nb1.hu

Pontokat hullajtott a Vasas, ismét remekelt a volt kispesti – eredmények, tabella

Nem szakadt meg a Csaba rossz sorozata, hiába duplázott az ETO játékosa.

Ahogy korábban már jeleztük, az NB II-ben az ötödik forduló három mérkőzéssel vette kezdetét. A Szpari továbbra is jó formában van, a Budafoknak pedig sikerült javítania a mérlegén:
 

19 órakor hat találkozó indult el. A feljutásra pályázó Vasas a Siófok otthonában játszott 2-2-es döntetlent. Ugyan az angyalföldiek kétszer is megszerezték a vezetést, végül a győzelem nem jött össze.  
 
A Kecskemét most a Csákvár ellen gyűjtötte be a három pontot. A 2-0-s sikerből góllal és gólpasszal vette ki a részét Lukács Dániel. A lila-fehérekhez a Honvédtól érkező futballista ebben az idényben már nyolc gólnál jár. Lukács főleg a Soroksár elleni 5-2-es diadal során volt elemében, hiszen ekkor négyszer köszönt be. 
 
A Békéscsaba még mindig győzelem nélkül áll. A viharsarki alakulat most a Szentlőrinccel remizett. A Győrben hiába duplázott Óvári Zsolt, az öröme nem lehet felhőtlen, hiszen az ETO erejéből döntetlenre futotta a Soroksár ellen.
 
A Pécs az Ajkát fektette két vállra, ezzel megszakította nyeretlenségi sorozatát. A Tiszakécske a Szeged otthonából nem távozik üres kézzel, mivel a találkozó 1-1-es eredménnyel zárult. 
 
Eredmények:
 
Békéscsaba 1912 Előre–Szentlőrinc 1–1 (Horváth P. 56., ill. Nagy Zs. 83.) 
ETO FC Győr–Soroksár SC 2–2 (Óvári 9. 54., ill. Katona M. 23., Korozmán 85.)
Pécsi MFC–FC Ajka 2–0 (Hegedűs M. 22., Heffler T. 68. – öngól)
Kecskeméti TE–Aqvital FC Csákvár 2–0 (Lukács D., 23., Tóth D. 83.)
BFC Siófok–Vasas 2–2 (Cipf 45., Varjas Z. 89., ill. Radó 28., Pekár 83.) 
Szeged Csanád GA–Tiszakécskei LC 1–1 (Germán 54., ill. Kalmár 41.) 
 
Tabella a linkre kattintva érhető el.
 
A Szolnok-DVTK meccset hétfőn 20 órától rendezik meg. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC