban a felcsútiaknak intő jel lehet, hogy a Balmazújváros elleni rangadón egy négyest hintettek a kék fehérek.
Merkantil Bank Liga NB II, 30. forduló
13:30: VÁC FC - KISVÁRDA MASTER GOOD
16:30: CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR - SZOLNOKI MÁV FC
16:30: BFC SIÓFOK - SOROKSÁR SC
16:30: NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC – BUDAÖRS
16:30: DOROGI FC - BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ
16:30: SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA - CEGLÉDI VSE
16:30: CIGÁND SE - BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
16:30: SZEOL SC - HR-RENT KOZÁRMISLENY
18:00: AQVITAL FC CSÁKVÁR - SWIETELSKY-SOPRONI VSE
18:00: ZTE FC - PUSKÁS AKADÉMIA FC