nb1.hu

Régóta várt nyilatkozat érkezett a Vasas háza tájáról

Végre elindult valami!

 

A vkla.hu-n megjelent közleményt változtatás nélkül közöljük.

 

"Tóth Csaba, akadémiai szakmai igazgató elismerően nyilatkozott Kovács Milán profi szerződésével, illetve a Vasas FC és a Vasas Kubala Akadémia együttműködésével kapcsolatban:

– Nagy örömünkre szolgál, hogy Kovács Milán profi szerződésének kapcsán elmondhatjuk: a sorozat nem szakad meg. Két évvel ezelőtt – Kleisz Márk személyében – is fölkerült akadémista a Vasas FC felnőtt keretébe, a sikeres széria pedig – a Vasas FC és Vasas Kubala Akadémia közötti jó kapcsolatnak és a gyümölcsöző együttműködésnek köszönhetően – most tovább folytatódik. Milán és az Akadémia kemény, feszített, közös munkája van az elmúlt hét évben, a fiatal játékosból pedig egy rendkívül képzett labdarúgó vált, aki fizikálisan is felveszi a versenyt a felnőtt mezőnyben. Bízunk abban, hogy Milán egyéni fejlődésében az Akadémia csupán egy meghatározó állomás volt, s tehetségének és szorgalmának köszönhetően idővel be tudja majd verekedni magát a felnőtt kezdő tizenegybe. Kovács Milánnak sok sikert kívánunk a profi labdarúgó pályafutásához. Ismét pozitív jövőképet mutatott az Akadémia a nálunk pallérozódó, fiatalabb korosztályok számára, hiszen bebizonyosodott: a felnőtt csapat felé a kimenet biztosított."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC