Próbajátékosok a Szentlőrincnél, pályafelújítás Győrben - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Próbajátékosok a Szentlőrincnél, pályafelújítás Győrben

Bíró Ádám - 2021. June 27. Sunday 13:18
Hivatalos bejelentések.
Kép forrása: eto.hu
SZENTLŐRINC
 
"Több mint egy hete készül már NB II-es felnőtt csapatunk a 2021/2022-es szezonra. Az első felkészülési mérkőzésünk sajnos elmaradt, jövő héten legalább egy, de inkább kettő szerepel a programban.
 
Egy percig sem irigyeltük a srácokat az utóbbi napokban. Csapatunk múlt hét szerdán kezdte meg a felkészülést a következő szezonra – azon a héten jobbára a rávezetésen volt a hangsúly. Ezen a héten azonban már belevágtunk a kemény munkába, amit nem volt könnyű elviselni a rekkenő hőségben.
 
– Nagyon meg vagyunk elégedve az első „éles” héttel, mert a nagy meleg ellenére remekül álltak a munkához a fiúk – mondta vezetőedzőnk, Marián Sluka. – Persze mi is igyekeztünk alkalmazkodni a helyzethez, ezért a megszokotthoz képest délelőtt korábban, délután pedig később edzettünk, hogy elkerüljük a forróságot, ráadásul próbáltunk nem túl hosszú tréningeket tartani. Elsősorban az állóképesség helyretételén volt a hangsúly, úgy érzem, amit elterveztünk, mindent el tudtunk végezni!
 
Csapatunk szombati programjában felkészülési mérkőzés szerepelt a Kaposvár ellen, sajnos a somogyiak pénteken lemondták a találkozót. Másik ellenfelet nem tudtunk találni ilyen rövid idő alatt, így aztán egymás közötti játékkal helyettesítettük az összecsapást – jól sikerült, jó iramú meccset játszottak a fiúk.
 
Ami a keretet illeti: a csapat még nem állt össze teljesen a következő idényre, ahogy Marián Sluka fogalmaz, elég sok még az üres hely. Új igazolásaink, Németh Márk, Tamás László és Prokop Rostislav már a többiekkel készülnek, akadnak próbajátékosok is, és akadnak olyanok is, akikkel már előrehaladott tárgyalásokat folytatunk.
 
– Továbbra is olyan játékosokat szeretnénk szerződtetni, akik azonosulni tudnak a stratégiánkkal. A vasárnap most szabad, a jövő héten hétfőtől folytatjuk a kemény munkát, pénteken pedig a tervek szerint edzőmeccset játszunk a Budafokkal Harkányban. Miután a Kaposvár elleni mérkőzés elmaradt, igyekszünk még egy találkozót beiktatni, elképzelhető, hogy kedden vagy szerdán pályára lépünk egy román első osztályú csapattal szemben, a helyszín azonban egyelőre kérdéses."
 
GYŐR
 
"Az ETO FC-nél, az ilyenkor szokásos pályakarbantartási munkálatok mellett, gőzerővel folyik a műfüves pálya borításának cseréje, ami várhatóan augusztusra fejeződik be.
 
A 2008-ban elkészült, és azóta sok csatát megélt műfüves pálya borításának cseréje folyik az ETO Parkban. Sajnálatos módon ez a borítás már idejét múlt, ezért van szükség a teljes cserére. Kári-Horváth Péter pályafenntartás-vezető elmondta, hogy jelenleg a bontási munkálatok zajlanak, ahol körülbelül száz tonna gumi granulátumot szednek össze speciális technikával, majd 2-3 méter széles csíkokban felvágják a műfüvet. Az így felszedett anyagokat a megállapodás értelmében a kivitelező elszállítja, mivel veszélyes hulladéknak számít. Ezekután következik a talaj szintezése, majd az új borítás lerakása. A munkálatok előreláthatólag július végén - augusztus elején fejeződnek be. 
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2021. 09. 19. 21:59

Szpari-Honvéd: ahogy illik - reakciók

Nem volt sok kérdés a meccsen.
2021. 09. 19. 21:23

Ajka-Gyirmót: Kis nehezen találta a szavakat, Csertőinek igaza lett - reakciók

Miben bízott az Ajka trénere?
2021. 09. 19. 21:03

Magyar Kupa: újra megye I-es csapatot kapott a Fradi, ZTE-Honvéd - párosítások

Kemény meccs vár a címvédőre, a fővárosban vizitál a Vidi.
2021. 09. 19. 19:49

Magyar Kupa: gálázott a Honvéd, hengerelt a Puskás - vasárnap esti meccsek eredményei

Nem hibáztak az NB I-es gárdák.
2021. 09. 19. 09:21

Az NB II-es csapatok vasárnapi kupameccsei

Szpari-Honvéd rangadó, hárman idegenben lépnek pályára.
2021. 09. 18. 21:00

Az NB II-es csapatok szombati kupaeredményei

Két nagyobb meglepetés is történt.
2021. 09. 19. 10:14

Az NB III-as csapatok vasárnapi kupameccsei

Megye I-esek is a középpontban.
2021. 09. 18. 21:17

Az NB III-as csapatok szombati kupaeredményei

Öten tovább is jutottak a legjobb 32 közé.
2021. 09. 19. 18:21

A Fradi kilence - reakció, gólok története

Albert Flórián nyomodokain az FTC légiósa. 
2021. 09. 19. 17:01

Magyar Kupa: mesterhatos a Fradinál, gólparádé Felsőzsolcán - a délutáni meccsek eredményei

A Nagykanizsa sem szerénykedett.
2021. 09. 18. 10:02

Az NB II-es csapatok szombati kupameccsei

Megyei rangadó vár a Győrre, edzőt váltó csapattal találkozik a Vasas.
2021. 09. 17. 19:12

Szárnyal a Haladás: igaza lett az edzőnek - reakciók

Óriási örömről beszélt a középpályás.
2021. 09. 18. 11:59

Az NB III-as csapatok szombati kupameccsei

Listavezetőt fogad a DEAC és a Dabas, a Vidivel találkozik a Sopron.
2021. 09. 17. 19:43

Szerződésszegés: az Eger nem játszhat saját stadionjában?

A megyei portál foglalkozott az üggyel.
2021. 09. 19. 15:51

Tiszakécske-Újpest: Oenning öröme, Visinka sem szomorú - reakciók

Jó napot fogott ki a hazai gárda.
2021. 09. 19. 13:45

Köln-Leipzig: Gulácsival külön is foglalkozott a vezetőedző - reakciók

Nem véletlenül dicsérték többen is a hazai kapust.
2021. 09. 19. 12:18

Komárom-Mezőkövesd: Bozsik elégedett, Pintér a bírónak üzent - reakciók

Lesz mit kijavítania a vendégeknek.
2021. 09. 19. 10:55

Csodagólt szerzett az MTK légiósa - videó

Átvette mellel, majd bumm!
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Szombathelyi Haladás18
2Vasas FC17
3Kecskeméti TE HUFBAU17
4Nyíregyháza Spartacus FC17
5DVTK15
6Dorogi FC13
7Szentlőrinc12
8Budafoki MTE11
9Szeged-Csanád Grosics Akadémia11
10Szolnoki MÁV FC11
11WKW ETO FC Győr11
12PMFC9
13Soroksár SC9
14BFC Siófok9
15FC Ajka8
16Budaörs6
17Aqvital FC Csákvár5
18III. Ker. TVE5
19Békéscsaba 1912 Előre3
20Tiszakécskei LC2
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!