Rivalizálás: a ZTE-nek üzent a Hali ügyvezetője? - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Rivalizálás: a ZTE-nek üzent a Hali ügyvezetője?

Simon Zoltán - 2020. December 20. Sunday 14:15
Átigazolások, tulajdonoskeresés, biztató ősz értékelése.
Séllei Árpád 2019. december 4-én nevezték ki a Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatójává. Nem volt könnyű dolga, hiszen akkoriban a csapat 19 forduló után a kiesést jelentő 18. helyen állt a bajnokságban és az anyagi helyzet minden volt, csak - finoman fogalmazva - nem rózsás. Az együttes aztán tavasszal bravúros teljesítményt nyújtva, a koronavírus miatt mindössze nyolc forduló alatt bentmaradt az NB II-ben. Azóta eltelt egy bő év, a Haladás a 2020/21-es bajnokságban 21 kört követően a középmezőny elején, a 6. helyen áll, mindössze hét pontra a feljutást jelentő, 2. helytől – írta a klub honlapja, mely több kérdést is feltett a vezetőnek, ezekből szemezgettünk:
 
Bő egy év neveztek ki a Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatójává. Honnan, hová ért a csapat és a klub ezen idő alatt - szakmailag és anyagilag?
Az NB II kieső helyén volt a HALADÁS 15 ponttal, 6 pontra a még bentmaradást jelentő helytől - mondta Séllei Árpád. - Menekülő illetve menekülni akaró játékosokkal, edző nélkül volt a csapat. Anyagilag is hasonló mélyponton voltunk. Szinte mindenki biztos kiesőnek gondolt minket, illetve hogy nem lesz liszenszünk, azaz 2-3 osztályt esünk vissza. Szóval nagyon mélyen voltunk. Ehhez képest tavasszal veretlenül végeztünk a bajnokságban, 7 meccs alatt simán bentmaradtunk, ám a vírus már akkor is beleszólt a bajnokságba. Most 33 pontunk van, van egy szerethető, zömében helyiekből vagy akadémistákból álló csapatunk. Anyagilag is stabilizálódtunk, nincs tartozásunk játékosok, szakmai stáb felé, nincs köztartozásunk, szóval a lényeg: létezik a HALADÁS.
 
A koronavírus-járvány tavasszal mekkora anyagi kárt okozott a klubnak? Illetve ősszel mennyit kellett költenünk a tesztekre? Várható-e kompenzáció? 
A vírus nagy kárt okozott nekünk is, miként mindenkinek az egész országban. A támogatók a vírusra hivatkozva visszalépnek, zárt kapuk elött kell játszani, azaz nincs meg a 12. játékosunk. A PCR tesztek költsége nem volt kalkulálva, ez nagyon sok millió forint, nagyon érint minket. Kompenzáció nem várható, fent azt gondolják, ez nem lehet gond a kluboknál.
 
Mennyire vagy elégedett a csapat és a szakmai stáb tavaszi, de elsősorban az őszi teljesítményével?
Úgy nézem, hogy decemberben honnan indultunk, és most hol tartunk. Összességében jó évet zártunk. Új szakmai stábbal kezdtünk, de úgy gondolom jól választottunk. Konkrét cél nem volt meghatározva, csak az, hogy nyerjünk minél többször. Persze lehetett volna még több pontunk, sokat elherdáltunk, de azt hiszem ez a 6. hely se rossz. Reálisan, a lehetőségeinket nézve lehet, hogy még erős is ez a hely. Persze ez a szurkolókat ( jogosan ) nem érdekli, ők azt szeretnék, jussunk fel. De borzasztó sok gonddal küzdöttünk, ezt kifele nem kommunikáltuk. Ha jövőre fele annyit fejlődünk mint idén, akkor azt hiszem lehet nagyot álmodni. A Halinak lesz egy komoly bázisa, lesznek pályáink, lesz rehabilitáció, orvosi háttér, sportág specifikus edzőterem, szóval nagyot lépünk előre, ha anyagilag nem is. A hosszú távú megoldást nyilván a tulajdonosi szerkezet megváltozása, vagy egy nagy támogató belépése jelenthetné.
 
Lesz-e mozgás a játékoskeretben a téli szünet alatt?
Lesznek távozók és érkezők is, de a legfontosabb az az, hogy a fiataljainkra tudunk számítani, sőt ha az akadémiával még jobb lesz az összhang, akkor még jobb focistákat kapunk majd.
 
Mi a célkitűzés a tavaszra? Változatlanul a középmezőny, illetve a középmezőny eleje?
Nyerjünk sokat, lehetőleg nézők elött. Aztán lesz ami lesz. Már tudjuk úgy építeni a csapatot, hogy a következő szezonban a csapat magja adott legyen, azaz lehet nagyobb célokat megfogalmazni.
 
Van-e a láthatáron tőkeerős szponzor, esetleg új többségi tulajdonos? Mekkora összegre lenne szükség, hogy idővel szintet, akár osztályt lépjünk?
Tárgyalások voltak, vannak, de a jelenlegi helyzetben nehéz megegyezni bárkivel. Ha a magyar futball szintjén minimálisnak számító összeggel lenne több pénzünk, akkor lehetnének komolyabb céljaink. Jelenleg az NB II. hátsó harmadánál lehet a költségvetésünk, ehhez kell igazítani a céljainkat.
 
Ha hármat kívánhatnál a Halinak, mik lennének azok?
Stabil anyagi háttér, támadófoci sok győzelemmel, átlag 4000 néző. És a bulldog széttépné a szarvast….
 
Honlapunk megjegyzése: a Haladás legnagyobb riválisának számító ZTE (szurkolói szinten meg pláne), nemrég mutatta be új kabalaállatát, ami egy szarvas...
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 11. 30. 11:09

Kecskemét: hosszabbított az alapember - reakció

Hivatalos bejelentés.
2022. 11. 30. 10:23

Puskás Akadémia: visszatért a súlyos térdsérülést szenvedő középpályás

Február óta készült rá.
2022. 11. 30. 09:29

Csíkszereda: László Csaba veszi át a csapat irányítását

Hivatalos bejelentés.
2022. 11. 30. 06:33

Szerdai foci: újabb négy meccset rendeznek a vb-n

Többek között Argentína és Franciaország is pályára lép.
2022. 11. 29. 19:13

MTK: kiadta az ukázt a vezetőedző

Elmondta, mit kell kijavítaniuk.
2022. 11. 28. 20:21

Győr-DVTK: kiakadt a játékosaira a hazaiak edzője - reakciók

Fegyelmezett játékkal győzött a Diósgyőr.
2022. 11. 29. 20:56

Győrben zárja az évet Aczél Zoltán csapata - reakció

Bővültek a Kerület variációs lehetőségei.
2022. 11. 28. 19:13

III. Kerület-Csorna: tűrhető kezdés után förtelmes folytatás - reakció

Újoncot avattak Aczél Zoltánék.
2022. 11. 29. 22:13

Paks: újabb ultrafutóversenyen indult Ferenczi István

A problémákról is őszintén beszélt.
2022. 11. 29. 21:37

Leipzig: profi szerződést kapott a 18 éves tehetség

Az edzője is méltatta.
2022. 11. 28. 10:16

Nézőszámok: a Pécs győzelmét látták a legtöbben

A győriek rangadója is sok nézőt vonzott.
2022. 11. 27. 17:08

Gólzápor Szombathelyen, Győrben sem lassított a DVTK - eredmények, tabella

Nagy izgalmak voltak a Pécs meccsén.
2022. 11. 27. 16:25

Kikapott az Újpest, a Fradi és a Vidi is - eredmények, tabella

Hengerelt Urbán Flórián csapata, nagy pofont kapott a ZTE.
2022. 11. 26. 15:21

Gólcsend a csúcsrangadón - eredmény, tabella

Nem bírt egymással a Tatabánya és a Veszprém.
2022. 11. 29. 20:08

Otthoni baleset: kórházba került Kiprich József

Elmondta, több csontja is eltört.
2022. 11. 29. 18:48

U17: nem sokáig örülhetett a magyar válogatott - reakció

Csütörtökön lehet javítani.
2022. 11. 29. 18:26

Eb-négyes döntő lesz Debrecenben: reagált a magyar válogatott pályaedzője

Sokat segíthetnek a drukkerek.
2022. 11. 29. 17:01

Az FTC-t megint hírbe hozták a Slovan védőjével

Videón mutatjuk a futballista erősségeit.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1DVTK40
2PMFC36
3Szeged-Csanád Grosics Akadémia34
4MTK Budapest32
5Gyirmót FC Győr30
6Aqvital FC Csákvár27
7Soroksár SC26
8Szombathelyi Haladás26
9FC Ajka25
10Credobus Mosonmagyaróvár24
11ETO FC Győr23
12BFC Siófok23
13Tiszakécskei LC22
14Nyíregyháza Spartacus FC21
15Budafoki MTE21
16Szentlőrinc20
17Kolorcity Kazincbarcika SC20
18Békéscsaba 1912 Előre17
19HR-Rent Kozármisleny15
20Dorogi FC13
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!