nb1.hu

Soós Imre csapatára piszok nehéz öt mérkőzés vár

Kisvárda – Egyelőre nem foglalkoznak a feljutással.

Hétvégén a 13. helyezett Vác csapata látogat a Kisvárdára. A hazaiak edzője, Soós Imre szerint ez, illetve az ezt követő mérkőzések sem lesznek egyszerűek, de minden esetben a három pontért lépnek pályára.

 

– Ha ránézünk a tabellára, akkor mondhatni nem túl acélos csapat érkezik városunkba. Viszont ha megnézzük az eredményeiket, sokszor meglepetés eredményeket értek el. Milyen csapatnak ismeri a Vácot?

– Én kicsit fordítva látom, szerintem egy veszélyes csapat érkezik hozzánk, mi soha nem a táblázaton elfoglalt helyezést tekintjük mérvadónak, pláne úgy, hogy igencsak komoly győzelmekkel (Mezőkövesd, ZTE, Szeged) szerzett magának respektet a váci csapat – mondta Soós Imre a kisvardafc.hu-nak. – Mi mindig tiszteljük az ellenfelet, a Vác az életéért játszik, több rutinos, nb1-t megjárt játékossal a keretében, elég ha csak Rusvayt, Dlusztust vagy Sipekit említem meg. Más lett a játékuk, mint az ősszel volt, nagyobb hangsúlyt fektetnek a pontrúgásokra, nekünk most ez a házi feladat. Biztos vagyok benne, hogy nehéz, de jó mérkőzés lesz.

 

– Lassan célegyenesbe ér a bajnokság. Milyen állapotban van a csapat valamint a játékosok?

– Ugyanolyanban, mint a bajnoki rajt elején. Folyamatosan, edzéseken is mérjük a játékosok teljesítményét, értékeljük a kapott információkat, így kijelenthető, hogy a csapat kondicionálisan jó állapotban van, mentálisan pedig erős, eddig sem volt problémánk, bízom benne ezután sem lesz.

 

– A héten elég sokat foglalkozott a média a csapattal, és többször elhangzott, hogy nem kívánnak az első osztályban részt venni. Hogy hat ez a játékosokra, magára a csapatra?

– Örülünk, hogy foglalkozik velünk a média, hiszen ezt a csapat vívta ki magának, látványos és eredményes játékot produkál hétről hétre. Annak ellenére, hogy jelenleg a második feljutást érő helyen áll az együttes, még nem jelenti azt, hogy ott is végez. Piszok nehéz öt mérkőzés vár ránk, a mi feladatunk az, hogy meccsről meccsre a győzelemért lépjünk pályára. Hogy ez az út hova vezet, majd a végén meglátjuk, egyelőre arra koncentrálunk, hogy mind az ötöt megnyerjük.

 

– Messze még a következő szezon, de egyben tartható a csapat, számíthatnak a szurkolók magasabb célkitűzésre az ideinél?

– A játékosállomány jelentős részének érvényes szerződése van, így nagy mozgásra nem kell számítani a nyáron. Csak minőségi, posztra történő erősítésekben gondolkodunk. A célkitűzéssel kapcsolatban Révész Attila szakmai igazgató már nyilatkozta, hogy a következő szezonban egyértelmű cél a feljutás lesz. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC