nb1.hu

Stark visszatér

Megerősítették a felek.

Honlapunk tárta fel elsőként, milyen nehéz helyzetbe került Stark Péter a menesztésével, ám ügyében újabb győri fordulat állt be, mert a csakfoci.hu jelentése szerint visszakerül a klubhoz.
 
"Honlapunk megkereste Starkot az újabb meglepő döntéssel kapcsolatban. Telefonhívásunkra elmondta, örömmel tér vissza az ETO-hoz és hálás nekik, azonban hosszabb távon továbbra is a civil életben képzeli el a jövőjét.
 
– A MAI NAPON VOLT EGY NÉGYSZEMKÖZTI BESZÉLGETÉSEM MÁNYI JÓZSEF TULAJDONOS ÚRRAL, AKI ELMONDTA, SZEMBESÜLT AZ ANYAGI HÁTTEREMMEL, VALAMINT AZZAL IS, HOGY EGYEDÜL KELL FELNEVELNEM A KÉT KISFIAMAT EGY GARZONBAN, MAJD EZEK UTÁN DÖNTÖTT ÚGY, HOGY VISSZAVESZ AZ UTÁNPÓTLÁSBA – KEZDTE A CSAKFOCI.HU ÉRDEKLŐDÉSÉRE STARK PÉTER, AKI AZT IS ELÁRULTA, MEDDIG SZÓL MAJD A MEGBÍZATÁSA AZ ETO-NÁL.
 
– Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem az ETO vezetőségének, és a tulajdonos úrnak, hogy újra az ETO-nál dolgozhatok. Mindig is szerettem a gyerekekkel dolgozni, úgyhogy nem ismeretlen számomra a közeg. Ha a sors nem szól közbe, mint ahogy tette az elmúlt napokban, akkor az év végéig fogok edzősködni az ETO-nál, ugyanis akkor fog lejárni az edzői képesítésem. Utána már nem szeretnék edzőként dolgozni a magyar fociban. Továbbra is tartom magam ahhoz, amit korábban mondtam, az élet más területén szeretnék helytállni. Nagyon jól éreztem magam kedden a csomagfuvarozás során, nem mellesleg pedig ezen a területen kamatoztathatom majd a német nyelvtudásomat Bécsben – tette hozzá.
 
“Tekintettel Péter helyzetére és a gyermekei jövőjére”
Természetesen megkerestük az ETO ügyvezető igazgatóját, Soós Imrét is, aki a következőképpen reagált honlapunknak.
 
– Most jutott tudomásunkra, hogy Péter milyen nehéz anyagi helyzetben van, és egyedül neveli a két gyermeket! A tegnapi napon egyeztettünk Manyi József tulajdonos úrral, aki a mai napon behívatta Stark Pétert egy négyszemközti megbeszélésre. Ezután döntöttünk úgy, hogy tekintettel Péter helyzetére és a gyermekei jövőjére, álláslehetőséget biztosítunk neki a végzettségének megfelelő munkakörbe."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC