nb1.hu

Puskás Akadémia: a kilencszeres válogatott nem tervezte az NB II-őt

Felcsút – A rutinos futballista szerint az élvonalban is megállnák a helyüket.

A kilencszeres magyar válogatott Sándor György a nyáron hazatért Ausztráliából és 2+1 éves szerződést kötött a Puskás Akadémia FC-vel. Döntésének hátteréről, a csapatban betöltött szerepéről, az előttünk álló szezonról és a válogatott Európa-bajnoki szerepléséről nyilatkozott a puskasakademia.hu-nak a rutinos középpályás.

 

Többen elcsodálkoztak azon, hogy a másodosztályba igazoltál haza. Mi áll a döntésed hátterében?

Már tavaly is volt róla szó, hogy Felcsútra igazolok, de most nagy örömömre sikerült összehozni a megállapodást. Nem terveztem, hogy NB II-ben fogok focizni, de tetszettek a klub céljai és nagyon korrekt ajánlatot kaptam. Meg kell nyerni a bajnokságot, amely bármely osztályban komoly kihívást jelent. A Puskás Akadémia körülményeivel és hátterével kevés klub vetekszik Magyarországon, beleértve az élvonalbeli csapatokat is.  Bízom benne, hogy hozzá tudjuk segíteni a Puskást a második NB II-es bajnoki címéhez és a feljutáshoz.

 

Hogyan fogadtak a csapattársak?

Ismertem a keret nagyrészét korábbról, de csak kevesekkel játszottam együtt ezelőtt. Az öltöző egy nagyon speciális közeg, ahol el kell fogadtatnod magadat a srácokkal. Szerintem mindegy, hogy mennyi idős az ember, a tiszteletet csak teljesítménnyel és emberséggel lehet kivívni magadnak. A közös munka során bízom benne, hogy ez is kialakul.

 

Nagyon komoly rutint hozol magaddal a klubhoz. Hogy látod a szerepedet a most épülő csapatban?

Szeretnék értékes láncszem lenni a védelem és a támadósor között. Remélem, hogy gólpasszokkal és egy-egy góllal hozzá tudok majd járulni a csapat sikeréhez. Emellett a mi szerepünk az is, hogy nehéz helyzetben felemeljük és segítsük, jó sorozat esetén a földön tartsuk a fiatalokat. Nem véletlen a többes szám, hiszen rajtam kívül van itt még egy Polonkai Attila, egy Zsidai László, egy Forró Gyula és még többek, akiktől szintén nagyon sokat lehet tanulni. A fiatalok között is vannak olyanok, akik sokat játszottak már NB I-ben és nem rutintalanok. A legfiatalabbak pedig egytől-egyig képzett tehetségek, nekik ez lesz az első profi felnőtt évük. Olyan erős keretünk lesz, ami szerintem még az élvonalban is megállná a helyét.

 

38 bajnoki mérkőzés és egy Magyar Kupa sorozat, azaz komoly terhelés vár a csapatra. Hogy álltok?

Tisztában vagyunk vele, hogy egész évben erőltetett menet lesz sok meccsel és utazással, ráadásul végig eredménykényszerben fogunk játszani. Lesznek hullámvölgyek és nehezebb időszakok is, hiszen komoly megmérettetés előtt állunk, de egy jó felkészülés után bírni fogjuk a nyomást és a tempót.

 

Mint egykori válogatott játékos, mit szólsz a magyar csapat Európa-bajnoki szerepléséhez?

Nagyon nagy büszkeséggel tölt el. Több korábbi csapattársam is a keret tagja, akikért rendszeresen szorítok a tévé előtt, mivel sajnos a helyszínen nem tudok ott lenni. Fantasztikus látni, hogy itthon így megmozgatja a társadalmat a labdarúgás. Bízom benne, hogy ez még csak az út kezdete.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC