Sok hiányzóval a Cegléd ellen - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Sok hiányzóval a Cegléd ellen

Simon Zoltán - 2018. May 19. Saturday 09:51
Dorog - A szakmai igazgató várakozásai.
A Cegléd vendége lesz a Dorog holnap.
 
Tóth Csaba szakmai igazgató: "Nehéz mérkőzésre számítunk a Cegléd ellen május 20-án. A stabil csapat minden energiáját a védekezésre fordítja és törekszik az egyszerű kevés rizikójú cél futballra. Csapatukban néhány NB I-et megjárt játékos is játszik, illetve övéké – a véleményem szerint – az egyik legjobb NB II-es center, Asztalos Dávid. Rutinos csapat, akik stabil játékosaikra és nem a fiatalokra épít, kizárólag az eredményben gondolkodnak. Vasárnap a nyíregyházi (0:2) bravúrt követően váratlan vereséget szenvedtek szerdán a Sopron otthonában 3:1-re. Éppen ezért még nagyobb elánnal fognak küzdeni ellenünk vasárnap. A Csákvár elleni győzelem matematikailag még nem, de nagy eséllyel elérte a bent maradást. A Dorogi FC-nek továbbra is az a célja, hogy a bajnokság végén NB II-es tagsága legyen, de szeretnénk minél előkeleőbb helyen végezni a tabellán. Ezért utolsó három mérkőzésünkön szeretnénk további pontokat gyűjteni. Az edzéseken mutatott meggyőző hozzáállás és az elmúlt három mérkőzés veretlenségi sorozata biztató számunkra. Sajnos sérültjeink továbbra is vannak. Bora, Berkó és Németh még nem épült fel, illetve Lénárth sárga lapos eltiltása miatt nem szerepelhet."

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 10. 05. 20:07

Marco Rossi megmondta Csányi Sándornak, hogy mikor távozna

Eldőlt Ádám Martin helyzete is.
2022. 10. 05. 19:20

Leipzig: Gulácsi súlyosan is megsérülhetett

Hordágyon vitték le a pályáról.
2022. 10. 05. 19:08

Crvena-FTC: már van vesztenivalója a Fradinak - reakciók

Így várják a zöld-fehérek a találkozót. 
2022. 10. 05. 18:41

Crvena-FTC: azonnal kellenének a buszsofőrök a fradistáknak

Fontos részletek.
2022. 10. 05. 20:33

Dráma Diósgyőrben, nem szakadt meg a Szeged sorozata - eredmények

A szomszédban nyert a Gyirmót.
2022. 10. 05. 17:01

Mélyül a gödör az MTK-nál, idegenben nyertek Mátyusék - eredmények

Óriásit hajrázott a Csákvár.
2022. 10. 05. 14:40

Nagy pofont kapott a Kecskemét: a fájó egyéni hibák - reakció

Hasznosítanák a tapasztalatokat.
2022. 10. 05. 12:51

Odaszúrt a bírónak a Loki legendája - reakció

Megszakadt a remek sorozat.
2022. 10. 05. 18:19

U19-es válogatott: magabiztos sikerrel kezdődött az Eb-selejtező - reakció

Értékelt a szövetségi edző.
2022. 10. 05. 17:54

Monaco-Trabzonspor: tartani kell a lépést a Fradival - reakció

Már érezhető a nyomás. 
2022. 10. 04. 17:13

Dorog: megvan az ideiglenes vezetőedző - részletek, reakció

Saját maga jelentette be.
2022. 10. 04. 13:03

Mosonmagyaróvár: szívügye a klub, szakmai vezetőként tér vissza

Hivatalos bejelentés.
2022. 10. 04. 20:31

Hetekre eltiltották a Kerület játékosát

A móri sem úszta meg.
2022. 10. 04. 13:35

III. Kerület-Bicske: két rövidzárlat a vendégeknél - reakciók

Nyilatkoztak a vezetőedzők.
2022. 10. 05. 16:21

Ifi BL: továbbjutott az MTK

Kettős győzelem.
2022. 10. 05. 14:14

Crvena zvezda-FTC: nem kertelt a szerbek edzője - reakciók

Két Fradi-játékost külön kiemelt.
2022. 10. 05. 13:51

Sérülés sérülés után: az ág is húzza az Újpest kapusát - reakció

Még az alvás is nehezen ment.
2022. 10. 05. 13:15

Parádé: Szoboszlait ismét hírbe hozták a madridi sztárklubbal

Tovább emelkedett az ő ázsiója is.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1PMFC20
2MTK Budapest19
3Gyirmót FC Győr19
4DVTK18
5Szeged-Csanád Grosics Akadémia18
6Kolorcity Kazincbarcika SC16
7Soroksár SC16
8Nyíregyháza Spartacus FC14
9FC Ajka14
10ETO FC Győr14
11Tiszakécskei LC14
12Aqvital FC Csákvár13
13Szentlőrinc13
14Szombathelyi Haladás12
15BFC Siófok12
16HR-Rent Kozármisleny10
17Budafoki MTE10
18Békéscsaba 1912 Előre9
19Credobus Mosonmagyaróvár8
20Dorogi FC6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!