nb1.hu

Schindler visszatért Ajkára; két súlyos sérülés – reakciók

Szegény embert még az ág is húzza.

 

FC Ajka-Békéscsaba 1-4 (1-2)

Ajka, 300 néző. V.: Dolnegó

FC Ajka: Horváth D. – Kovács N., Heffler, Görgényi (Nagy E., 59.), Csemer (Nagy B., 65.) – Lengyel – Csizmadia, Soltész, Kenderes (Nagy I, 46.) – Oláh, Nagy K. Megbízott edző: Jeney Gyula

Békéscsaba 1912 Előre: Ribánszki – Polányi, Farkas, Nagy S., Babinyecz – Bidzilya, Kovács (Ilyés, 84.), Király – Gréczi (Máris, 60.), Pantovic (Tóth, 71.), Hursán. Vezetőedző: Schindler Szabolcs.

 

Pikáns meccset játszott vasárnap az NB II 19. fordulójában az Ajka és a Békéscsaba: a vendégek mestere, Schindler Szabolcs az előző szezonban bajnoki címre vezette az FC Ajkát az NB III-ban, mégis távozott. A helyét Kis Károly vette át, aki azonban jelenleg – betegsége miatt – a kispadot nem tudta elfoglalni, a szakembert ezúttal is Jeney Gyula helyettesítette.

A találkozó súlyos ajkai vereséggel zárult, így a hazaiak a 17., még éppen nem kieső helyen állnak. Szegény embert még az ág is húzza elven két kulcsjátékosukat, Görgényi Dávidot és Csemer Gyulát is hosszabb időre elveszítette a csapat, miután előbbi a vállával kerülhet kés alá, míg utóbbi az elsődleges vizsgálatok szerint térdszalag-szakadást szenvedett. És ha ez még nem lenne elég, a mérkőzésen piros lapot kapó Nagy Erik mellett Soltész Dominik begyűjtötte 5. sárgalapját, így vele sem számolhat a stáb a jövő heti, WKW ETO FC Győr elleni összecsapáson.

 

Jeney Gyula: – Már az elején hátrányba kerültünk egy könnyű síppal befújt 11-est követően, majd kaptunk egy klasszistalálatot. Nehéz ilyenkor változtatni. Rúgtunk egy szép gólt, visszajöttünk a meccsbe, jól mentünk neki a második félidőnek, de sérülések miatt kényszerből változtatni kellett. A kiállítás eldöntötte a meccs sorsát. Hatékony volt a Csaba.

Schindler Szabolcs: – Olyan jól kezdtünk, hogy engem is megleptek a játékosok, a hazaiakat pedig megfogta a két gól. Remek csapat ellen játszottunk, az Ajka most is bebizonyította, hogy jól támad, sok a kreatív játékosa. Szépítettek a hazaiak, de a második félidőben remekül helytálltunk. Amit megköveteltem, maximálisan betartotta a csapat.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC