nb1.hu

Somogyi "Fradi-Újpest": az MLSZ így harangozta be a vasárnapi fordulót

A Zalaegerszeg felkötheti a gatyáját, hiszen a megtáltosodó Vácot fogadja.

Az NB II-ben a 28. fordulót rendezik meg vasárnap. A listavezető Gyirmót a kiesés elől menekülő Mosonmagyaróvárhoz utazik. A Zalaegerszeg ugyan hazai környezetben lép pályára, de a kék-fehéreknek nem lesz könnyű dolguk, mivel a Vác az utóbbi hetekben komoly fejlődésen ment keresztül. A Kaposvár megyei rangadót vív a Siófokkal, Hadaró Valentin ezt a meccset a Derbihez, vagyis a Fradi-Újpesthez hasonlította. Az MLSZ így harangozta be a következő játéknapot: 
 
BSS MONOR–BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ
(Óbuda, 14.30)
 
Az utóbbi hetekben a Monor vereségét döntetlen, majd újabb vereség követi. Az utolsó helyen álló csapat pályaválasztóként a legutóbbi három meccsén kivétel nélkül 2–2-es döntetlent játszott, mégpedig a Csákvár, a Békéscsaba és a Kaposvár ellen. Szerdán ellenben 1–0-s vereséget szenvedett Tiszakécskén. A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő gárdája folytatta jó tavaszi szereplését, egy pontot otthon tartott (0–0) a feljutásra aspiráló ZTE ellen. A hajdúsági legénység a legutóbbi öt fordulóban veretlen maradt. Vendégként egy hete győzött a Cegléd ellen, ez volt a 2018–2019-es Merkantil Bank Liga-idényben azt első idegenbeli sikere.
 
BFC SIÓFOK–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI
(Siófok, 14.30)
 
Somogyország rangadóján a tizenhetedik helyezett találkozik a harmadikkal. A Siófok, amely szerdán kikapott Nyíregyházán, a legutóbbi öt fordulóban csupán három pontot szerzett. Pályaválasztóként viszont a legutóbbi három találkozójából kettőn nyert. A Rákóczi az elmúlt egy hétben kétszer is döntetlent játszott, szerdán a Vasas ellen. Idegenben a legutóbbi, a Monor elleni döntetlen egy négy mérkőzésből álló győzelmi sorozatot zárt le.
 
AQVITAL FC CSÁKVÁR–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC
(Csákvár, 14.30)
 
A csákváriak a kilencedik helyen állnak, a legutóbbi három fordulóban két pontot szereztek. Szerdán értékes pontot gyűjtöttek Békéscsabán. Pályaválasztóként a legutóbbi két meccsüket elveszítették. A Nyíregyháza hazai mérlege sokat javult az elmúlt hetekben, szerdán 2–0-ra verte a Siófokot, a csapat feljött a tizenharmadik helyre. Idegenben ugyanakkor  mind a három eddigi idei bajnokiját elveszítette.
 
CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–GYIRMÓT FC GYŐR
(Mosonmagyaróvár, 14.30)
 
Újabb megyei rangadó a fordulóban! A mosonmagyaróváriak a legutóbbi három fordulóban pont nélkül maradtak, a legutóbbi három hazai mérkőzésükből csak egyen szereztek pontot. A tabellán a tizenkilencedik helyen állnak. A Gyirmót ellenben listavezető, egyike annak a három csapatnak, amely a múlt vasárnap és aztán szerdán is nyerni tudott. Vendégként ugyanakkor a legutóbbi két meccsén győzelem nélkül maradt, csak egy pontot szerzett.
 
BUDAÖRS FC–SOROKSÁR SC
(Tatabánya, 14.30)
 
A Budaörs az ötödik, a Soroksár a hatodik helyen áll, egyetlen pont a különbség mindössze köztük. A budaörsiek az elmúlt hetekben hullámvölgybe kerültek a bajnokságban, szerdán, a Dorog ellen már sorozatban a harmadik bajnoki vereségüket szenvedték el. A Soroksár felváltva nyer és veszít az elmúlt hetekben a Merkantil Bank Ligában, ugyanakkor vendégként a legutóbbi négy meccséből csak Dorogon nyert. Ott, ahol szerdán a Budaörs kikapott. Mindkét csapat Magyar Kupa-mérkőzést játszik a jövő hét közepén, a Budaörs otthon a Honvéddal, a Soroksár idegenben a Puskás Akadémiával.
 
CEGLÉDI VSE–DOROGI FC
(Cegléd, 14.30)
 
A ceglédiek a legutóbbi öt fordulóban mindössze egy pontot szerezve visszacsúsztak a tizennyolcad helyre. Szerdán egy góllal kaptak ki Vácon. A Dorog kifejezetten jó formába lendült az elmúlt napokban, előbb Mosonmagyaróváron, majd otthon, a Budaörs ellen nyert. Előbbi siker javított idegenbeli mérlegén, augusztus vége óta először szerzett idegenben három pontot.
 
KAZINCBARCIKA BSC–BUDAFOKI MTE
(Putnok, 14.30)
 
A Kazincbarcika nincs rossz formában, pedig két győzelem után szerdán kikapott – legyőzője a listavezető Gyirmót volt az Alcufer Stadionban, A Várady Béla Sportközpontban idén három bajnokit játszott kétszer nyert, de közben 5–0-ra kikapott a Váctól. A Budafok négy hellyel és hat ponttal áll a 11. helyezett, 37 pontos Kazincbarcika mögött. Az eredményeket tekintve meglehetősen szeszélyes csapat, de szerdán nyerni tudott, méghozzá 2–1-re az előző hetek sikercsapata, a győri ETO ellen. Idegenben a legutóbbi négy meccséből csak egyen szerzett pontot, amikor nyert Soroksáron.
 
VASAS FC–DUNA ASZFALT TISZAKÉCSKEI VSE
(Újpest, 17.00)
 
A Vasas az elmúlt egy hétben a szebbik arcát mutatta, a Nyíregyháza elleni vasárnapi, hazai 5–1 után szerdán döntetlent játszott Kaposváron. A hetedik helyen áll a tabellán, a nagyon szoros középmezőny tagja. (Az ötödik Budaörs és a tizedik Vác között mindössze három pont a különbség.) A tiszakécskeiek szerdán lezártak egy hosszú, november 11. óta tartó nyeretlenségi sorozatot, 1–0-ra verték a Monort. Vendégként eddig idén kétszer kaptak ki.
 
WKW ETO FC GYŐR–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
(Győr, 17.00)
 
Az ETO az elmúlt hetekben nagyszerűen szerepelt, ezért is volt meglepő, hogy szerdán kikapott 2–1-re a Budafoktól. Ugyanakkor pályaválasztóként a legutóbbi öt fordulóban tizenhárom pontot szerzett. A Békéscsaba a negyedik helyen áll, pedig a legutóbbi öt fordulóban csak egyszer tudott győzni. Meglepően gyenge az idegenbeli mérlege: szeptember 16. óta mindössze egy meccset nyert meg vendégként a Merkantil Bank Ligában.
 
ZALAEGERSZEGI TE FC–VÁC FC
(Zalaegerszeg, 18.00)
 
A ZTE a legutóbbi négy hazai bajnoki mérkőzésén százszázalékos teljesítményt nyújtott. A tabellán a második helyen áll, két ponttal a Gyirmót mögött és ugyancsak kettővel a Kaposvár előtt. A Vác a legutóbbi négy mérkőzésén nem veszített pontot, s ezzel a tizedik helyre ugrott előre. Idegenben a legutóbbi két meccsét megnyerte, előbb Putnokon a Kazincbarcika, majd Tatabányán a Budaörs ellen. A két meccsen nyolc gólt szerzett.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC