nb1.hu

Siófok: paksi alapember érkezett, ketten távoztak

Hivatalos bejelentés.

Zajlik az élet a másodosztályban szereplő Siófoknál. A Balaton-parti alakulatban folytatja a pályafutását Kecskés Tamás. Kecskés a Paksnak intett búcsút, a rutinos játékos klubváltását elsőként az nb1.hu szellőztette meg.
 

Hét év után távozhat a Paks alapembere – NB1.hu

 

Íme a siófoki közlemény Kecskés érkezéséről:
 
"Mai napon aláírta egy éves szerződését és a BFC Siófoknál folytatja pályafutását Kecskés Tamás!
 
A 34 éves középpályás a Paksi FC-től érkezik klubunkhoz. A nemrég befejeződött OTP Bank Liga NB I-ben 6 alkalommal volt kezdő, 12-szer csereként lépett pályára, illetve 2 gólt szerzett a Magyar Kupában. Kecsó korábban is játszott már sárga-kék színekben, és most is a maximumot akarja kihozni magából a pályán.
 
„7 nagyon szép évet töltöttem el Pakson és 34 évesen kicsit felemás érzéseim voltak abból a szempontból, hogy véget ért egy hosszú szakasz az életemben. Nagyon örültem a Siófok megkeresésének, hiszen anno remek 3 évet töltöttem el az NB I-ben és majdnem 2 évet az NB II-ben a klubnál. Mindenképpen szerettem volna olyan helyre kerülni, ahol azt érzem, hogy igazán szeretnék, hogy a csapatukban játsszak. A BFC Siófok minden szempontból maximálisan megfelel számomra, és most még jobban örülök, hogy itt vagyok és aláírtam az új szerződésem. Még nem ismerem természetesen teljes mértékben a keretet, de én bízom benne, hogy a stáb által kitűzött célokat el fogjuk érni, és a középmezőnyben végzünk. Ehhez szeretnék egyénileg is mindent megtenni, segíteni a csapatot, és minél több meccsen pályára lépni!”
 
Horváth Attila és Molnár Péter máshol folytatja a pályafutását. A távozókról szóló bejelentés:
 
"Tiszakécskén folytatja pályafutását Horváth Attila. A korábbi siófoki nevelés az egyik rangidős játékosként csapatkapitány is volt klubunknál. A 2018/2019-es szezonban igazolt vissza Szegedről Siófokra, és 23 alkalommal lépett pályára a kezdőben a Merkantil Bank NB II-ben, ugyanúgy, ahogy a koronavírus miatt félbeszakított bajnokság során.
 
Kapusunk, Molnár Péter is elhagyja a BFC Siófok kötelékét. A tervei szerint NB III-ban fog védeni, és új klubjánál az utánpótlásnevelésből is kiveszi majd a részét, mert kapusedzői feladatokat is el fog látni."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC