Rangadót játszik a Szpari, nyerne a Hali - a 4. forduló előzetese - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Rangadót játszik a Szpari, nyerne a Hali - a 4. forduló előzetese

Bíró Ádám - 2019. augusztus 18. vasárnap 07:11
A listavezető Győr Siófokon lép a pályára.
A negyedik fordulót rendezik vasárnap a Merkantil Bank Ligában. A két, még százszázalékos csapat közül az ETO Siófokon, a Csákvár Balmazújvárosban lép pályára - írja az mlsz.hu.
 
BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ FC–AQVITAL CSÁKVÁR
(Balmazújváros, 17.30)
 
A Balmazújváros még nyeretlen a szezonban, az első fordulóban elért idegenbeli döntetlen után kétszer kikapott. A Csákvár hibátlan mérleggel rendelkezik, két nagyon értékes hazai siker, az MTK és a kitűnően rajtoló Budafok legyőzése között idegenben is nyert, mégpedig a Vác ellen.
 
VÁC FC–DOROG FC
(Soroksár, 17.30)
 
Az albérletben játszó váciak ezúttal nem rendezhetik Balassagyarmaton a mérkőzésüket, mert az NB III-as helyi csapat is pályaválasztó vasárnap. Így Soroksáron fogadják a Dorogot. A Duna-parti város csapata még nem szerzett pontot a bajnoki idényben, mindhárom találkozóját elveszítette. A Dorog két győzelemmel kezdett, de a múlt vasárnap sima vereséget szenvedett az MTK-tól.
 
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
(Nyíregyháza, 17.30)
 
A nyírségiek győzelemmel kezdtek, majd a következő két találkozójukat elveszítették, meglepetésre a Dorog elleni hazai mérkőzésen is pont nélkül maradtak. Pedig addig jó volt a hazai mérlegük, tavasszal a Gyirmót elleni záró döntetlen előtt minden meccsüket megnyerték. A Békéscsaba mérlege éppen ellentétes: meglepő hazai vereséggel rajtolt, ám a legutóbbi két fordulóban hat pontot szerzett, Putnokon a Kazincbarcikát, otthon a Vasast legyőzve. A Nyíregyháza a legutóbbi két, a Békéscsaba elleni bajnoki mérkőzésén összesen tíz gólt szerzett.
 
KAZINCBARCIKA–DUNA ASZFALT TLC
(Putnok, 17.30)
 
A barcikaiaknak – öt ilyen csapat van a mezőnyben – már minden eredménytípusból van, nyertek, veszítettek, játszottak döntetlent. A Soroksár elleni idegenbeli döntetlent követően pályaválasztóként kikaptak a Békéscsabától, majd javítottak idegenben Ajkán. A tiszakécskei vendégek az első két fordulóban nyertek, ám a múlt héten kikaptak az immár listavezető ETO-tól.
 
MTK BUDAPEST–SOROKSÁR SC
(Új Hidegkuti Stadion, 18.00)
 
A kék-fehérek Dorogon már azt az arcukat mutatták, amelyet a szurkolóik látni szeretnének. Ám nem rajtoltak jól, Csákváron kikaptak, majd a Budaörs ellen döntetlent játszottak otthon. A Soroksár ugyanezeket az eredményeket érte el, csak más sorrendben: döntetlen, vereség, győzelem. Három mérkőzése összesen 14 gólt hozott eddig.
 
BFC SIÓFOK–WKW ETO FC GYŐR
(Siófok, 18.00)
 
Az ETO kiváló rajtot vett, kétgólos szerzettgól-átlag mellett összesen egyet kapott, mindegyik mérkőzést megnyerte eddig. Idegenben eddig egyszer játszott és az újonc Ajka ellen szerzett három pontot. A Siófok még veretlen, de két döntetlen után győzött az előző fordulóban. Éppen az ETO helyi riválisát, a Gyirmótot verte 2–1-re.
 
GYIRMÓT FC GYŐR–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
(Gyirmót, 19.00)
 
A Gyirmót, amely a tavasz elején még a feljutás nagy esélyesének tűnt, rosszul kezdte az őszt, még nyeretlen. Az Alcufer Stadionban március 6. óta csak egyszer, a Békéscsaba ellen tudott győzni. A mostani idényben eddig egyszer játszott pályaválasztóként, a Haladás ellen 1–1-re végzett. A szegediek egy vereséggel, egy győzelemmel és egy döntetlennel állnak, a legjobb eredményüket vendégként érték el, Balmazújvárosban nyertek.
 
SZOMBATHELYI HALADÁS–SZOLNOKI MÁV
(Szombathely, 19.00)
 
A Haladás az egyedüli csapat a mezőnyben, amelyik még nem nyert, de nem is kapott ki: három döntetlennel kezdte az idényt. Ellenfelei a Gyirmót, a Siófok és a Szeged-Csanád voltak. Az újonc Szolnok otthon legyőzte a Balmazújkvárost és a Vácot, ellenben vendégként sima vereséget szenvedett Budafokon.
 
BUDAFOKI MTE–BUDAÖRS FC
(Budafok, 19.00)
 
Két győzelem után egy vereség, ez a Budafok eddigi mérlege. Három csapat szerzett eddig hét gólt, egyik ezek közül a Promontor utcai gárda. A múlt héten vendégként veszített Csákváron. A Budaörs meglepetést jelentő hazai vereséggel kezdett Tatabányán a Nyíregyháza ellen, de az MTK elleni idegenbeli döntetlen, majd a Vác elleni 4–1 mutatja, a Budaörs megismételheti előző idénybeli szereplését.
 
VASAS FC–FC AJKA
(Illovszky Rudolf Stadion, 19.00)
 
A piros-kékek eddig idegenben kikaptak (Dorogon 2–1-re, Békéscsabán 2–0-ra), ellenben pályaválasztóként, igaz, hátrányból fordítva, de háromgólos győzelmet arattak a Soroksár ellen (5–2). Az Ajka mind a három mérkőzését elveszítette, az ETO-tól, a Tiszakécskétől és a Kazincbarcikától kapott ki. Egyetlen gólját idegenben, Tiszakécskén szerezte.
LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 03. 31. 11:00

Aligha lesznek kapusgondja a Puskás Akadémiának – videó

Rajczi Péter sem tudott mit kezdeni a lehetőséggel.
2020. 03. 31. 10:39

Szabics: jól jött a halasztás a magyaroknak

Beszélt az Eb-re való kijutás esélyeiről is.
2020. 03. 31. 09:57

Nem tudta megszorongatni Messit Puskás Ferenc

A futballtörténelem legjobb játékosát keresik.
2020. 03. 31. 08:53

Hertha: eldőlt Dárdai Pál sorsa

Sok megkeresést kapott mióta elhagyta a kispadot.
2020. 03. 31. 10:00

Csak egy csapatban: a klublegenda beismerése

Szereti a vasárnap-szerda-vasárnap ritmust.
2020. 03. 30. 20:22

Intenzív osztálynak gyűjtöttek a Hali-szurkolók

Ennyi pénz utaltak át.
2020. 03. 31. 09:44

Kávézóban dőlt el az addig Hollandiában dolgozó edző sorsa

Csak az éllovas jobb náluk ebben az összevetésben is.
2020. 03. 30. 16:49

Eger: önkéntes munka az otthoni készülés mellett

Szívesen segít a csapatkapitány.
2020. 03. 31. 08:28

Több időt töltött volna a Honvéd játékosa a családjával, de nem így

Esténként nem kell altatni a focistát.
2020. 03. 31. 07:21

Ingyen segít sportolóknak az ismert futballszakember

Prukner és Détári mellett dolgozott a Fradinál.
2020. 03. 30. 18:53

MTK: a visszatérésre készül a válogatott játékos - videó

Megviselte a sérülés.
2020. 03. 30. 12:09

Gyirmót: fizetéscsökkentést ajánlottak fel a játékosok - részletek

Köszönettel tartoznak a tulajdonosnak.
2020. 03. 30. 14:21

Elárulta a legnagyobb célját a Putnok univerzális játékosa

A télen került az NB III-as csapathoz.
2020. 03. 30. 09:31

Duplán ünnepelhetne Sigér

Megtippelte, mikor folytatódhat a bajnokság.
2020. 03. 30. 21:21

DVTK-Fradi: nagy összeg folyt be a ,,jegybevételből"

Virtuális térbe költözött a meccs.
2020. 03. 30. 20:37

Lehet, hogy döntött az UEFA a félbeszakadt és a következő bajnokságok között

Dátumot határozhatnak meg az MLSZ-nek is.
2020. 03. 30. 19:53

Hetekig tartó jótékonysági akcióba kezd Gulácsiék klubja

A szurkolók segítségét is kérik.
2020. 03. 30. 19:22

Paks: rosszkor jött a felfüggesztés a középpályásnak

A bajnokság befejezéséről is beszélt.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1MTK Budapest59
2Budafoki MTE54
3Vasas FC47
4Aqvital FC Csákvár43
5BFC Siófok42
6WKW ETO FC Győr41
7Gyirmót FC Győr38
8FC Ajka35
9Soroksár SC35
10Budaörs34
11Szeged-Csanád Grosics Akadémia34
12Nyíregyháza Spartacus FC33
13Dorogi FC33
14Kazincbarcika33
15Békéscsaba 1919 Előre32
16Szolnoki MÁV FC32
17Szombathelyi Haladás30
18Duna Aszfalt TLC26
19Vác FC12
20Balmaz Kamilla Gyógyfürdő0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!