
A Merkantil Bank Liga NB 23. fordulójában vasárnap délután egytől a pontazonossággal második helyen álló Puskás Akadémia a hetedik helyen álló Kisvárdát fogadja a játéknap rangadóján.
Fél háromtól a forduló másik rangadóján az éllovas Soroksár fogadja a hatodik helyezett Békéscsabát, míg a Szanyó Károly vezette Kozármisleny a Siófok ellen próbálhatja megszerezni első tavaszi győzelmét.
A Véber György irányította Nyíregyháza - amely tavasszal két meccsből kettőt elvesztett – az ötödik helyen álló, újonc Mosonmagyaróvár ellen próbálna meg kikecmeregni a gödörből. A Magyar Kupából búcsúzó Dorog, a szintén a legjobb 16 között elvérzett Zalaegerszeget fogadja, míg a Szeged 2011 Gyulán fogadja a bombaformában futballozó, negyedik helyre fellépő Vácot.
A kieső zónában tanyázó, 18. helyen álló Ceglédi VSE a Csákvárt fogadja, míg az előző játéknapon Békéscsabáról ponttal távozó Budaörs a sereghajtó SZEOL SC ellen lép pályára. A Magyar Kupában a negyeddöntős Szolnoki MÁV a szintén a nyolc közé jutó Soproni VSE-t fogadja. A forduló záró mérkőzésén, délután öttől a harmadik helyen álló Balmazújváros az utolsóelőtti Cigánd SE ellen növelheti pontjai számát.
Eldőlt az NB II-es bajnokság létszámkérdése - NB2.hu
Merkantil Bank Liga NB II, 23. forduló
13:00: PUSKÁS AKADÉMIA FC - KISVÁRDA MASTER GOOD
14:30: HR-RENT KOZÁRMISLENY - BFC SIÓFOK
14:30: NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC - CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR
14:30: DOROGI FC - ZTE FC
14:30: SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA - VÁC FC
14:30: CEGLÉDI VSE - AQVITAL FC CSÁKVÁR
14:30: BUDAÖRS - SZEOL SC
14:30: SOROKSÁR SC - BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
14:30: SZOLNOKI MÁV FC - SWIETELSKY-SOPRONI VSE
17:00: BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ - CIGÁND SE
A tabella a linkre kattintva érhető el.