nb1.hu

PMFC: kényes kérdés az átigazolás

Értékelt, elemzett és a jövőbe tekintett a vezetőedző.

Tavaly újoncként végzett a 4. helyen a PMFC úgy, hogy gyakorlatilag mindegyik mérkőzése élvezetes és lendületes volt, ráadásul úgy, hogy több fiatal és helyi srác robbant be a másodosztály mezőnyébe. Ősszel visszafogottabbak voltak a pécsiek, de ebben közrejátszhatott az is, hogy egészen példátlan sérülés, illetve betegséghullám söpört végig az öltözőn.
 
Vas László vezetőedzővel a pecsme.hu készített interjút, melyből három kérdést és a rájuk adott válaszokat emeltük ki:
 
„Mindent figyelembe véve mit gondol a 26 megszerzett pontról, és a jelenlegi 10. helyről?
Aki ismer, annak nem is nagyon kell ezt megkérdeznie. Mindig nyerni akarok, és nem nyertünk mindig, így természetesen nem lehetek mindennel elégedett. Nyilván próbálom reálisan nézni a célokat. Nagyon szerettem volna idén játékban, karakterben, rendszerekben előre lépni. Sok játékos érkezett hozzánk, és az elején gyorsan is ment az integrálásuk. Viszont ahhoz, hogy klubszinten, minőségben előre tudjunk lépni, ahhoz új rendszereket kell megtanulni. Ebben sajnos van elmaradás. Sok új dolgot próbáltunk az ősszel, de el kell ismernem, hogy nehezen adaptálták ezt a fiúk. Azt láttam, hogy a korábban elsajátított játékrendszerekhez, amiket jól megtanultunk, és alkalmaztunk is, amiben a csapat hitt, bízott, szóval ezekhez kellet sokszor visszanyúlnunk. Ha azonban hosszú távon eredményes akarsz lenni, és a klub közép-hosszútávú céljait figyelembe veszed, akkor kellenek az új, előre vivő dolgok, hogy fejlődjön és kiismerhetetlenebb legyen a csapat. Ebben komoly hiányérzetem van, és itt egyértelműen muszáj lesz előre lépnünk.
 
Ehhez szükség lehet a télen új játékos, vagy játékosok igazolására?
Az átigazolás mindig kényes kérdés. Most is láttuk ezt. Azzal a céllal hoztunk ide futballistákat, hogy az újak a klubot, a csapatot is előbbre vigyék. Nem létszámra igazolunk. Idén valóban kicsit kevesebbet érezni ebből, aminek persze rengeteg oka van. Megjegyzem, akiket nyáron hoztunk, mind értékes játékosok, és értékes emberek is, akik közül többen sérülésekkel és fizikális lemaradással küzdöttek. Minden félévben igyekszünk nyitott szemmel járni, de nem egyszerű a helyzet. Azok a futballistákat, akik a mi rendszereinkbe beleillenének, és komoly minőséget is képviselnek, nagyon nehezen tudjuk idehozni, legtöbbször számunkra megfizethetetlenek. Nyilván utánpótlásból, alacsonyabb osztályokból is igyekszünk figyelni mindenkit, akiben látunk fantáziát.
 
Mintha az elmúlt években ez a fajta kiválasztás jól is működött volna.
Így igaz, azonban ahogy halad előre az idő, ez egyre nehezebb. Az NB III.-ban a kiválasztásra sokkal több időnk volt, és egyszerűbb is volt találni olyan játékosokat, akinek adott esetben a pályafutásuk épp megrekedt, de egy megfelelő jövőkép felvázolásával, és sok munkával fel lehetett őket építeni. Az NB II. már egy másik kávéház. Itt a kiválasztás sokkal nehezebb, és persze sokkal inkább pénzkérdés is. Hiszen itt a minőségi különbséget egy-egy játékos között már sok esetben forintban mérik. Megjegyzem, én egyelőre nem is engedném, hogy egy nagy nevet, hatalmas fizetésért hozzunk ide, hiszen az a csapaton belül is előbb-utóbb morális problémákat szülhetne. Persze egy idő után ez elkerülhetetlen lesz, azonban most még reális esély sincs rá.”
 
 

Jövőre kiegyensúlyozottabb teljesítményt vár a PMFC edzője | pecsma.hu

Viszontagságos szezonon van túl a PMFC NB II.-es labdarúgócsapata, amely az őszt a 10. helyen zárta. A tavalyi szereplés után ez ugyan az eredményeket tekintve visszaesés, azonban a vírushelyzet oly mértékben sújtotta a csapatot hosszú heteken át, hogy bizony így is megemelhetjük a kalapunkat a piros-feketék előtt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC