nb1.hu

Sérült fiatalokat látott vendégül a Kisvárda

Kisvárda – Teqball, játék, fotózkodás, egyszóval kiváló volt a hangulat.

A pénteki délelőtti edzést követően a Kisvárda és Térsége Szociális Szolgálat Fogyatékos Személyek Nappali Ellátása által ellátott fiatalokat valamint kísérőiket látta vendégül a várkerti füves pályán a Kisvárda – adta hírül a klub honlapja. A fiatalokat Révész Attila szakmai igazgató, valamint Soós Imre vezetőedző köszöntötte, majd a csapat játékosai is üdvözölték a megjelenteket.

 

A Kisvárda és Térsége Szociális Szolgálat Fogyatékos Személyek Nappali Ellátásának munkatársa Dionné Dócs Mária köszöntötte a csapatot. Külön megköszönte, hogy a csapat szívesen fogadta a fiatalokat, és elmondta, hogy milyen nagy népszerűségnek örvend a csapat az intézményben.

 

A szakvezetés konkrét programmal készült a találkozóra, így rögtön egy teqball bemutatóval kezdődött, majd kispályás egymás elleni mérkőzésekkel folytatódott a program. A pálya másik részén Rybánszky valamint Graszl állt a kapuba, és talán a fotózást leszámítva ez volt a legnépszerűbb foglalkozás.

 

A foglalkozást követően Dionné Dócs Mária köszönte meg a részvételt:

 

„A mai ismerkedést a futballistákkal és vezetőikkel jómagam, mint az intézmény szociálpedagógus munkatársa kezdeményeztem. Révész Attila szakmai igazgató úr, Soós Imre edző és a csapat futballistái nem zárkóztak el a találkozás lehetőségétől. Nagy gondot fordítunk ellátottjaink fizikai, egészségi és mentális állapota, képességei figyelembe vételével napközbeni tartózkodásuk változatossá, élményszerűvé tételére. E mai délelőtti ismerkedés a sportolókkal, a futball elemeit tartalmazó közös játék  újszerű élményt nyújtó, belső lelki folyamatokra ható, öngyógyító erővel bíró, önbizalom erősítő élményterápiás foglalkozás volt, melyben nagyszerű partnerekre találtunk futballistáink és vezetőik személyében.  Nagyon köszönjük a meleg, barátságos fogadtatást, a figyelmes vendéglátást.  További sikereket, jó egészséget és kellemes pihenést kívánunk a szezont követően valamennyi futballistánknak, a csapat valamennyi segítőjének, vezetőinek.”

 

A program végét követően közös csoportkép valamint egyéni képek is készültek. A csapat minden egyes megjelentnek egy csoportképet juttat el, melyet mindenki dedikál. Egyes fiatalok is készültek meglepetéssel, így például Soós Imre egy nagyon szép rajzot kapott Novák Ottótól.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC